Kínában megszokott, hogy utcai óriáskivetítőn nyomják az állami propagandát. Rövid bejátszásokat mutatnak nyugodt, boldog és gazdag kínai családokról és időseknek segítő kínai gyerekekről, néha-néha megszakítva ezt a világ többi részéről származó erőszakos, taszító képsorokkal. Így lett része a kínai propagandának … Folytatás
Somorjai Tibort (35) egykoron Berényi Ákosként ismerhette meg az ország az azóta is nagy népszerűségnek örvendő Barátok közt című sorozatból, amelyben 1998 és 2001 között találkozhattak vele a nézők.
Kaposvár — A hat férőhelyes, négyszer kétkerék-hajtású, 291 lóerős teljesítményű, megkülönböztető jelzéssel 110 km/óra végsebességű jármű rendkívül jól manőverezhető, és a legmodernebb felszerelésekkel segíti a tűzoltók munkáját.
Köröstarcsa ― Ahhoz túl babonás vagyok, hogy elmondjam, az aranyhaltól mit kívántam, de ha bejön, ígérem, elmesélem – válaszolta Terecskei Rita (35), aki a Facebookon tette közzé a látványos képet, amely a Zanzibar szabadnapján készült.
A New York Times NATO-forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az elmúlt napokban ismét orosz tüzérségi alakulatok vonultak Kelet-Ukrajnába. Az újdonság az, hogy a NATO illetékesei azt állítják, hogy ezúttal bizonyítékuk is van arra, hogy az orosz tüzérség ukrán területekről is … Folytatás
A Facebook azzal kísérletezik, hogy a megosztott vicces hírek elé odaírja, hogy ez CSAK VICC. Hülyének nézik a felhasználókat, vagy csak tudják, hogy hülyék vagyunk? Segít a címkézés a chemtrail ellen?
Budapest — Szabó Zsófit (25) testileg is megviselte szeretett édesapja elvesztése. Az áprilisi tragédia után a színésznő lefogyott, és alakján most is látni, még időre van szüksége, mire visszatér a régi kerékvágásba.
Budapest - Több helyen folyik a víz a Vigadó téri szökőkút talapzatából. A Város Szíve blog emlékeztetett: a korzót és a Vigadó felújított épületét az idén adták át.
Úgy hívták, hogy Abu Mosza. Ő volt a korábban ISIS-nek hívott Iszlám Állam egyik legismertebb tagja, mivel ő nyilatkozott a Vice News remek dokumentumfilmjében. (TheWire)
Ezt a szeparatisták által irányított Luhanszki Népköztársaság szóvivője közölte az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökséggel. Azt mondják, már pakolják a teherautók rakományát. A 2000 tonna cuccot a lakosok között osztják majd szét. Az oroszok félelme ellenére tehát az ukrán hadsereg nem … Folytatás
A himnuszt a Parlamentet című műsor ajánlójában használták, ez valami vicces showműsor. Először a Svédországban élő Costa Rica-iak fedezték fel a himnuszukat, és kezdtek tiltakozni, később nagyköveti szintig jutott az ügy. A műsort sugárzó TV4 bocsánatot is kért, azt mondták, … Folytatás
Budapest — Szabó Zsófit (25) testileg is megviselte szeretett édesapja elvesztése. Az áprilisi tragédia után a színésznő lefogyott, és alakján most is látni, még időre van szüksége, mire visszatér a régi kerékvágásba.
1980-ban lőtte le John Lennont, ezért 81-ben ítélték életfogytiglanra. Először 2000-ben helyezhették volna feltételesen szabadlábra, de a bíróság már akkor is úgy látta, hogy nem lenne képes betartani a törvényeket. 2000-ben még Yoko Ono is levélben tiltakozott Chapman eleresztése ellen. … Folytatás
Ma egész nap fájt a fejem, így eléggé dekoncentrált voltam, de azért messze nem ez volt életem legrosszabb délutánja, sőt. Most megyek, mindenkinek pompás éjszakát. Reggelig nézegessék ezeket az elképesztően aranyos, Wes Anderson hőseiről mintázott babákat!
Magyarország - Kiemelten figyelik a titkosszolgálatok Magyarországon is azokat, akiknek közük lehet az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A csoporthoz több ezren csapódtak szerte Európából, köztük szakértők szerint többtucatnyi magyar.
Az ország egész területén elsőfokú riasztás van érvényben, de öt déli megyében a narancs, másodfokút is fellőtték. Délelőtt északról növekszik meg a felhőzet, amiből zápor, zivatar várható, néhol felhőszakadás is. A hőmérséklet 22-27 fok körül alakul. (MTI)
Sokkal több van bennetek és sokkal többetekben van sokkal több, mint gondolnátok! Példának és motivációnak itt egy kis válogatás. Videózni ezerféleképpen lehet!
Fantasztikus Hírek Rovatunk: a Bors kiszúrta, hogy bár tök ugyanolyan VW Multivannal érkezett a miniszterelnök Sopronpusztára, annak más a rendszáma. Biztos lecserélte egy újabbra, de a Havasi Senkisemkérdezhetorbántól Bertalan megadta a választ: Orbán eredeti kisbusza szervizben van, nincs itt semmi … Folytatás