2014. augusztus 2. szombat

aug. 2
13:30
Van Gaal és Luis Enrique is katonai szigort honosít meg (BorsOnline)
Kőkeményen fogják játékosaikat az európai topcsapatok edzői. Újabban Louis van Gaal módszereit vesézi ki a brit sajtó: az MU új holland trénere bekameráztatta az edzőpályát.
aug. 2
13:30
Ezt ne hagyd ki Horvátországban! (Blikk)
Déli szomszédunk, Horvátország igen kedvelt úticél a magyar turisták körében, évente sok ezren keresik fel a tengerpartot, hogy kellemes fürdőzéssel, s a strandokon sütkérezve töltsék el a szabadságukat. Ugyanakkor Horvátországba nemcsak emiatt érdemes elutazni, hiszen bőven akad program, látnivaló, vagy épp kóstolnivaló – s ezeket méginkább kár lenne kihagyni, ha már amúgy is ott van az ember.…
aug. 2
13:45
Obama elismerte, hogy a CIA megkínzott embereket a 2001-es terrortámadás után (444.hu)
Hamarosan nyilvánosságra hozzák a jelentést, ami a gyanúsítottakkal szembeni túlkapások és kínzások összefoglalója lesz.
aug. 2
13:47
Az öröm masinériái: a takarítás (444.hu)
Az élet főleg nehéz és szar, mégis telis-tele van olyan dolgokkal, amik titkon örömöt és boldogságot rejtenek magukban. Ilyen például a kibaszott takarítás.
aug. 2
14:06
Így szeretne békét teremteni Madonna - fotó (BorsOnline)
Az ötvenöt éves énekesnő zsidó és muszlim jelképekkel provokál.
aug. 2
14:18
Senki nem szeret elrepülni Észak-Korea felett (444.hu)
Huszonnégy órányi légi forgalom 50 másodperces videóba sűrítve. Csak kevés társaság olyan bátor, hogy repülőjét a kiszámíthatatlan, de felfegyverzett diktatúra fölé vezesse.
aug. 2
14:20
Demszky Gábor szerint Bokros Lajos lenne az ideális közös főpolgármester-jelölt (444.hu)
- írja a Népszabadság. - írjuk mi.
aug. 2
14:24
Sokkolóan valósághű játékbaba miatt balhéznak (BorsOnline)
Felháborodtak a szülők a legújabb játékszeren. A Toys R Us gyerekeknek szánt babája ugyanis anatómiailag tökéletesen korrekt.
aug. 2
14:24
Robert Pattinson túllépett azon, hogy felszarvazták (Blikk)
aug. 2
14:42
Hajdú Péter: A combinós gyilkos egy gyáva szarházi! (BorsOnline)
Sarka Kata férje is kiakadt a combinós gyilkoson, és nem csak azért, mert tavaly az ő feleségét is megtámadta, hanem mert a gyengébbik nemet veszi célba.
aug. 2
14:42
Könnyű nyári menü: barackleves és garnélarák (Blikk)
Kedves Olvasó!A nyári melegben milyen jólesik a könnyű, hideg őszibarackkrém-leves! Főételnek garnélarákot kínálok burgonyakrokettel. A menü 870 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ételek elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásukhoz jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
aug. 2
14:51
Most az orosz bloggereket hallgattatná el Putyin (444.hu)
Napi 3000 látogató fölött regisztrálni kell, onnantól pedig szigorú szabályok érvényesek a blogokra is.
aug. 2
15:18
Berki Krisztián heti 1 kiló Nutellával diétázik (BorsOnline)
A Berki-féle speciális diétához még heti öt hamburger is hozzátartozik.
aug. 2
15:18
Soroksár: a megölt asszony férjének megrázó vallomása (Blikk)
Budapest — Egy kora őszi estén Soroksáron kocogni indult egy 36 éves családanya, aki sohasem tért haza. Lemeztelenített holttestére pár kilométerre az otthonától, egy bicikliút mellett találtak rá a rendőrök, akiket a férj, Kardos Lajos alig másfél órával az eltűnés után riasz­tott.
