Kicsi a valószínűsége, hogy a nyugat-afrikai ebolajárvány eléri Magyarországot- ezt az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője, Kis Zoltán mondta a Kossuth Rádióban.
Egyiptom mind a palesztin, mind az izraeli fél belegyezését megkapta egy újabb 72 órás tűzszünethez a Hamász iszlámista szervezet irányítása alatt álló Gázai övezetben - jelentette a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség.
Az aprócska baba három hónappal a tervezett idő előtt jött világra, és mindössze négy órát élt. A rövidke léte után azonban még azt a kegyet sem kapta meg a sorstól, hogy békében nyugodhasson. Napokon belül kiásták a sírt és ellopták a piciny holttestet.
Az MSZP nem partner a baloldali pártok közti nyilvános üzengetésben - így válaszolt a szocialista párt a Híradónak arra a kérdésre: az eredeti, vagy az MSZP által módosított megállapodást írják-e alá az ellenzéki pártok budapesti indulásáról.
A barátságos mérkőzésen 1-0-ra vezet az FTC a Chelsea ellen, az eddig Angliában játszó, a Fradihoz idén visszatérő Gera Zoltán góljával. A kis, esélytelennek tartott magyar csapat megmutatja a világnak, ahogy a mesében meg van írva! (Vagy máshol is meg … Folytatás
A kormányfő úgy fogalmazott, az egész ország számára nagy nap a mai, mégis elsősorban a fradistáké, akiknek nagysága előtt még azok is megemelik a kalapjukat, akiknek nem "zöld-fehér vér" folyik az ereiben.
Mintegy kétezren vettek részt az Antena 3 hírtelevízió hívására azon a bukaresti megmozduláson, amelyet az államfői hivatal előtt tartottak a televízió védelmében.
Száraz Dénesnek fontos, hogy szabad lehessen egy kapcsolatban, mert csak így tudja igazán kifejezni érzéseit. A színész őszintén, férfiszemmel beszélt nekünk a szerelemről és a párkapcsolatokról.
A rendőrök megállították egy közúti ellenőrzésen, de semmi okát nem látták annak, hogy ne mehessen tovább. Egy óra múlva lesodródott az útról, és belevágódott egy szabályosan közlekedő autóba, melynek mindkét utasa meghalt.
A mobiltelefonnak, a jobb felszereltségnek és jobb mentési lehetőségeknek köszönhetően mind több bajba jutott hegymászó vagy hegyi vándor életét lehet megmenteni.
Elaludni néha a világ legnehezebb mutatványa. A zsúfolt, nyüzsgő, bizsergő éjszaka után most magányosan fekszem nesztelen aranykalitkámban, és az oldalamra fordulva igyekszem magamhoz csalogatni a ketrecrácsok mögül rajtam vigyorgó álmokat. Mindhiába.
Budapest – Szoros vereséggel, tisztes helytállással vette át új lakhelyét a Ferencváros focicsapata. A zöld-fehérek a stadionavatójukon 1-0-ra vezettek a Chelsea ellen, végül az angolok nyertek 2-1-re.
De legalább Gera Zoltán lőtte az első gólt valaha az új Fradi-stadionban a félgőzzel játszó Chelsea-nek a barátságos meccsen. Nem baj, az a lényeg, hogy megvan a 3 pont.
(Illetve júliusban volt az, de tegnap tartották a szülinapi bulit a Velencei tónál.) Még tíz évet, sőt negyvenet, hatvanat! Magyarország legszórakoztatóbb zenekarával búcsúzom.
Budapest – Hoppon maradtak a Chelsea magyarországi szurkolói, akik egy közös fotó, vagy egy aláírás kedvéért szobroztak vasárnap, a Ferencváros elleni stadionavató mérkőzés előtt annál az ötcsillagos szállodánál, hogy megszálltak a londoni klub csillagai.
Buenos Aires — Ismét botránya miatt került a címlapokra Diego Maradona (53). A világbajnoki címmel is büszkélkedő argentin focilegenda Buenos Airesben szólalkozott össze az egyik riporterrel, nemes egyszerűséggel a vitát egy pofonnal zárta le...