Az Együtt-PM a multinacionális cégekkel kötött minden stratégiai megállapodás nyilvánosságra hozatalát követeli annak érdekében, hogy kiderüljön: miért teljesítenek rosszabbul ezek a cégek a munkahelyteremtésben, mikor a partnerség éppen ennek fokozására szolgálna - közölte a pártszövetség.
Magyarországon a háztartási vegyi áruk, kozmetikumok kiskereskedelmi eladása az első fél évben mintegy 158 milliárd forintot ért el, ami 6 százalékkal több a tavalyi január-júniusi értéknél, mennyiségben ez idő alatt 2 százalékkal emelkedett a forgalom - közölte a Nielsen piackutató.
Az Országos Roma Önkormányzat elnöke arra számít, hogy a Lungo Drom nagyobb győzelmet arat az önkormányzati választásokon, mint négy évvel ezelőtt. Farkas Flórián a közrádióban azt mondta: szerinte egyedül ez a szervezet képes megvalósítani a kormánnyal együtt a romák integrációját.
A vihar miatt folyamatos volt a műszaki mentés Budapest XVI. és XIX. kerületében, a tűzoltóknak leszakadt ágakhoz, kettétört fákhoz kellett kivonulniuk, egy ház tetőszerkezete villámcsapás miatt teljesen kiégett.
Letartoztatták a bolgár U19-es kapusát, mert a gyanú szerint manipulált mérkőzéseket a magyarországi U19-es Európa Bajnokságon. A helyi média szerint a Lokomotiv Szófiában játszó Daniel Ghiaurov kapus mellett Steven Petkov játékos is érintett. A bolgár szövetség kijelentette, hogy biztosan befolyásolta a bunda … Folytatás
Olyan történt a fesztivál történetében, ami eddig sosem: elfogytak az elővételes hetijegyek. 44 ezer. A szervezők még ezer darab hetibérletet félretettek, amit a kapuknál, nyitástól lehet megvenni. De amúgy innentől csak napijegyeket lehet vásárolni. Gerendai Főszervező Károly szerint idén az összlátogatószám … Folytatás
Ebben a rovatban is több cikk született már arról, hogy milyen ételeket érdemes fogyasztani, hogy jobb legyen a szex. Léteznek azonban olyan táplálékok is, melyek pont ellentétesen hatnak. Íme tehát néhány étel és ital, melyeket jobb elkerülni, mielőtt ágyba bújunk kedvesünkkel.
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Nyíregyházán rendezi meg az 52. Közgazdász Vándorgyűlést szeptember 4. és 6. között - közölte a szervezet titkárságvezetője.
Az Index információi szerint napokon belül alá is írhatják a megállapodást. Az LMP emberhiánnyal küzd, ezért helyeket adnak majd az aprópártnak, a fővárosi kerületek közel felében adhatják majd át a jelöltség lehetőségét a 4K!-soknak. Tavaly tárgyaltak arról is, hogy az … Folytatás
Több mint 2700, Észak-Afrikából indult illegális bevándorlót vettek fedélzetre a Földközi-tengeren szolgáló olasz hadihajók péntek és vasárnap között. Kettő életét nem sikerült megmenteni.
Anwan Glovert, aki három szezonban is szerepelt a Wire sorozatban, vasárnap este egy nightclubban szurkálták meg. A rendőrség szerint először összeverekedett valakivel a színész, mikor a földre került, akkor késelték meg. Glovert jelenleg a George Washington Egyetemi Kórházban ápolják, állapota nem … Folytatás
Délelőtt tíz órától van érvényben egy ideiglenes tűzszünet a Gázai övezetben. Pár órával ennek kezdete előtt egy tengerparti házat lőtt ki két izraeli rakéta Gáza városban. Helyszíni jelentések szerint egy ember meghalt, húsz eltűnt. Az egy halálos áldozat a Hamas … Folytatás
A Volvo Group Governmental Sales (VGGS) tűzoltójárművek összeszereléséről állapodott meg a Rábával - közölte a Rába Nyrt. hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az Erős Szikla nevű, palesztinok elleni izraeli hadművelet végeztével meg kellene fontolni, hogy a Gázai övezetet átadják az ENSZ fennhatósága alá - vélekedett Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter hétfőn a katonai rádió jelentése szerint.
Nemrég egy brutális videóban tudatta az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szunnita terrorszervezet, hogy céljaik elérése érdekében mire képesek: ártatlanokat gyilkoltak le a kamerák előtt. Vérengzéseiket az általuk elfoglalt iraki területeken követték el - és követik el a mai napig is. A most nyilvánosságra került szintén horrorisztikus felvételből azonban kiderül, hogy ténykedésüket korántsem…
Az első világháború áldozataira emlékezett az orosz államfő, beszéde közben termetes madárszar csurgott egyszer csak a vállára. A videón 15 másodperc után jön a becsapódás. Hogy ezek után tervezik-e külföldi ügynökként nyilvántartásba venni Oroszországban a sirályokat, arról még nem tudunk … Folytatás
Valószínűleg V. Csaba lopta el, most meglett, de a rendőrök nem tudják, hogy kié. Ha valaki felismeri egykori kis kedvencét, akkor szóljon a XVIII. kerületi rendőröknek. (Police.hu)
72 órával az esküvője előtt az utolsó simításokat intézte a nagy napra egy 25 éves arab nő. Senki nem sejtette, hogy minden szempontból az utolsó lesz.
Jeruzsálemben markolóval borított fel egy buszt egy palesztin férfi. A markoló sofőrjét az odasiető rendőr, és börtönőr lelőtte. Egy súlyosan sérült gyalogos a kórházba szállítás közben meghalt, két könnyebb sérültet a helyszínen láttak el. Korábban már volt hasonló támadás: 2008-ban … Folytatás
Egy kiskunhalasi lakóház udvaráról tegnap délelőtt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy 2 éves kislányt, aki ma a kórházban meghalt. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. (police.hu)
Az LMP ellenzi, hogy minősítés nélküli tankönyvekkel kísérletezik a kormány százezer gyermeken. Erről Ikotity István, a párt parlamenti képviselője beszélt.
A valaha feljegyzett legalacsonyabb sebességű autósüldözésben vett részt egy kaliforniai járőrkocsi, akik a világ leglassabb bűnözőjét, egy afrikai sarkantyús teknősre vadásztak Alhambra utcáin.
Az észak-bulgáriai Lovecs város tucatnyi vadászának és dolgozójának hosszú órákig tartó hajsza után sem sikerült elfognia a vasárnap reggel elszökött állatot.
Igazán ügyesen állt bele a magyar szövetség a nagy nemzetközi játszmába. Mi egyszerre vagyunk jóban a Putyin-barát ufóhívő jelenlegi elnökkel és a Putyin-ellenség Kaszparovval is. Dönteni kellene köztük, de nem áruljuk el a választásunkat.