Érd — Brutális kegyetlenséggel, baltával és vasvillával gyilkoltak meg egy középkorú párt a Szilfa utcában. A tettes felgyújtotta a helyiséget, hogy eltüntesse a nyomokat. Az áldozatok teste mellől a lángok továbbterjedtek, a tető is leégett, a szomszédok azonban értesítették a tűzoltókat. Ők találták meg a holttesteket, majd hívták a rendőrséget.
Budapest — Földre ejtette táncpartnerét Bárdos András (49). A híradós Molnár Andreával készült egy különleges, látványos produkcióval az RTL Klubon futó Szombat Esti Láz következő adásába, ám a próba nem úgy sikerült, ahogyan azt mindketten elképzelték.
Győr — Az elmúlt évtized során legalább nyolcmilliárd forint kellett ahhoz, hogy a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata feljusson a csúcsra, megnyerje a legrangosabb európai kupasorozatot, a Bajnokok Ligáját, majd idén megvédje címét.
Budapest - Két szék között a pad alá esett Száraz Dénes (34). A színészt kiírták a Jóban Rosszban sorozatból, ezért szívesen vállalna munkát más napi sorozatban is, ám a Barátok közt készítői köszönik szépen, nem kérnek belőle.
Welsz Tamás saját kezűleg töltötte ki Edvin Marton útlevelét – állította a vállalkozót ismerő egyik forrásunk. Azaz, nem Bissau-Guineában, hanem vélhetően Budapesten készült az okmány. Ami ettől még három éven át érvényes volt, eredetiségéhez pedig kétség sem fért.
Az X-Faktor második szériájából ismert énekes, Tarsoly Arnold édesapja öldökölt Magyarbánhegyesen. Az ámokfutó érezhette, hogy egy „fékre” lesz szüksége, a gyilkosság előtt hívta fiát, hogy tartson vele. Arnoldnak azonban Budapestre kellett utaznia fogorvoshoz.
Az orvosok szerint kuruzslás a ciános kezelés, a természetgyógyászok szerint Bajor Imre egyetlen esélye, hogy életben maradjon. Remélhetőleg az utóbbi vélemény a helytálló, a hírek szerint a színész állapota javul.
Házibuli Attila cégének le kellett húznia a rolót, miután csődbe juttatta egy pástétomokat forgalmazó húsipari cég. A 38 millióval tartozó hentesek mögött nyomtalanul felszívódtak.
Egy zsemle és egy szelet répa – ennyi volt egy dunakeszi általános iskolában az uzsonna. A fotót egy szülő osztotta meg a Facebookon. A polgármester szerint csak a paprika hiányzik belőle.
Könnyen lehet, hogy már alakul Görbicz Anita és a Bikini közös lemezfelvétele. Az ETO bajnoki idényzáróján már sikerrel adott elő egy duet-tet a klasszis irányító és D. Nagy Lajos énekes.
Varga Miklós 13 éves lánya még soha nem volt szerelmes, de ő sok fiú szívét megdobogtatja. Talán most ő sem marad közömbös, mert sokak szerint Berki Artúrral szép párt alkottak Az ének iskolájának színpadán.
Az angliai Bradfordban élő Rácz Anitát május elsején látták utoljára, amikor elhagyta az otthonát. Egy helyi lap információi szerint a 41 éves nő testét vasárnap késő délután találták meg egy erdős területen.
Meg kellett operálni Zana Józsefet. A Vidám Színpad egykori színésze belgyógyászati problémákkal küzdött, az epeköveit távolították el. Most fia, Ganxsta Zolee segíti őt talpra állni.
„Nyugodjon meg, vigyázok a fiára” – mondta az orvos Stadler József 83 éves édesanyjának, mielőtt az egykori milliomosnak újra el kellett búcsúznia a családi háztól.
Öt nap után sem kapott választ lapunk a Magyar Nemzeti Banktól arra a kérdésre, hogy a kap-e emlékérmét az Eurovíziós Dalfesztiválon előkelő helyen végzett Kállay-Saunders András.
A Bükkben fekvő település lakói medvével még nem, de a lábnyomával már találkoztak. Van, aki le is fényképezte, ebből derült ki: valóban barnamedve járt a falu melletti erdőben.
