Délután eleje óta nem elérhető a Google Reader megszüntetése után az egyik legnépszerűbbé vált feed-olvasó. Közleményük szerint DDoS-támadást indítottak ellenük bűnözők, és pénzt kértek azért, hogy abbahagyják. A Feedly stábja nem volt hajlandó fizetni, most éppen infrastrukturális változtatásokat eszközölnek, hogy … Folytatás
A színésznőtől ugyan nem áll távol ez a feladat, örül, hogy nem ő lesz az MTVA nyári műsorsorozatának első heti műsorvezetője, így jobban fel tud készülni arra, mi vár rá majd, amikor összesen két héten át ő lesz a Révfülöpről sugárzott műsor egyik arca.
Gergelyiugornya - Bárki akár együtt is úszhat egy igazi 300 kilós oroszlánfókával. A több mint két méter hosszú, teljesen szelíd Sony (14) a Vásárosnamény-Gergelyiugornyán lévő Atlantika aquaparkban játszik a bátor strandolókkal.
Kicsit több mint 7 millió kedves ember országa, akiknél többet a XX. század Európájában talán csak a magyarok szívtak. Szerencsétlen ország szerencsétlen kormánya most újra paraszt lett egy nála sokkal nagyobb sakkjátszmában. Miért nem építik a Déli Áramlatot, és fogják-e még építeni?
Budapest — Az X-Faktorban folytatja televíziós pályafutását VV Viki (24). Az egykori valóságshow-hős a villában megrendezett tehetségkutatóban már megcsillogtatta tudását, ahol Krasznai Tünde tanította be neki és Teónak az I need a dollar című slágert.
Kósa Lajos ősztől nem lesz polgármester, mert 16 év után választania kellett, és inkább a Parlament mellett döntött. Helyére a Dehir.hu információi szerint csak a jelenlegi alpolgármester, Papp László neve fog felmerülni a csütörtöki Fidesz-ülésen, azaz várhatóan probléma nélkül fog átmenni … Folytatás
Egyelőre kérdéses, hogy a foci-vb holnapi nyitómérkőzésén leülhet-e a brazil válogatott kispadjára Luis Felipe Scolari. A szövetségi kapitány unokaöccse autóbalesetben elhunyt.
Szentendre — Alig hitt a fülének Smohai Ágnes (19), amikor megtudta, ő nyerte a Blikk Sztárom a párom hasonmásversenyét. A fiatal lány – aki Barbra Streisandra (72) hasonlít – ugrált örömében, amikor átadtuk nyereményét, egy okostelefont.
A 35 éves középpályás ma jelentette be, hogy két évet még lehúz a Juventusban, ugyanakkor a válogatottól búcsúzik. Eddig 109 alkalommal szerepelt az olasz csapatban. Mint mondta, ideje átadni a helyet a fiataloknak, ráadásul ideges is lenne, ha behívnák, de … Folytatás
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásával összefüggő feladatok ellátására kormánybiztossá nevezi ki Orbán Viktor. Június 12-étől az év végéig, államtitkári fizetésért cserébe. (MTI)
Nyár végére várja első gyermeke születését a brit énekesnő, Kimberley Walsh. A híresség minden orvosságtól mentes szülést akar, az egyetlen segítsége saját hangja lesz, mikor világra hozza a csecsemőt.
Budapest — Tóth Gabi (26) hasat villantott, Tolvai Renáta (23) fémes szettje Madonnára hajazott, Radics Giginek (17) pedig Korda Gyuri bácsi (75) majdnem elszakította a ruháját, amikor a tapasztalt táncdalénekes a vörös szőnyegen véletlenül rálépett a fiatal énekesnő ruhájára, aki zavartan próbálta kiszabadítani a szoknyája végét.
Egy három méter hosszú szalaggal a nyakában futkosott a 13 éves tinilány, de véletlenül elcsúszott a lépcsőn, a rögtönzött sál pedig a korlátra csavarodva eltörte a csigolyáit. A holttestet a bátyja találta meg, a rendőrség öngyilkosságra gyanakodott. Öt év után, a napokban zárták le az ügyet.
A férfi műtétek közben szexuális tartalmú képeket és szövegeket küldött a csajának ahelyett, hogy a betegekkel foglalkozott volna. Többek közt ezt is tartalmazza a 17 oldalas jegyzőkönyv, amelyben a perverzióit sorolják fel konkrét példákkal.
Ez csak egy szám belőle, de a friss albumhoz a Pitchfork dobott össze egy remek felületet, ott meghallgatható az egész. Ezzel búcsúzunk mára, szép estét!