A Demokratikus Koalíció véleménye szerint Nagy Imre örökségéből a ma számára talán leginkább az az üzenetértékű, hogy a tisztességes magyar hazafiak, a demokraták egyaránt küzdenek a jobb- vagy baloldali köpönyegbe bújtatott önkény és diktatúra ellen - mondta a párt elnöke.
Nem hagyták szó nélkül a Kúria jogegységi döntését az ellenzéki pártok. Az MSZP komplex csomagot dolgozna ki, a DK szerint Orbán Viktoron a sor, az Együtt-PM újraszámolna, míg a Jobbik forintosítana.
Európai uniós támogatással állítottak helyre hat zsinagógát és további négy, a helyi zsidóság életében fontos szerepet játszó épületet az elmúlt öt év során Csehországban.
A Kúria hétfőn két fontos dolgot mondott: ha mozgott az árfolyam, a bank emelhette a kamatot. Elvben. A kamatemelések gyakorlati kivitelezése viszont problémás volt. Vagyis végső soron újra kell számolni a hiteleket, és ezt a munkát a parlament fogja elvégezni.
Az albán rendőrség nagyszabású fegyveres akciót indított hétfőre virradóra a marihuánatermesztés fellegvárának számító dél-albániai falunál az ott tevékenykedő bűnbandák tagjai ellen.
Egy német kutatás szerint a kisiskolások mintegy 70 százaléka az óvoda után nem rendelkezik azokkal a mozgási képességekkel, amelyek a kézírás feltételei.
A kereskedelmi szálláshelyeken megszállt külföldi turisták 69,5 százaléka üzleti céllal érkezett Romániába az első negyedévben - derült ki a román statisztikai hivatal adataiból.
A tárgyalás első napján a küldöttségek vezetői, Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter találkoznak egymással.
A katolikus és az anglikán egyház közötti egységről, valamint az emberkereskedelem elleni fellépésről is szó volt Ferenc pápa és Justin Welby canterburyi érsek vatikáni találkozóján.
Robbanóanyagokkal töltött hordókkal bombázta a szíriai légierő az észak-szíriai Aleppó felkelők kezén lévő kerületeit; a légicsapásban többtucatnyian, köztük gyermekek vesztek oda.
Folyamatosan érkezik Ukrajnán át Szlovákiába az orosz gáz, egyelőre nem volt nyomáscsökkenés sem - közölte hétfőn a gázszállítást végző szlovákiai Eustream vállalat.
A China Daily szerint rossz szándékú zavarkeltés a célja a The New York Times Hongkonggal kapcsolatos cikkeinek, amelyek így a belügyekbe való beavatkozás eszközeként is szolgálnak.
Mahmúd Abbász palesztin elnök több hónapos szünet után felhívta telefonon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, négy nappal a három izraeli fiatal elrablása után.
A több száz devizahiteles ügyvédje nagyon elégedett a Kúriával. Viszont óvva int attól, hogy a politikusok döntsenek a kamatról, ez szerinte a bíróságok dolga lesz.
Nagy elhatározások, tettvágy és csavaros észjárás lesz jellemző erre a hétre. Ezekre a napokra érdemes időzíteni azokat a teendőinket, amelyeket eddig csak halogattunk. Demeter Mónika asztrológus számította ki, mire számíthatunk a következő időszakban.
Szovjet aknavetőgránátokat találtak a Pest megyei Kiskunlacházán hétfő kora délután - közölte a Magyar Honvédség tűzszerészezredének kommunikációs tisztje.
Budapest - A kézilabda-szövetség tízmilliókat veszíthet azzal, hogy a férfiválogatott a Velenjében lejátszott vébéselejtezőn 32-26-ra kikapott Szlovéniától, 54-51-re elveszítette a párharcot, így lemarad a jövő évi vb-ről, s nehéz lesz kijutnia a riói olimpiára is.
Igaz a régi mondás, hogy sok kicsi sokra megy. A kisvállakozásoknak pedig nagyon nem mindegy mire mennyi megy. Szakértőinkkel összeszedtünk egy csokor olyan spórolási tippet, amelyekkel kis odafigyeléssel elég sokat meg lehet takarítani.
Izrael és Németország megállapodást írt alá a nácik által elrabolt műkincsekről. Közösen fogják felkutatni az eredeti tulajdonosokat és leszármazottaikat.
Az új iPhone alkalmazással a Skype jobban hasonlít a Windows Phone-on és Androidon használt appokra, de az eddigieknél sokkal elegánsabban hasznosítja működésében az iOS előnyeit.
A futás egyik fő előnye az szokott lenni, hogy nem kell hozzá más, mint egy jó futócipő. És nőknél egy jó melltartó. Azért aki rendszeres futó, tudja, hogy ezen felül sem mindegy, hogy mondjuk milyen bugyiban vagy zokniban indulunk neki egy jó 10 kilométernek. Elmondjuk, hogy mit ne és miért ne viselj futás közben.
A kisebbségi jogoknak nagyobb hangsúlyt kellene kapniuk az EU és a Keleti Partnerség államai közötti kapcsolatok erősítésében - vélekedett a Minority Rights Group International.