Volga-motor hajtja, 22 autó alkatrészeiből készült. Hajdanán több újságcikk is született róla. A néhai Szabó Gyula bácsi Öszvér kocsijára most az egyik internetes oldalon bukkantunk rá.
Új sírhant domborul tegnap óta a nagykovácsi köztemetőben. Szűkkörű szertartáson búcsúztatták az ötvennyolc éves korában elhunyt Hulé Évát, Zámbó Jimmy halálának szemtanúját.
Guttmann Béla magyar edző száz évre megátkozta a lisszaboni Benfica focicsapatot. A portugálokat azóta is üldözi a balszerencse. Nem ez volt az egyetlen magyar vonatkozású átok, hiszen az egész magyarságtól több történelmi személyiségünkön át rengeteg településünket átkozták el. A Bors ezek közül válogatott.
Tökéletes időzítés: egy nappal az Atlético elleni derbi előtt a Barca bejelentette, megállapodott Lionel Messivel az új szerződésről. Az argentin ász napi 16,7 millió forintért focizik a jövőben.
A kormányt teszik felelőssé sokan Törökországban a szomai bányaszerencsétlenségért. Országszerte folytatódtak a tüntetések, a legnagyobb szakszervezetek egész napos sztrájkkal tiltakoztak.
A meztelen kertészek létrehozták saját paradicsomukat, őket nevezték Ádám és Éva 21. századi utódainak. Boldogságukba azonban belerondított, hogy a modern Ádám bűnös életet él, amit Éva nem tűr tovább.
Évekbe telt mire meg tudott bocsájtani az amerikai Netty Nace annak az asszonynak, akit az anyjának hitt. Nace véletlenül jött rá a sokkoló igazságra, hogy a nő, aki neveli valójában egy gyerekrabló.
Nem elég, hogy nem készül el vasárnapra a futball-vb egyik legfontosabb helyszíne, a lakosság körében is áll a bál. Újra ezrek mentek az utcára, hogy a brazíliai világbajnokság ellen tüntessenek.
Budapest — Lassan egy hete élvezi a Villán kívüli életet VV Viki (23). A Való Világ harmadik helyezettje több kritikára számított játéka után, de egyelőre csak pozitív visszajelzéseket kapott. Közösségi oldalán akadt azonban egy fiú, aki mindent megtesz, hogy a lány rosszul érezze magát.
Az elmúlt napokban számtalan teória született arról, miért esett neki hisztérikusan Beyoncé húga Jay-Z-nek egy gála helyszínén. Az érintettek állítólag kibékültek, s ennek nyilvánosan is hangot adtak. A verekedés okát azonban titkolják.
Elképesztő történetet vallott be Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettes a fiatalkorából. A politikus 16 évesen ugyanis annyira berúgott Münchenben, hogy felgyújtott egy ritka kaktuszgyűjteményt.
Döbbenetes indokkal állt a bíróság elé egy liverpooli asszony, aki brutálisan megtámadott egy számára ismeretlen nőt. Az agresszív elkövető elárulta, kifejezetten börtönbe akart kerülni, hogy tanulhasson.
Budapest — Elkészült Magyarország legnagyobb terepasztala, és olyan élethűre sikeredett, hogy nem lepődnénk meg, ha egyik-másik fővárosi, győri vagy soproni lakos magára ismerne a jellegzetes épületek melletti utcákat benépesítő ötezer figura egyikében. Az ötletgazda Kocsis Attilának kilenc havi megfeszített munka után gyermekkori vágya vált ezzel valóra.
A fiatal énekesnő minden élethelyeztben képes megoldani, hogy ő legyen a figyelem középpontjában. Most éppen egy sportesemény közben kezdte markolászni saját kebleit.
Kíváncsi, hogyan él egy egyedülálló nő? Mi a véleménye a férfiakról, a szingliségről? Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője őszintén osztja meg gondolatait.
Hatalmas felhábororodást okozott egy amerikai suliban, hogy ismeretlen tettes használt óvszereket aggatott az intézmény kilincseire. Szerenecsére a rendőrség hamar elfogta a kéjelgő férfit.
Szülei, Helga és Sigi Neuwirth, eddig csak tévéből ismerték Conchita Wurstot. Ők ugyanis csak Tom Newuwirth-ként találkoztak gyermekülkkel. A “szakállas nő” most hazalátogatott.