Szekszárdon indul polgármesterjelöltként az állatorvos, aki még fideszes önkormányzati képviselőként hozta nyilvánosságra, hogyan osztogatták politikai alapon a trafikokat a városban. Hadházy időközben LMP-s lett, de az önkormányzati választáson beállt mögé az MSZP és az Együtt-PM is. Gyurcsányék viszont nem. A … Folytatás
Nehéz visszaadni, pláne, hogy innen nem érezzük, de a HajduPress szerint agyig hatoló disznószarszag terjeng a városban. Az, ami ilyentájban minden évben megjelenik a városban, ezzel nyilván emelve a virágkarnevál fényét is. Keresték már az okát, a legvalószínűbb, hogy a város … Folytatás
Az Eurostat szerint 2,6 millióan élnek szegénységben 3,3 millió ember pedig veszélyeztet a lecsúszás. Sokkal több a szegény, mint a Bokros-csomag idején. Egyre jobban leszakadunk a V4 országaitól, közeledünk Romániához.
Philadelphia – A rendőrség vizsgálja azt a videófelvételt, amelyen tisztán látható, amint néhány fiatal összeveri és leköpi a parkőrt az egyik városi parkban.
Havasi Bertalan, miniszterelnökségi sajtós megerősítette, hogy a Nobel-díjas magyar író és a feltaláló veheti át a Sándor Palotában a Szent István Rendet. Ez a kitüntetés azoknak jár, akiknek a nemzetközi elismertsége vitathatatlan, és szerte a világban öregbítik Magyarország hírnevét. A … Folytatás
Alicia Walicke (a képen) Texasban ellopott egy négy dollár értékű bort, csak azért, hogy letartóztassák, és így láthassa bebörtönzött barátját. Egy benzinkútról vitte el az üveget, a rendőrök az üzlet előtt találták meg, épp ivott. Azt mondta, börtönbe akar menni, mert … Folytatás
Áder Jánoson keresztül. Ezt írta a köztársasági elnöknek: „Szívélyes üdvözletemet küldöm Excellenciádnak és Magyarország minden szeretett állampolgárának abból az örömteli alkalomból, hogy Szent István védnöksége alatt most lesz nemzeti ünnepük. A Mindenható Isten szerető gondviselésébe ajánlva a nemzetet, imádkozom azért, … Folytatás
2003 és 2009 között Budapesten is volt futama a műrepülő világkupának, sok nézővel, sokakat meg nagyon idegesített, aztán 2010-ben a kormány leállíttatta. Az egész sorozat szünetelt aztán, idén indult újra, de Magyarország nem volt a helyszínek között. Jövőre viszont már … Folytatás
Szép. Ha volna fölös havi 3200 euróm, még be is költöznék Rogán Antal, Varga Mihály és Puskás András szomszédjába. Legalább uszodára, szaunára és konditeremre nem kéne költenem többé soha.
Nehzéznek bizonyult az automata, vagy a tolvajok voltak gyengék, mindenesetre nem tudták betenni az ATM-automatát a csomagtartóba. Túl sokáig bénáztak, ezért elkapták őket a rendőrök.
Vizespalackkal a kezükben pózolnak egy csoportképen a Downton Abbey című tévésorozat sztárjai, hogy a szériához kötődő, közelmúltbeli fényképes bakira reflektálva segítsék egy jótékonysági szervezet munkáját.
Pirner Alma rúdtáncosnő karrierje alatt számtalan nővel találkozott, akik arra panaszkodtak neki, hogy kedvesük elhidegült tőlük. Sok kapcsolatban nem is gondolnák a nők, mennyi mindent tesznek, ami taszít egy férfit, vagy konkrétan lelombozza. Éppen ezért blogján összegyűjtötte, mi az, amit utálnak a férfiak egy kapcsolatban – na és természetesen az ágyban.
Az augusztus közepén érkezett hidegfront hatására a hazai fehér gólyák többsége megindult a telelőterületek felé – idézte az MTI a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet.
Gyurcsány Ferenc ötödször, helyettese először lesz apa. Molnár Csaba és színésznő felesége, Szűcs Kinga novemberre várják a gyereküket, fiú lesz, András – derítette ki a DK-s demográfiában otthonosan mozgó hvg.hu. Vadai Ágnes is egy újszülöttel fényképezkedett, ki is posztolta, de nem … Folytatás
Ez a világ legújabb önjelölt népköztársasága. Árulásért, kémkedésért, szabotázsért és szakadárvezérek elleni merényletek végrehajtásáért jár a halálbüntetés. Katonai törvényszékek fogják eldönteni, hogy kit lőnek agyon. Az orosz média szerint ez annak jele, hogy a szakadárok erősen megosztottak. (trouw - A cikket Monty fordította.)
Budapest — Gyorsabb vagyok, mint Michelisz Norbert (30)! – aki így érzi, jelentkezzen a Blikk, játékára, amelyben összemérheti ügyességét és reflexeit a túraautó-világbajnokságon szereplő magyar pilótáéval.