Dunakeszi — Miből lesz a cserebogár, jelen esetben a nyomozókutya? Természetesen – legalábbis ránézésre – ugyanolyan kölyökkutyából, mint amelyekből tucatszám található a tenyésztőknél, csakhogy ezeknek az ebeknek a szülei már letettek valamit az asztalra.
Dunakeszi — Miből lesz a cserebogár, jelen esetben a nyomozókutya? Természetesen – legalábbis ránézésre – ugyanolyan kölyökkutyából, mint amelyekből tucatszám található a tenyésztőknél, csakhogy ezeknek az ebeknek a szülei már letettek valamit az asztalra.
Budapest — Beleszeretett Budapestbe, és nyitott arra, hogy összehozzák magyar zenészekkel – ezt árulta el Cee Lo Green (40) amerikai rapper, dalszerző, előadó, aki a fellépése előtt adott interjút a Blikknek.
Újabb olvasónk küldte el rémsztoriját, és közben reagált a Sziget is. Stromae kifejezetten a sátrat akarta, a közönség pedig őt. A Sziget szerint meg tudták oldani a feladatot. Egyik olvasónk közben annyira kiakadt a szervezőkre, hogy levágta a kezéről a szigetes karszalagot.
A Magyar Honvédség tényleg eladott pár T-72-est egy itthon bejegyzett cégnek, de azóta nincs hivatalos hír a harckocsikról. A magyar kormány szerint a tankokkal megrakott vonat nem lépte át a határt.
Kijev — Az orosz külügy szerint jogsértő, hogy a magyar honvédelmi minisztérium Ukrajnának szállít állományában lévő páncélos technikát, egyebek között T-72-es harckocsikat.
Pápa — Igazi polihisztor száguld a ma befejeződő Pápa környéki HunGarian Baján, a terepralisok Világkupa-futamán. A katari Nasszer al-Attijah (43) még 2006-ban N csoportos rali-világbajnoki címet szerzett, 2011-ben győzött a Dakar-ralin, a 2012-es londoni olimpián sportlövőként állhatott dobogóra, de nyert Ázsiai Játékokat is.
Füle — Bajor Imre (†57) tanárai parodizálásától kezdve élete szinte utolsó pillanatáig nevettetett. Sohasem akart drámai szerepeket, ahogy mondta, neki aztán röhögjenek, mert utál szomorú embert látni!
Funchal – Nem mindennapi ajándékkal lepte meg feleségét 40. házassági évfordulójuk alkalmából Várkonyi András (65)! A Barátok közt Vili bácsija Portugáliába vitte élete párját, második nászútra.
Budapest – Bár a Budai Központi Kerületi Bíróság már több mint egy hónapja lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette Ruttner György (58) házi őrizetét, az ügyvéd továbbra is úgy intézi a munkáit, mintha még mindig érvényben lenne a korábbi határozat.
Az Iszlám Állam terroristái közölték a lakossággal, vagy áttérnek, vagy meghalnak. Majd tömegmészárlást rendeztek. A nőket és a gyerekeket pedig valószínűleg elrabolták.
Azaz bajba kerülhetnek a magyar almatermesztők. A Magyar Nemzet információi szerint ezért a Földművelésügyi Minisztérium kormány-előterjesztést készít, hogy segítséget nyújtsanak. Szintén gond, hogy az egész régióban remek a termés, és a többi ország sem adhat el az orosz piacra, ezért mindenhol … Folytatás
Első fogásként egy könnyű és frissítő zöldbablevest készítettem, majd egy laktató, ámde diétázók számára is ideális csirkemellet ajánlok roppanós zöldségekkel. A menü megkoronázásaként gyümölcstálat kínálok, „ki, mit szeret" alapon. Az ebéd 590 kcal/fő értéket tartalmaz. Kellemes pihenést és jó étvágyat kívánok!
A meccsek alatt már tele van a net a legszebb pillanatokat bemutató gifekkel és minivideókkal. Sérti-e mindez a közvetítési jogokat? A jogtulajdonosok szerint igen.
Negyvennégy ember adagolta túl magát. A szintetikus fűnek semmi köze a természeteshez, viszont sokkal veszélyesebb és a fiatalok könnyebben tudják beszerezni.
A britek a cigarettás dobozokon lévőkhöz hasonló figyelmeztetéseket tennének az alkoholos italok üvegeire. Ezt már EU-s szinten is többször megpróbálták, de még sosem sikerült. A mostani helyzet viszont tarthatatlan, az EU-ban még az összetevőket és a tápértéket sem kötelező ráírni a szeszek üvegeire.
Februárra várják a gyermekáldást, tudta meg a hvg.hu. Egyelőre még a születendő gyermek nemét sem tudják. A DK vezetőjének első házasságából két fia született, második feleségétől pedig egy lánya és egy fia.
Negyedik lett a Risztov Éva, Gyurta Gergely, Rákos Patrik alkotta magyar együttes az 5 kilométeres csapatversenyben a Berlinben zajló úszó Európa-bajnokság szombati napján.