A korábbi államtitkárasszony végül nem a Nemzeti Pedagógus Kar élére kerül, hanem a kulturális bizottság alelnöki posztját kapja meg, írja az Index. Hoffmann keresete így bruttó 897 ezer forint körül alakul. De helyet kap a külügyi bizottságában is, a rendszerváltás előtt már … Folytatás
Szörnyű dolgot tett óvodás lányával egy ausztrál asszony. A nő internetes hírnevet akart és ezért attól sem riadt vissza, hogy kis híján megölje gyerekét.
Az RTL Klub is sugározni fogja az RTL II Híradóját, mindennap éjjel fél tizenkettő körül. Az RTL II valódi és politikával sokat foglalkozó hírműsorát korábban a Fideszben “túl kritikusnak” minősítették. (HVG)
Eseti bizottság létrehozására tesz javaslatot a paksi atomerőmű bővítésével összefüggésben az MSZP parlamenti frakciója - jelentette be Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Utolsó állomásaihoz érkezik most hétvégén az ELITE MODEL LOOK Hungary casting sorozata, múlt hétvégén Szegeden és Pécsett jártak a versenyt szervező VM MODEL ügynökség ügynökei.
A cég Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyében jelenleg 72 településen 233 ezer ember ivóvízellátását biztosítja, valamint 45 településen a szennyvízelvezetésről is gondoskodik.
A főnemesi családok múltját kutató történelmi pályázatot hirdet magyarországi és határon túli általános és középiskolás diákoknak az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium.
A hongkongi ellenzék szerint a kínai vezetés a város autonómiáját veszélyezteti, és "minialkotmányát", az alaptörvényt is leértékeli a Hongkong igazgatásának gyakorlatáról most kiadott Fehér könyvvel.
Kissé, a márciusi 7,5 százalékról áprilisban 7,4 százalékra csökkent a munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 34 tagállamában.
Közel félmilliárd forintnak megfelelő összeget remélnek Paul Gauguin (1848-1903) francia festő egy eddig nem ismert művéért, amelyet június 23-án Londonban bocsát árverésre a Bonhams.
Több mint 800 ezer orosz személyi igazolványt osztottak ki a Krím félszigeten - mondta Konsztantyin Romodanovszkij, az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat vezetője szerdán.
Évtizedeken át feldolgozatlan témáról, a koncentrációs táborokban működő bordélyokról szól Shiri Zsuzsa izraeli-magyar szerző első regénye, a Klára virágos ruhája, amely a 85. Ünnepi Könyvhétre jelentetett meg a Minerva kiadó.
A magyar és kínai kis- és középvállalatok közti kapcsolatok szorosabbra fűzését segítő együttműködésről állapodtak meg Magyarország és Sanghaj képviselői szerdán a kelet-kínai metropolisban.
Hogyan viselkedjünk az olasz tengerparton? - erről forgattak reklámfilmet Toszkánában az itt nyaraló orosz turisták számára, akik az olaszok szerint jómódúak, de nem ismerik a jó modort.
Újra aktív és friss stúdióanyagot (Teknikum777) jelentetett meg a kilencvenes években népszerű house-trance formáció, a Miskolcról indult Liquid Limbs.