aug. 2
15:24
888 ezer kerámiavirággal emlékeznek Angliában az első világháború áldozataira (444.hu)
Ellepik a pipacsok a Tower épületét. Mert emlékezni nem csak ostoba és giccses emlékművekkel lehet.
aug. 2
15:26
Ötven kiló (!) kokaint lopott el munkahelyéről a francia rendőr, de nem túl ügyesen (444.hu)
A kábítószer piaci értéke meghaladta a hárommillió eurót. A 34 éves drogügyekkel foglalkozó rendőr kilétét nem hozták nyilvánosságra. Úgy bukott le, hogy a rendőrség egy biztonsági kamerája felvette, ahogy kisétál két nagy zsákkal a párizsi kapitányság épületéből. A spanyol határ mellett tartóztatták … Folytatás
aug. 2
15:28
Varsóban ismét megállt egy percre az élet (444.hu)
Augusztus elsején volt a varsói felkelés hetvenedik évfordulója. 1944-ben ezen a napon Varsó városának lakossága közösen lázadt fel a megszálló náci csapatok ellen. Erre emlékeznek évente egyszer, egy percnyi mozdulatlansággal város szerte. A pénteki megemlékezést a 2012-es hasonló megemlékezést mutatja be … Folytatás
aug. 2
15:36
Tagadja tettét a combinós gyilkos (BorsOnline)
A. Áront kihallgatták a rendőrök, de annak ellenére is tagad, hogy több szemtanú azt állítja: látták, hogy ő lökte a sínekre azt az idős nőt, aki belehalt a gázolásba.
aug. 2
15:36
Civileket tanít lőni a kiképzőtiszt (Blikk)
Budapest — Csaknem ötezer civilt tanított meg a fegyverhasználatra Horváth Ede (68), aki mint volt határőr kiképzőtiszt, a rendszerváltás után az egyik legelső lőteret nyitotta az országban. Feleségével, Erikával közösen vitt vállalkozás már annyira kibővült, hogy nemrégiben egy elhagyott föld alatti vadászlőteret is rendbehoztak és üzemeltetni kezdtek a Nagyvázsony melletti Kab-hegyen.
aug. 2
15:38
Megyilkolták a Tour de France győztesét? (BorsOnline)
Mégsem lett öngyilkos Marco Pantani? Az olasz hatóságok új eljárást indítanak a tíz évvel ezelőtt, kábítószer túladagolás miatt meghalt országúti kerékpáros ügyében. Állítólag gyilkosság áldozata lett.
aug. 2
15:54
Ön szerint meghízott Rihanna brutális exe? - fotó (BorsOnline)
Az úszógumi valóban látványos a rapper derekán. Legalábbis szerintünk.
aug. 2
16:12
Orális szexszel poénkodik Kelemen Anna - fotó (BorsOnline)
A művésznőnek ritka kifinomult humora van, és ezt nem is tartja titokban.
aug. 2
16:30
Eseménytelen szombat délutánt kívánok mindenkinek (444.hu)
Tulajdonképpen egyetlen egy téma tartja lázban Földünk lakosságát Donyecktől Moszulon át Gázáig: eléri még ma a 100 000 lájkot a 444 Facebook-oldala, vagy majd csak vasárnap? 16 óra 04 perckor 99 923-nál tartunk.
aug. 2
16:32
Most, hogy Orbán Gáspár olyan népszerűvé tette az egzotikus helyeken önkénteskedést (444.hu)
Ismerkedjünk meg egy valóban komoly melóval, és az arról vezetett bloggal. Ez a magyar lány például a Fülöp-szigetekre ment egy teljes évre, egy AIDS-megelőző projektben segíteni. A Fülöp-szigeteken elég érdekes a szexturizmus és a prostitúció (sőt, a gyerekprostitúció) helyzete, és … Folytatás
aug. 2
16:34
Augusztus 2-án van a Porrajmos, a roma holokauszt emléknapja (444.hu)
A Fidesz szerint ma már nem kell félnie annak, aki cigánynak született, az MSZP szerint viszont az Arbeit Macht Frei felirat köszön vissza a "munkaalapú társadalom kiépítésében".
