Az OBH elnöke szerint az igazságszolgáltatásban elért eredményekhez szemléletváltásra, motiváltságra és a stratégiai célok meghatározására volt szükség.
A BBC úgy tudja, hogy legalább tízen meghaltak a rafahi csapásban. Az épületben a támadások elől menekülők voltak. Az izraeli hadsereg közben megkezdte a visszavonulást a Gáztai övezet több lakott körzetéből, de Netanjahu miniszterelnök azt mondta, addig folytatják a műveleteket, amíg … Folytatás
Budapest - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a férfit, aki pénteken a villamos elé lökött egy idős asszonyt Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a bíróság a 41 éves A. Áron Gergely előzetes letartóztatását 30 napra. A férfi pénteken, a Margit híd budai hídfőjének villamosmegállójában bántalmazta a sínekre eső idős nőt, akit elütött az érkező villamos. … Folytatás
Azért emlékezünk együtt, hogy ami szétválaszthatna és szembefordíthatna bennünket, az többé ne legyen köztünk átléphetetlen szakadék, mondta az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt napján.
A baloldali ellenzék mindig olyankor áll elő azzal, hogy az állam erősebb szerepvállalása a diktatúra felé vezet, amikor nem ők vannak hatalmon, jelentette ki a Századvég vezető elemzője a Kossuth Rádióban.
Hatvanegy borászat és két pálinkafőzde mutatkozik be az idei Győri Bornapok - Bor-, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál eseménysorozatán augusztus 21. és 24. között.
Abban a sportban szenvedhet megalázó vereséget, ami az oroszoknak a legjobban fáj. Putyin kipróbált embere, Kirszan Iljumzsinov, aki diktátornak is remekül bevált, 19 éve vezeti a nemzetközi sakkszövetséget. Most viszont megbukhat, mert az orosz elnök gyűlölt ellensége, Garri Kaszparov a kihívója. Röpködnek a korrupciós dollármilliók.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a férfit, aki pénteken a villamos elé lökött egy idős asszonyt Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Casey-Jayne Elder egy súlyos kór miatt már többször is meghalhatott volna, de szíve mindent kibírt. Mindig is színésznő akart lenni, és úgy tűnik, álmai most valóra válhatnak.
Micah Richards tette meg azt a szívességet, hogy egy napig akkor most rajta röhögjenek a fociszurkolók. A Manchester City védője az Egyesült Államokban megrendezett tornán állt oda a 11-eshez, miután a rendes játékidőben 2-2-t játszottak az Olympiakosszal. Richards elbénázott 11-ese után … Folytatás
Courtney Clarke a legjobb úton haladt afelé, hogy cukor- és szívbeteg legyen. Már tízévesen 120 kilót nyomott. Ám egyszer egy barátja ajánlatára elkezdett bokszolni – és a mese elkezdődött…
A Der Spiegel szerint az amerikai külügyér a legutóbbi izraeli-palesztin béketárgyalások idején többször szokványos műholdas telefont használt, a beszélgetések nagy részét legalább két titkosszolgálat lehallgatta.
Koktélozni szakmai konferencia helyett nem szép, erről képeket feltölteni ostobaság. Ráadásul az ügyészség szerint is felveti a hűtlen kezelés gyanúját.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából több nevezetes helyet is felkeresett az egykori olasz fronton Jakab István országgyűlési alelnök és 120 társa.
Mensáros László sírba vitte a titkát, de Czeizel Endre genetikus felfedte a színészlegenda intim életét. Gyóntatópapja csábította el, állította egy melegfesztiválon a genetikus.
Hódmezővásárhely — Nem csúszott malőr a cicaköltöztetési akcióba, mert Malőr, az anyamacska nem csúszott meg a tetőn. Pedig nem volt veszélytelen vállalkozás.
Hamilton – Először szólalt meg a nyilvánosság előtt Munkácsy Mihály világhírű „Krisztus Pilátus előtt" című festményének tulajdonosa, mióta kiderült, hogy a képnek vissza kell térnie ideiglenes debreceni kiállítóhelyéről Kanadába.