Budapest — Már új játékosok is érkeztek a Ferencváros labdarúgócsapatához, néhány kerülettel odébb, Újpesten viszont még csak távozók vannak – így összegezhető a nyári felkészülést tegnap megkezdő két fővárosi klub első edzése.
Rogán szerint a Kúria egyértelműen kimondta, hogy a bankok tisztességtelen módszerekkel vették el a pénzt az emberektől, és felhatalmazta a kormányt és az Országgyűlést, hogy a tisztességtelenül megkárosított adósoknak igazságot szolgáltasson.
Fortaleza — Hétfőn duplán is érdemes figyelni a pályát a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon! A szórakoztatónak ígérkező mérkőzések mellett lenyűgöző vagy meghökkentő hajköltemények is csodálhatóak majd a gyepen.
Albufeira — Tizenhét késszúrással döfködött majdnem halálra egy brit nőt egy férfi, aki azt állítja magáról, ő ölte meg annak idején Maddie McCannt is.
A székesfehérvári Damniczki cukrászat Somlói revolúció, a budapesti Művész Kávéház Aranyló tokaji és ugyanennek a háznak az Eper furmint nevű tortáját választotta ki első körben a szakmai zsűri a Magyarország tortája versenyben.
A Family Guy alkotója az új mozifilmjében maga vállalta a főszerepet. A westernvígjáték sajnos ennek ellenére sem lett olyan jó, mint a Ted, igaz, még így is vannak szórakoztató pillanatai.
Praia do Forte – Áll a bál a brazíliai világbajnokságon szereplő horvát labdarúgó-válogatottnál, a játékosok megharagudtak a sajtóra, nem hajlandóak nyilatkozni.
Körlevélben szólította fel a székelyföldi Kovászna megye prefektusa a megye polgármestereit és jegyzőit, hogy ne fogadjanak el autonómiapárti önkormányzati határozatokat.
Marshalltown — Képtelen elszakadni a világ egyik legfélelmetesebb kalandparki látványosságától Shirley Beeghly (74), az Iowa állambeli idős hölgy már több mint 300 menetet élvezett végig a Space Shot nevű szerkezeten.
Houston — Szándékosan sodorjuk végveszélybe magunkat azzal, hogy rádióüzeneteket küldünk az űrbe – állítja több csillagász és űrkutató, akik szerint öngyilkosság felfedni kilétünket és helyünket az univerzumban, amíg nem tudjuk biztosan, hogy az esetleges földön kívüli civilizációk, amelyeknek üzeneteinket címezzük, ártalmatlanok-e.
Rendhagyó ajánlattal állt elő egy chilei pornósztár. A szőke Marlen Doll a Twitterjén beígérte az uraknak, hogy nyolc órán keresztül áll rendelkezésükre az ágyban, ha az ország futball-válogatottja leveri Ausztráliát a vb-n. Leverte.
Egyelőre nem lehet számszerűsíteni a bankszektorra vonatkozó terheket a Kúria hétfői jogegységi döntése nyomán - mondták az MTI által megkérdezett piaci elemzők.
Az V. kerület 2006 óta folyamatosan támogatja a nyugdíjasokat, a DK viszont ezt megvonná tőlük - reagált a belvárosi önkormányzat az ellenzéki párt felvetésére.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, többet nem hajlandó szóba állni ukrán kollégájával, Dmitrij Medvegyev miniszterelnök pedig paranoiásnak nevezte Andrij Descsicját.
Kína hatalmas fejlődésen ment át a reformok több mint három évtizeddel ezelőtti kezdete óta, de továbbra is messze a nyugati gazdaságok mögött jár sok tekintetben - írta a kínai miniszterelnök.
Eljött az 5. nap. A tegnapi, papírforma alapján gyenge, mégis szórakoztató nap után ma még jobb focit ígér a felhozatal. Hattól német-portugál, kilenctől iráni-nigériai és éjféltől ghánai-amerikai összecsapás lesz.
Pécs – Bokáig lehetett gázolni a vízben Pécs belvárosában, mert egy figyelmetlen autós valószínűleg nem adott elsőbbséget a sürgősségi vérszállító szirénázó furgonjának.
Magyarország iraki nagykövetségén zavartalanul folyik a munka, a személyzet hazamenekítése nem merült fel - mondta Szatmári Tibor Bagdadban akkreditált nagykövet.
Nem ismer tréfát Charlie Sheen, ha szerelemről van szó. Menyasszonya, Brett Rossi ugyanis annyira nem kedveli a színész exnejét, Denise Richardsot, hogy párjával tönkreteteti a nő életét.
Szervusztok, köszöntöm a rajongóimat. CR7956453 vagyok, a Ti Cristianótók, és ma a német válogatott ellen focizok a világbajnokságon. Ebben segít nekem tíz portugál pajtásom. Közben elmondom Nektek, hogyan nyerem meg a meccset. A hajam jól áll, kezdődhet a móka.
Két francia rakétagyártó cég, az Airbus és a Safran együttműködési megállapodást kötött, hogy az európai kereskedelmi űrtechnológiai ipar versenyképes maradjon a kisebb és olcsóbb rakétákat gyártó amerikai konkurenciával szemben.
Két libát lopott egy férfi a dorogi családi ház udvaráról, ám az egyik állat megszökött és elúszott. A másik libát 1500 forintért adta el a tokodi rabló.
Hét vádlottat ítélt el emberkereskedelemért a Nyíregyházi Törvényszék. A vádlottak prostitúcióval szerzett jövedelem elérése céljával követték el a bűncselekményt.
Az Irakban előző héten kitört harcok miatt több olajpiaci elemző is a nemzetközi olajár gyors emelkedésére számított, miután péntek délelőttre kilenc hónapos csúcsra emelkedett az olaj ára.
Már megjelenése előtt botrányt keltett Nelson Mandela asszisztensének a decemberben elhunyt polgárjogi harcosról, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökéről szóló új portrékötete.
Katonai tiszteletadás mellett temették el Beregszászon Popovics Rolandot, az ukrán hadsereg 19 éves szerződéses katonáját, aki Kárpátaljáról elsőként vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban.
Szlovákia egyértelműen számol az atomenergia hasznosításával és ilyen létesítményei fejlesztésével a közeljövőben is - mondta Robert Fico szlovák kormányfő.
Petro Porosenko ukrán államfő kijelentette, hogy a héten részletes béketervet mutat be, amelynek egy, a kelet-ukrajnai lázadókkal kötendő tűzszüneti egyezmény is részét képezi.
Budapest–Siófok — Új pszichoaktív szereket gyártó laborokat derített fel a rendőrség, a „gyorsító" tablettákat és a cigarettabetétnek való anyagot a fővárosban és Siófokon terítették a dílerek.
Kevés győztese lenne egy újabb orosz-ukrán "földgázháború"-nak, Oroszország azonban mindenképpen vesztesként kerülne ki belőle - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők.
Elképesztő helyen találtak rá a rendőrök egy amerikai férfi által eldugott, kábítószert tartalmazó pakkra. A túlsúlyos díler saját testében rejtette el a marihuánát.
Budapest – Álom ilyen gyorsan nem vált még valóra – mondta Kárpáti Andrea (43), aki pontosan kilenc héttel ezelőtt találta ki: az interneten szervez gyűjtést, hogy új mellet csináltathasson.
Tizenhárom embert kivégeztek hétfőn az északnyugat-kínai Hszincsiang Autonóm Területen, miután a bíróság terror- és más erőszakos cselekményekben való részvételük miatt bűnösnek találta őket.