Élőben lehet nézni a Tank Biathlon Világbajnokságot. Angola, Örményország, Belorusszia, Kína, India, Kazahsztán, Kuvait, Mongólia, Oroszország, Szerbia és Venezuela csapatai vívnak egymással a húsz kilométeres távon Moszkvától délre. Mindenki T-72-essel indult. Jövőre meghívhatnák már Magyarországot is!
Németország – Kis híján az egész horgásztavat kiszivattyúzta egy 16 éves német fiú, miközben a vízbe esett mobilját akarta kihalászni – írta az index, a Mirrorra hivatkozva.
A világ legkockázatosabb duzzasztógátjának tartott gátjáért harcolnak a kurdokkal. Ha megszerzik az irányítását, az ország északi részét víz alá temethetik.
Többségünk még mindig napi 8 órát vagy többet dolgozik, pedig dolgozhatnánk kevesebbet is. 100 éve még úgy gondolták, hogy a mi korunkban, már alig kell dolgoznia az embereknek, hiszen mindent elvégeznek a gépek. Valahogy mégis beragadt az agyunkban, hogy dolgozni kell. A legjobb dolog az életünkben viszont baromira nem a munka, mégis azzal foglalkozunk legtöbbet, amíg ébren vagyunk.
London – A Nagy Britanniában élő amerikai rocksztár meglepő történetet mesélt az egykori amerikai teniszcsillagról az NPR internetes hírportál interjújában.
A harmadik kerületben történt a baleset. A férfit súlyos fej- és gerincsérüléssel vitték kórházba, a babakocsiban ülő három év körüli gyermek nem sérült meg. (MTI)
Egy ausztrál házaspár 3 és félmillió forintnyi összeget fizetett egy fiatal thaiföldi nőnek ikrek kihordásáért, de a szülés után csak az egészséges kislányt vették magukhoz, a Down-kóros kisfiút egyszerűen otthagyták.
Péntek reggel kis időre elérhetetlen volt a Facebook Los Angeles környékén. A megyei seriffhivatal egyik őrmestere pedig kiírta Twitterre, hogy ha lehet, az emberek ne hívják fel ezért a 911-et, mivel ez nem rendőrségi ügy. Többen rákérdeztek nála, hogy tényleg … Folytatás
Harrisburg, Pennsylvania - Nem vette észre Kimberly Tutko, hogy meghalt vele egy fedél alatt élő kisfia, csak akkor, amikor érezni kezdte az oszlásnak indult tetem szagát.
Gafsa, Tunézia - Nem volna tanácsos fürdeni a sivatag közepén keletkezett tóban, de a helyiek nem tudnak ellenállni annak, hogy megmártózzanak a hűs habokban a 40 fokos melegben.
Letartoztatták a bolgár U19-es kapusát, mert a gyanú szerint manipulált mérkőzéseket a magyarországi U19-es Európa Bajnokságon. A helyi média szerint a Lokomotiv Szófiában játszó Daniel Ghiaurov kapus mellett Steven Petkov játékos is érintett. A bolgár szövetség kijelentette, hogy biztosan befolyásolta a bunda … Folytatás
Olyan történt a fesztivál történetében, ami eddig sosem: elfogytak az elővételes hetijegyek. 44 ezer. A szervezők még ezer darab hetibérletet félretettek, amit a kapuknál, nyitástól lehet megvenni. De amúgy innentől csak napijegyeket lehet vásárolni. Gerendai Főszervező Károly szerint idén az összlátogatószám … Folytatás
Ebben a rovatban is több cikk született már arról, hogy milyen ételeket érdemes fogyasztani, hogy jobb legyen a szex. Léteznek azonban olyan táplálékok is, melyek pont ellentétesen hatnak. Íme tehát néhány étel és ital, melyeket jobb elkerülni, mielőtt ágyba bújunk kedvesünkkel.
Az Index információi szerint napokon belül alá is írhatják a megállapodást. Az LMP emberhiánnyal küzd, ezért helyeket adnak majd az aprópártnak, a fővárosi kerületek közel felében adhatják majd át a jelöltség lehetőségét a 4K!-soknak. Tavaly tárgyaltak arról is, hogy az … Folytatás
Anwan Glovert, aki három szezonban is szerepelt a Wire sorozatban, vasárnap este egy nightclubban szurkálták meg. A rendőrség szerint először összeverekedett valakivel a színész, mikor a földre került, akkor késelték meg. Glovert jelenleg a George Washington Egyetemi Kórházban ápolják, állapota nem … Folytatás
Délelőtt tíz órától van érvényben egy ideiglenes tűzszünet a Gázai övezetben. Pár órával ennek kezdete előtt egy tengerparti házat lőtt ki két izraeli rakéta Gáza városban. Helyszíni jelentések szerint egy ember meghalt, húsz eltűnt. Az egy halálos áldozat a Hamas … Folytatás
Nemrég egy brutális videóban tudatta az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szunnita terrorszervezet, hogy céljaik elérése érdekében mire képesek: ártatlanokat gyilkoltak le a kamerák előtt. Vérengzéseiket az általuk elfoglalt iraki területeken követték el - és követik el a mai napig is. A most nyilvánosságra került szintén horrorisztikus felvételből azonban kiderül, hogy ténykedésüket korántsem…
Az első világháború áldozataira emlékezett az orosz államfő, beszéde közben termetes madárszar csurgott egyszer csak a vállára. A videón 15 másodperc után jön a becsapódás. Hogy ezek után tervezik-e külföldi ügynökként nyilvántartásba venni Oroszországban a sirályokat, arról még nem tudunk … Folytatás
Valószínűleg V. Csaba lopta el, most meglett, de a rendőrök nem tudják, hogy kié. Ha valaki felismeri egykori kis kedvencét, akkor szóljon a XVIII. kerületi rendőröknek. (Police.hu)
Jeruzsálemben markolóval borított fel egy buszt egy palesztin férfi. A markoló sofőrjét az odasiető rendőr, és börtönőr lelőtte. Egy súlyosan sérült gyalogos a kórházba szállítás közben meghalt, két könnyebb sérültet a helyszínen láttak el. Korábban már volt hasonló támadás: 2008-ban … Folytatás
Egy kiskunhalasi lakóház udvaráról tegnap délelőtt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy 2 éves kislányt, aki ma a kórházban meghalt. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. (police.hu)