aug. 2
16:48
Egy puszival köszönti fel a mamáját Ganxsta (Blikk)
aug. 2
16:48
Kiröhögték a sztárok Bloom és Bieber bunyóját (BorsOnline)
Vastapsot kapott Orlando Bloom és Justin Bieber a szerdai verekedésükre. Mint kiderült, Leonardo DiCaprio, P. Diddy és Lindsay Lohan élőben nézte végig, majd hatalmas ovációval ünnepelték a kakaskodó celebeket.
aug. 2
17:03
Csárdi Antalt indítja Tarlós ellen az LMP (444.hu)
Az eddigi fővárosi szóvivőból lett főpolgármester-jelölt radikális ötlettel állt elő kampányindító sajtótájékoztatóján: "vissza kell adni a budapestieknek Budapestet".
aug. 2
17:05
444 —> Balaton #stream (444.hu)
Néhány nap múlva a szerkesztőség egy része Balatonfüredre költözik. Amit pedig ott csinálunk, azt élőben közvetítjük majd. Más dolgokat nem ott csinálunk, és nem is élőben, de közvetítjük. Aztán vannak olyan dolgok, amiket nem mi csinálunk. Igaz, ezeket nem is … Folytatás
aug. 2
17:06
Vajnáék buliján össze-vissza lövöldöztek - videó (BorsOnline)
Fegyverropogástól volt hangos péntek este a Budai Vár. Itt adott meglepetés partit Vajna Timi 70 éves urának, Andynek Vajnának.
aug. 2
17:06
Amanda Seyfriednek pszichológus segít (Blikk)
London — Halkan beszél, de meglepő nyíltsággal. Kevés hollywoodi filmcsillag mutat képeket az okostelefonján, de Amanda Seyfried megtette, hogy lássuk, hogyan néz ki a kutyája.
aug. 2
17:08
Ördög Nóra megfizetett (Blikk)
aug. 2
17:24
Neuer egy rakás gyönyörű lánnyal fotózkodott (BorsOnline)
A Bayern München kapusa nem aprózza el a dolgokat. A baj csak az, hogy van barátnője.
aug. 2
17:24
Brit tudósok: nagy szem és telt ajak a nyerő! (Blikk)
York — Vonzó, bizalomra méltó, domináns. E három kritérium határozza meg a pillanatnyi első benyomást, amikor a közösségi hálón először megnézzük egy ismeretlen ember arcát, de a brit város, York egyetemének pszichológusai ennél többet is kiderítettek.
aug. 2
17:36
Áttört az üvegplafon Esztergomban!!!! (444.hu)
A Fidesz Romanek Etelkát (nő) indítja Tétényi Éva (ő is nő) polgármesteri székéért a dicső múltú, ám az utóbbi években sokat szenvedett városban. Az 54 éves Romanek bemutatkozó beszédében hangsúlyozta: “nem ülhetek tétlenül, látom, mi történik Esztergomban”. Meggyes Tamásról nem … Folytatás
aug. 2
18:00
Kim Kardashian smink nélkül is bevállalja - fotó (BorsOnline)
Mármint egy fotót, amin éppen nagyon büszke saját húgára.
aug. 2
18:09
TÚSZDRÁMA TATABÁNYÁN! (444.hu)
Ordította kétségbeesetten a világba a kemma.hu. A Komárom-Esztergom megyei hírportál drámai címe azonban nem teljesen adja vissza ez események nyers brutalitását. Magyarok, itt tartunk 2014-ben. 18 éven aluliak, nők és nyugdíjasok inkább ne is olvassanak tovább.
