Új kezdeményezést jelentettek be a Locarnói Filmfesztiválon, amelynek célja, hogy szorosabb együttműködést alakítsanak ki a kínai és az európai filmipar között.
Kis híján belehalt a sok testi gyönyörbe egy tengerimalac, amelyik egy állatsimogatóban beszökött a nőstények ketrecébe. A rágcsálót még sikerült idejében kimenekíteni szexbarlangból.
Nyolc országból érkező mintegy kétszáz fiatal fog együtt zenélni augusztus 14. és 22. között Isztambulban a második születésnapját ünneplő Sistema Europe Zenekari Táborban.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy amerikai kisgyereket, miután véletlenül bekapott egy mosókapszulát, ami felrobbant a szájában. Az ilyen eset sajnos igen gyakori az Egyesült Államokban.
Kedden aláírta a BKK a villamosbeszerzés módosításáról szóló szerződésmódosítást, ami annyit jelent, hogy 2016 első feléig mind a 47 darab Urbos3 villamos megérkezik Budapestre.
Hónapokra bevette magát az erdőbe egy két éves börtönre ítélt férfi. A tatabányai “Rambó” menekülésének a rendőrök vetettek véget, kilencen kerítették be azt a területet, ahol a bűnöző rejtőzködött.
A csapadékos időjárásnak köszönhetően sok a gomba az erdőkben. Azt ugyanakkor kevesen tudják, hogy pontosan hol, mennyit és hogyan lehet szedni. Ennek járt utána a Napközben.
A román külügyminisztérium cáfolta szerdán, hogy Románia harckocsikat és lőfegyvereket juttatott volna el az iraki és szíriai területeket elfoglaló Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoportnak.
A norvégiai Tromsöben jelenleg zajló sakkolimpián a magyar férfi válogatottban szereplő 38 éves Polgár Judit bejelentette, végleg felhagy a versenyszerű sakkozással.
Pomáz — Puskás Peti (29) bölcsis lett. A Mackó-Kuckó Óvodában tett látogatásnak apropójául szolgált, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a kisgyermekgondozó-szakképzés.
Magyarország – Az állásával játszik, aki meggondolatlanul posztolgat az internetes közösségi portálokon. A fejvadász cégek és a munkaadók már nemcsak az önéletrajz és személyes elbeszélgetés alapján döntik el, kit vesznek fel dolgozni, hanem egyre többet nyom a latban az is, hogy mi van a kollégajelölt Facebookján.