Kegyetlen anya lehet, ha egyáltalán anyának lehet nevezni azt a nőt, aki mind a három gyermekét képes volt megpróbálni megölni. Ha a nagypapa nem lép közben, a lelkén száradt volna három gyermek megölése.
Budapest - Egyetlen pillanatára sem emlékszik M. József (45) annak a gyilkosságnak, amikor szúrással a másvilágra küldte ellenlábasát, az asztalitenisz-szövetség alelnökét, Marschalek Ákost (†42).
Budapest - Megtartották az első 8-10 kilométeres miniszoknyás és nyakkendős futást. A Komjádi uszoda mögött gyülekező tömeg rendesen be is tartotta az öltözködési szabályokat, volt, aki fűszoknyát is kerített az alkalomra, hogy népszerűsítse a kocogást.
Nagylak — Logisztikusként legalább olyan jó volt egy férfi, mint autótolvajként: a román kisbuszt vezető sofőr furgonjába zsúfolt bele alkatrészenként egy X6-os BMW-t, szinte az utolsó csavarig.
Magyarország — Kora nyáriasan meleget ígérnek a hét végére a meteorológusok, a természetes strandok többsége pedig jó, illetve kiváló besorolást kapott az ÁNTSZ-től.
Mielőtt belekezdenénk a gyakorlatokba, ne felejtsünk el bemelegíteni. Fussunk ugrókötelezés közben helyben, körülbelül 4-5 percig. Hajtás közben ne húzzuk fel a térdünket túl magasra!
Budapest – Harmadik helyezett lett az idei Mr. és Miss Fitt versenyen Larion Zoé (31) és Jáger Ricsi (28), sőt az ÖsszeEsküvőkből ismert fiú még a közönségdíjat is elhozta. A fiatalok hónapokat edzettek a döntőre, hogy a legjobb formájukat hozzák.
Egy fiatal pár húzta ki a bajból a hét végén Kocsis Tibort (32). Az X-Faktor második szériájának nyertese egy fellépésre menet lerobbant a kocsijával, és mivel épp félúton volt, a legegyszerűbb megoldásnak azt tűnt, ha stoppol.
Majdnem tíz éve keresték azt a firenzei vízvezeték-szerelőt, akit végül saját élettársa buktatott le véletlenül. Az 55 éves férfi megkötözte és borzalmasan megkínozta az örömlányokat, több gyilkosság is a számlájára írható. A szomszédok csendes embernek ismerték, bár a beszéde kicsit furcsa volt.
Budapest – Nyolc méter magas és 16 méter széles sas testesíti meg a Ferencváros szellemiségét a zöld-fehérek épülő labdarúgó-stadionjánál. A május végére elkészülő létesítmény előtt egy monumentális szobor emlékeztet majd a Fradi hagyományaira.
Barcelona – A jó eredményekért koplalni (is) kell! A Sauber Forma–1-es pilótája, Adrian Sutil (31) nemcsak az ellenfelekkel, hanem a kilókkal is nagy harcban van, s akár napokig nem eszik amiatt, hogy tizedmásodperceket nyerjen körönként. Ugyanis az új, a korábbinál nehezebb turbómotorok növelték az autók tömegét, azaz a versenyzőknek muszáj „hozzáfogyniuk" a kocsikhoz.
Hasonló napszemüvegben és ugyanolyan komoly tekinttel ült a madridi tenisztornán a Real Madrid focistája és kisfia. A gyerek döbbenetesen emlékeztet édesapjára.
Az iskolaigazgató és kolléganője rossz helyen, és ráadásul túl hevesen szexeltek egy walesi iskolában. Egy Facebookon terjedő amatőr videó buktatta le őket.
Nők ezrei álmodoznak arról, hogy egyszer az ágyában kössenek ki. Ám lehet, hogy ők is csalódnának, miként az a modell, aki eltöltött vele egy éjszakát.
Philadelphiában egy helyi rádióállomás rengeteg szabadtéri koncertet szervezett. Mobilvécék viszont nem voltak, ahogy a rendőrök is hiányozták a környékről. Ráadásul többen részegen szexeltek az utcákon.