A miniszterelnök válaszolt annak a harminc amerikai kongresszusi képviselőnek, akik a német megszállásra emlékező szobor építésének leállítását követelték.
A szociális háló megnyirbálása odavezetett, hogy ma már a lakosság csaknem negyede, 123 millió ember kénytelen szegénységben élni az Európai Unióban - közölte az európai szocialisták távozó elnöke.
Szórakozás közben életveszélyes sérüléseket szenvedett egy fiatal fiú egy miskolctapolcai szabadidő parkban. A rendőrség büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.
Meglepő kijelentéseket tett az Oscar-díjas színésznő egy interjúban. A híresség arról beszélt, azt tervezi, hogy hamarosan búcsút vesz a színészkedéstől.
Ha bárkinek kétsége lenne afelől, hogy tényleg lőnek ott. A felvétel tegnap készül Kelet-Ukrajnában, ahol a harcokban egy ember meghalt, húsz megsebesült. Donyeckben június végéig lezárták a nemzetközi repülőteret, mert nem tudják szavatolni a járatok biztonságát. Szerdán Szlovjanszk melletti Szemenyivka településen … Folytatás
János Lázár miniszterjelölti meghallgatását az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában azzal kezdte, hogy megnevezte két segítőjét: Balczó Barnabást és Sonkodi Balázst. Arról nem beszélt, hogy milyen poszton láthatjuk majd őket. Sonkodi jelenleg tagja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának. (Origo)
A Civil Összefogás megsértette Mesterházy Attilának a képmáshoz fűződő jogát a bohócos plakátokkal, mert nem kért az akkori pártelnöktől engedélyt arra, hogy szerepelhessen a plakáton, mondta ki első fokon a Fővárosi Törvényszék. A bíróság viszont a politikus keresetének becsületsértésre, a … Folytatás
Elemzők szerint a vásárlóerő növekedése egyértelműen hat a kiskereskedelmi forgalomra, s az alacsony inflációnak és a piactisztulásnak is szerepe van a forgalom bővülésében.
A tejútrendszerben található féregjárat vagy egy másik galaxissal, vagy egy teljesen más univerzummal köt össze bennünket. A szenzációs felfedezést kínai tudósok tették.
A krími államtanács azt követeli, hogy az összes fegyveres csoportosulást vonják ki a harcok sújtotta Kelet-Ukrajnából, valamint nemzetközi - köztük orosz - közvetítőket vonjanak be a szembenállás békés megoldásába.
Negyedéves alapon 0,3 százalékkal, éves alapon 1,4 százalékkal bővült az Európai Unió (EU) bruttó hazai terméke (GDP) 2014 első negyedévében - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Az amerikai elnök szerint az ukránok a májusban megtartott elnökválasztással elutasították az erőszakot és a korrupciót, és a demokrácia mellett tették le a voksukat.
És ezek az emberek osztják az észt a polgároknak bűnmegelőzés témakörben! Csúnyán lenyúlt három rendőrt egy prostituált Hamburgban: megcsapolta a bankszámlájukat.
Fodor visszahozná a többes ajánlás rendszerét, amit még a Választási Bizottság elnöke is kifogásolt. A visszaéléseknek ismét teret adó rendszert az önkormányzati választásokon is használnák.
Sennen Cove, Cornwall, Nagy-Britannia – Egy hatalmas, tátott szájú cápa úszott el karnyújtásnyira Lew Smarttól (31), aki azonnal meg is örökítette a lélegzetelállító látványt.
Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség az ellen a volt rendőr törzsőrmester ellen, aki tavaly decemberben agyonverte haragosát Andornaktályán. A férfira hosszú fegyházbüntetés vár.
Így nyomja egy amerikai tolvajkergető. Egy 14 éves srác Utahban ellopta a nagyapja kocsiját, és állítólag fegyvere is volt. A rendőrök üldözni kezdték, de amikor a kocsi már egy gyerekekkel teli kisvárosi utcán száguldott, az egyik helyi férfi maga is … Folytatás