aug. 2
18:18
Halott apjával pózolt a focidrukker - sokkoló fotó (BorsOnline)
Az indonéziai Manchester United fanatikus tulajdonképpen csak eleget tett a klub felhívásának: bárhol is vagy, bármit is csinálsz, viseld a csapat mezét!
aug. 2
18:18
Tehetetlenek az ebola ellen (Blikk)
Conakry — Ellenőrizhetetlen méreteket ölt azt ebolajárvány Nyugat-Afrikában. A Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO bevallotta: egyelőre tehetetlenek az ügyben. A halálos fertőzés eddig több mint 700 áldozatot szedett, de majdnem ugyanennyien fertőződtek meg, köztük több, a környéken dolgozó külföldi orvos, ápoló, misszionárius.
aug. 2
18:36
Szó szerint halálra rémisztette az idős asszonyt (BorsOnline)
Rémületében életét vesztette az 58 éves Carole Wall, miután egy drogfüggő késő este majdnem rá és férjére törte az ajtót.
aug. 2
18:42
Erős kép (444.hu)
Az északír Michael Conlan (pirosban) és az angol Qais Ashfaq bunyóznak a Glasgowban rendezett Nemzetközösségi Játékok ökölvívótornájának harmatsúlyú (56 kilós) döntőjében. Conland nyert.
aug. 2
18:44
Rohadékok! Nem Demszkyt indítják a főpolgármesternek a liberálisok (444.hu)
Viszont felveszik a kesztyűt, és megvédik a liberalizmust Orbán Viktortól.
aug. 2
18:54
Feljelentik a becsődölt pénzintézet vezetőjét (Blikk)
Budapest — Köszöni, jól van, és most egy másik hitelintézetnél dolgozik az a vezető, akinek korábbi cége földönfutóvá tette Csillag Ervin (73) nyugdíjast.
aug. 2
19:12
Van, aki önkielégítés helyett inkább birkával szexel (BorsOnline)
Volt, akinek elvágta a torkát a barátja, amikor hazaérve rajtakapta Rexszel, a kutyával, más megerőszakolt egy lovat mindenórás felesége mellett, megint más végzett azokkal a csirkékkel, nyuszikkal és egerekkel, amelyekben szexuális örömét lelte. Bár nem túl gyakori, létező jelenség az állatokkal szembeni szexuális bestialitás.
aug. 2
19:12
Életveszélyesek az új, olcsó drogok (Blikk)
Budapest — Csontig szétverte a kezét egy fiatalember a Herbál nevezetű szer hatása alatt nemrégiben, amikor pedig kitisztult, semmire sem emlékezett – ezt teszik a legújabb dizájner drogok a fogyasztókkal, akik ön- és közveszélyessé válnak, és ámokfutásba kezdenek.
aug. 2
19:15
Majdnem átsiklottam az LMP föpolgármester-jelölésének legjobb mondata felett (444.hu)
“Olyan embert kerestünk, aki nem a budapesti elitcsoportokból való” - mondta Schiffer András, legalább féltucat budapesti elitcsoport tagja.
aug. 2
19:17
Sziasztok! Azt írja a Facebook, hogy… (444.hu)
A hajtás után kiderül, mit írt a Facebook!!4!
aug. 2
19:19
Az RTL szombaton is megengedte Havasi Bertalannak, hogy hülyét csináljon magából (444.hu)
Ravaszul megkérdezték, hogy Orbán Viktor tényleg a putyini utat járja, amire a miniszterelnökbe reménytelenül szerelmes fiatalember a féltékenységtől elvakulva nem tudott értelmes választ adni.
aug. 2
19:30
Sokkoló dolog történt Pistorius családjában (BorsOnline)
Lassanként tényleg megérdemli az elátkozott família nevet a Pistorius-család. A középső fiút, a paralimpikon Oscart gyilkossággal vádolják, míg bátyja, Carl tegnap súlyos autóbalesetet szenvedett.
aug. 2
19:30
Nyoszolyólány lesz a szépség (Blikk)

Keresés