A színésznő régebben teljesen máshogy képzelte a párkapcsolatokat. Elmeséli, hogyan: Schell Judit háromgyerekes édesanya, párja Schmied Zoltán színész. A július–augusztusi Évában főképp régi történetekről, magánéleti viharokról, a megtalált harmóniáról kérdezte Hevesi Flóra. A teljes interjút a július–augusztusi Évában olvashatod; itt egy részletet közlünk belőle: Az életben vannak az „igazi…
Ezentúl ha rossz kedvünk lesz, Madonna lányának ballagási fotóit fogjuk nézegetni. Ezentúl ha rossz kedvünk lesz, Madonna lányának ballagási fotóit fogjuk nézegetni. A (már nem is annyira) kis Lourdes ugyanis a napokban fejezte be középiskolai tanulmányait, a ballagáson pedig természetesen híres mamája is megjelent. @JamesCiccone/Twitter Bár ne tette volna, legalábbis ezt üzeni Lourdes…
A hormonrendszerben keletkező zavar jellemzően nem egyik pillanatról a másikra jelentkezik, a tünetek a legtöbbször hosszú időn át, folyamatosan alakulnak ki.
Munkatársunkkal történt. Ti szóltatok volna? Ellenőrző vizsgálatokra mentem a kórházba, és igyekeztem a leletekkel vissza az orvosomhoz. A folyosón futottunk össze, átadtam neki a papírokat, éppen a következő kontroll időpontját egyeztettük, amikor nyílt az orvosi szoba ajtaja, s kilépett rajta a nagy tiszteletű főorvos. Egy adminisztrációs problémával szólította meg az én dokimat,…
Magyar genetikust hívtak meg a BRCA-kihívás világméretű programjába. A mellrák kockázatával összefüggő BRCA1 és BRCA2 génekről elnevezett nemzetközi programba másik három európai genetikai központ vezetője mellett Oláh Editet, az Országos Onkológia Intézet osztályvezetőjét hívták meg - áll az intézet MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az emlőrák évente közel 2500 nő életét követeli Magyarországon, és ennek oka jórészt abban keresendő, hogy többségüknél már csak előrehaladott klinikai stádiumban ismerik fel a betegséget. Holott a korai felismerés és kezelés az eredményes kezelés legfőbb záloga.
Várjuk a te tanácsaidat, tapasztalataidat is a témában! Miről ismerszik meg egy határozott, ön- és céltudatos, kiegyensúlyozott, erős ember? Egy csomó mindenről – többek közt arról is, amiket nem csinál. Mindehhez inspiráló tippeket olvastunk egy önsegítő könyveket író házaspár blogján, a marcandangel.com-on. Miért, néha az önsegítő tippekkel tényleg segíthetünk magunkon! Persze érdemes mindenhez…
4 ok, amiért jó sokat aludni. Felejtsd el az ellentábor érveit: az alvás egyáltalán nem elvesztegetett idő! A dalai láma is gyakran hangoztatja, hogy az alvás a legjobb meditáció, de mi emellett még sok-sok egyéb meggyőző érvet találtunk, amivel alá tudjuk támasztani rajongásunkat ezért a pompás tevékenységért. Fotó: Sebastian Santos/500px.com Sokat alszunk, mert... 1. ...így igazán át tudjuk…
És – ha lehet ilyet mondani vele kapcsolatban – szebb, mint valaha! A 2014-es tavaszi díjátadó szezon végére igazából minket már csak egyetlen ember érdekelt: a kenyai szrmazású, mexikói születésű színésznő, Lupita Nyong'o, aki a 12 év rabszolgaság című filmmel vált ismertté, és aki az itt nyújtott alakításért azonnal besöpört egy Oscar-díjat. Szégyen, nem szégyen, minket mégsem ezzel nyűgözött…
Az akció, amelyre már régóta várunk: elkezdődött a leárazás az il Bacio di Stilében! Kihagyhatatlan ajánlatokkal kezdetét veszi a nyár legjobban várt leértékelése az il Bacio di Stilében, június 26-án. Fotó: Facebook.com/ilbaciodistile Budapest legszebb luxusáruházában most a világhírű divatmárkák termékei 20-30%-os, egyes márkák és kollekciók esetében pedig akár 40-50%-os kedvezménnyel…
Mialatt a világ felnőtt lakosságának nagy része a jelenleg Brazíliában zajló labdarúgó világbajnokság lázában ég, egy kis magyar csapat egy kisebb méretű, de a résztvevők számára legalább olyan fontos futball világbajnokságra készül.
A vérnyomást befolyásolja a testhelyzet, a napszak, az érzelmi állapot. Gyakran az orvosi rendelőben magasabb értékek kerülnek rögzítésre, mint az otthon mért vérnyomásértékek. A magasvérnyomás-betegség diagnózisának felállításában, valamint a kezelés hatékonyságának felmérésében is segíthet az otthoni mérés.