Az ukrán kormányfő szerint be kellene fagyasztani minden kihelyezett orosz pénzügyi eszközt, amíg Moszkva ki nem vonja az összes orosz katonát Ukrajnából.
A klub közelmúltjának egyik legmegalázóbb vereségét szenvedte el kedd este a Manchester United, amely az angol Ligakupában a harmadosztályú Milton Keynes Donstól kapott ki 4-0-ra.
A színház fennállásának elmúlt 14 éve alatt tartott már társulati ülést folyami hajón, retro büfében, salsa esten, "de színházteremben, ráadásul a sajátunkban még sosem" - fogalmazott Darvasi Ilona, a színház alapító igazgatója.
Pippa Middleton és párja, Nico Jackson már hónapok óta az esküvőjét tervezi. Ezért kérdezi értetlenül a brit sajtó, hogy miért csókolgatja egy vadidegen férfi Katalin hercegnő húgát?
A Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium tervezi a kecskeméti intermodális csomópontot, a tervek egy év alatt mintegy egymilliárd forintból készülnek el.
Egy bolgár kiscsapat bebizonyította, hogy stadionépítési programok és "akadémiák" nélkül, nagyon rövid idő alatt is be lehet kerülni az európai focielitbe. A Ludogorec idén ott lesz a Bajnokok Ligájában, mi pedig azon a területen sem tudunk semmilyen eredményt elérni, ahova a miniszterelnökünk személyesen önt tízmilliárdokat közpénzből.
Hét éve foglalkoztatta a rajongókat, hogy a Maffiózók című sorozat utolsó jelenetében, amikor két fegyveres alak belép az étterembe, mi történt a főszereplő Tony Sopranóval.
A fiatal angol generációjának talán a legizgalmasabbnak és legeredetibbnek tartott illuzionistája, aki mesterségét még néhai nagyapjától tanulta. Most legújabb lebegős produkciójával kápráztatta el az embereket Londonban több száz méteres magasságban.
Soha ennyien még nem kaptak ingyen tankönyvet, mint az idei tanévben, több mint 720 ezer diák jut hozzá térítés nélkül - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő Nagykátán, a Mátray Gábor Általános Iskolában rendezett sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péternek néhány óra kellett, hogy kőkeményen visszaszóljon az Orbán szellemi vaskupolájáról cikket író norvég miniszternek. Természetesen sokkal határozottabban, mint ahogy Oroszország ügyében szokott nyilatkozni.
Facér férfiak, figyelem! Egy brazil falu hölgyei csak arra várnak, hogy álmaik hercege végre meglátogassa őket, és szerelmesek lehessenek. Persze a játékszabályokat itt is a nők diktálják.
Kiábrándító lenne, ha a hétvégén az olasz külügyminisztert neveznék ki az Európai Unió állam- illetve kormányfői külügyi főképviselőnek - írta szerkesztőségi állásfoglalásában az FT.
A pénteken véget érő Erzsébet-táborokat az olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Nagy Tímea által vezetett edzés közben értékelte az államtitkár a balatonberényi táborban.