Az elmúlt években csökkent a gyermekeket érintő közúti balesetek száma (adatok a lenti táblázatban), de még mindig túl sok az olyan eset, amely egyszerűen a szabályok betartásával megelőzhető lett volna – állítja Kiss Csaba, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának alezredese.
Szeptember elején írják majd alá az Európai Bizottság és Magyarország közötti partnerségi megállapodást - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek, miután az Európai Bizottság elfogadta a dokumentumot.
Elutasította az Alba Takarékszövetkezetnek a magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében, továbbá elhalasztotta a határozathirdetést két másik takarékszövetkezet hasonló perében.
Magyarországnak is jár az a támogatás, amelyet az Európai Bizottság csütörtöki döntése értelmében az Európai Unió nyújt egyes tejtermékek raktározásához az orosz embargó hatásainak enyhítésére - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI érdeklődésére.
Látszatintézkedésnek, értelmetlen presztízsberuházásnak tartja az Együtt-PM a budai Várkert bazár felújítását, mert annak során szerintük nem a hosszú távú érdekeket és nem is a helyben lakók érdekeit vették figyelembe.
A Demokratikus Koalíció szerint szabálytalan, értelmetlen és vállalhatatlanul költséges Matolcsy György jegybankelnök közgazdasági képzésekről szóló kezdeményezése, ezért az ellenzéki párt annak azonnali felfüggesztésére szólított fel.
A kiegészítőket mindenki szereti, azokat ugyanis se kifogyni, de ami még jobb, kihízni se lehet. Most mutatunk 14 különleges nyakláncot, ami szerintünk neked is nagyon be fog jönni.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa lett Budai Gyula, azokért a külgazdasági lépésekért felel majd, amelyek az oroszországi behozatali tilalomból fakadnak - jelentette be Szijjártó Péter parlamenti államtitkár.
Az MNB betétkifizetési tilalmat rendelt el, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez, amelynél egy vizsgálat súlyos hiányosságokat tárt fel. Az Alba június végi adatok szerint mintegy 15 ezer betétessel rendelkezett, jellemzően Fejér megye és környékéről. (Pénzcentrum)
Vasárnap adják ki az utolsó Big Macet Pestszentlőrincen – írja a Lőrinc magazin. Állítólag nem tudják kitermelni a megemelt bérleti díjat. Ez az a Meki, ahol a piros AN-2-es gép áll. A gépet a hírek szerint el is viszik, a Repülőgép … Folytatás
Csak jót akart egy brit anyuka, amikor egyiptomi nyaralásuk alatt megengedte fiának, hogy egy hennatetoválást rakasson lábára. A 12 éves Ethan Crosland azonban lehet, hogy élete végéig magán fogja viselni a hegeket.
A Kormányzati Információs Központ és a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint 2013. a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat éve volt.
Sportállamtitkárként a legfontosabb célom, hogy minél több gyermek sportoljon Magyarországon, ezen keresztül pedig esélyt és lehetőséget adjunk nekik, hogy egészséges felnőttekké váljanak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.
Vasárnap nulla órától reggel 7 óráig, 14 órakor a gumikacsák vízbe borításának idejére, majd 21 óra és hétfő reggel 6 óra között a Margit hídon a Pest felé haladó szélső forgalmi sávot lezárják.
A 25 éves fiú augusztus 18-án tűnt el, több százan keresték. Egy póznára mászott fel, ahol agyonütötte az áram. Bár 12 napja tűnt el, egy hete még életben volt.
A két héttel ezelőtt lehunyt színésznek különös emléket állított egyik rajongója. Egy huszonéves lány a úgy tiszteleg híresség előtt, hogy combjára varratta Willams arcképét.
Az olasz fogyasztói árindex 0,1 százalékos mínuszba került éves összehasonlításban augusztusban a statisztikai hivatal, az Istat pénteken közölt előzetes adatai szerint.
A Jobbik felszólítja a magyar kormányt és diplomáciát, hogy "az amerikai elvárások feltétlen kiszolgálása helyett" álljon ki Magyarország és térségünk valós érdekeiért.
Bolton — Mivel fejsérülése miatt pihen, és kihagyta a Crewe Alexandra elleni Ligakupa-mérkőzést, ráért zenét hallgatni Bogdán Ádám (26), az angol másodosztályú Bolton Wanderers és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa.
Végre megjelent a közvéleménykutatás az önkormányzat majdnem 400 milliójából eltartott lapban arról: drogos múltja miatt alkalmassá polgármester lenne-e Juhász Péter. És ismeretterjesztő cikk is van benne a kábítószerfogyasztás ártalmairól.
2012 márciusa és decembere között gyártott, 3 literes turbódízel motorral felszerelt A4-esek, A5-ösök, A5 kabriók, A6-osok, A7-esek és Q7-esek fékjeivel van kisebb baj. Működnek, csak erősebbek kell a pedálra lépni. A hiba elhárításhoz egy alkatrészt kell kicserélni, alig fél órát … Folytatás