Hátborzongató dologra bukkantak „idegenhívők” a NASA marsjáró szondájának egyik képén. Egy földönkívüli lény megkövesedett csontját vélik látni a fotón.
Úgy hívták, hogy Abu Mosza. Ő volt a korábban ISIS-nek hívott Iszlám Állam egyik legismertebb tagja, mivel ő nyilatkozott a Vice News remek dokumentumfilmjében. (TheWire)
Ezt a szeparatisták által irányított Luhanszki Népköztársaság szóvivője közölte az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökséggel. Azt mondják, már pakolják a teherautók rakományát. A 2000 tonna cuccot a lakosok között osztják majd szét. Az oroszok félelme ellenére tehát az ukrán hadsereg nem … Folytatás
Magyarország mindenekelőtt azokon a stratégiai területeken igyekszik támogatni a kárpátaljai magyarságot, amelyek kulcsfontosságúak a közösség megmaradása szempontjából - jelentette ki.
A 83 esztendős Weig Andrásné a somogyfajszi Őszi Fény Idősek Otthonából tűnt el tegnap délelőtt. Életjelet azóta nem adott magáról, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Nagy-Britannia nem hajlandó együttműködni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel még az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia terjeszkedésének megállatása érdekében sem - mondta pénteken a brit külügyminiszter.
Aránytalannak, túlzottnak véli Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója az UEFA klubra kirótt büntetését. A sportvezető meg akarja győzni az illetéséket, hogy a Ferencváros nem rasszista.
A himnuszt a Parlamentet című műsor ajánlójában használták, ez valami vicces showműsor. Először a Svédországban élő Costa Rica-iak fedezték fel a himnuszukat, és kezdtek tiltakozni, később nagyköveti szintig jutott az ügy. A műsort sugárzó TV4 bocsánatot is kért, azt mondták, … Folytatás
"Abszurd színház és a fogalmak felcserélése" - az orosz NATO-nagykövet szerint csak így lehet minősíteni Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár aznapi nyilatkozatát.
Budapest — Szabó Zsófit (25) testileg is megviselte szeretett édesapja elvesztése. Az áprilisi tragédia után a színésznő lefogyott, és alakján most is látni, még időre van szüksége, mire visszatér a régi kerékvágásba.
Egy meglehetősen részeg kuncsaft asztaltáncért fizetett egy lánynak, a végén azonban szexelni is akart vele. Amikor ezt megtagadta a táncosnő, a férfi rendőrt hívott, de a zsaruk őt vitték el.
1980-ban lőtte le John Lennont, ezért 81-ben ítélték életfogytiglanra. Először 2000-ben helyezhették volna feltételesen szabadlábra, de a bíróság már akkor is úgy látta, hogy nem lenne képes betartani a törvényeket. 2000-ben még Yoko Ono is levélben tiltakozott Chapman eleresztése ellen. … Folytatás
Ma egész nap fájt a fejem, így eléggé dekoncentrált voltam, de azért messze nem ez volt életem legrosszabb délutánja, sőt. Most megyek, mindenkinek pompás éjszakát. Reggelig nézegessék ezeket az elképesztően aranyos, Wes Anderson hőseiről mintázott babákat!