Budapest – Hiába parkolt tilosban és nehezítette meg a buszok közlekedését, az utasok kényelmes fel- és leszállását, valószínűleg nem kell büntetéstől tartania Huszti Szabolcsnak (31).
Budapest – Két-három óra alatt egymilliót keresnek hazánk legnagyobb zenei sztárjai együtteseikkel. A Blikk gázsilistás sorozatából már kiderült, hogy az igényes zenéért boros árakat kell fizetni, legyen az pop, musical vagy rockzene.
Budapest – Meglepő információ birtokába jutott a Blikk: miközben arról szóltak a hírek, hogy Tolvai Renáta (23) sikeres promóciós turnén volt néhány hete Miamiban és New Yorkban, addig az énekesnő vállalkozását megtaláltuk a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) listáján, mégpedig a végrehajtással érintettek között. Kiderült, Reni elfelejtette időben befizetni az adóhátralékait.
Telki – Ahány ház, annyi szokás, esetünkben ahány ingatlanos, annyi négyzetméter. Détár Enikő (50) és Rékasi Károly (51) mindent bevet azért, hogy megszabaduljon egykori közös szerelmi fészküktől, gyönyörű, hatalmas, Telkiben épült házuktól.
Budapest - Egyelőre csak az adósságok szakadtak Komár László (†67) özvegyének nyakába. Bár többmilliós jogdíj jár a 2012 októberében elhunyt legendás énekes örökösének, aki a végrendelet szerint özvegye, Krisztina, ám a hagyatéki perek miatt egyelőre ezekből egy fillért sem kaphat meg. Még annyit sem, amennyiből méltó síremléket készíttethetett volna szeretett férjének.
Egy templomban, és hatalmas lakodalmat csapva venné el újra feleségét Hujber Feri. A színész és párja ugyan nem hisz a vallás mai formájában, mégis esténként házi oltárnál imádkozik.
A Bors értesülése szerint a Játék határok nélkül forgatásán egy férfit bika rúgott fejbe, egy nő szörfözés közben sérült meg, de lapunk további négy-öt balesetről is tud. A forgatás minden napjára jut valami izgalom.
Családfőjük embertelen halála miatt készül perre a Horváth család: a gyomorrákos Bélát annak ellenére elvitték a börtönbe, hogy az orvosok elmondták: alkalmatlan az ottlétre.
A Barátok közt Szentmihályi Zsófiját tizenkét éve naponta láthatjuk a képernyőn. Szó szerint a nézők szeme előtt nőtt fel. Sorozatunkból kiderül: a 29 esztendős szépség és karakterének temperamentuma nagyon hasonló.
Visszanyerte szülés előtti alakját Csisztu Zsuzsa. A műsorvezető 16 kilót adott le második kisfia születése után, de ehhez segítségére volt egy különleges kaktuszkivonat is. Végre ismét felveheti kedvenc ruháit, csinosan öltözködhet!
Rossz helyen volt, rossz időpontban – egyelőre hivatalosan ennyi tudható arról a magyar férfiről, akit Ukrajna keleti részén ejtettek foglyul orosz szakadárok. Kedden érkeztek a műveleti területre a Terrorelhárító Központ szakértői. Vezetőjük, Hajdu János nem akart jóslatokba bocsátkozni arra nézve, hogy mennyi időt vesz igénybe az akció.
Tizennyolc éve produkált ilyen győzelmi sorozatot a Fradi a bajnokságban, a válogatottban ugyanakkor egyetlen játékosa sincs. Megromlott a kapitány kapcsolata a klubbal?
A kihívásoktól nem ijed meg, azt sem bánja, ha egy vékonyka anyagdarabon húzzák fel tűsarkúban szédítő magasságba az RTL Klub stúdiójában. Molnár Andi keményen küzd a győzelemért, amiért ugyanolyan sokat gyakorol, mint partnere, Bárdos András.
Természetkárosítás, orvvadászat, lopás. A rendőrség egy Hubertus-kereszttel kitüntetett vadászt és egy városgazdálkodási cég igazgatóját is meggyanúsította a Nógrádba tévedt medve kilövése miatt.
A rendőrség szerda hajnalban tartóztatta le azt a 22 éves férfit, aki pénszállítóként a bank helyett inkább ismeretlen helyre vitt egy pénzzel teli táskát.
Nem kérdez, virágra sem vágyik, pénzt sem kér. Minden ötödik férfi, sőt meglepő módon sok nő is szexelne ember külsejű robottal. A pszichológus szerint nem feltétlenül szexuális perverzió egy ilyen szerkezet kipróbálása.
Korda György a hangszálai megvastagodása miatt ma már nem tud olyan hangterjedelemben énekelni, mint régebben. Gyuri bácsit ez nem zavarja, sőt apró praktikákkal igyekszik erről elterelni a közönség figyelmét.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának a pénzszállítóként dolgozó J. Richárd (22), aki kedden egyszerűen elsétált a bankból egy pénzeszsákkal. Szerda kora hajnalban ugyanis a rendőrök a VI. kerületben elkapták.
A Győr is rajta van azon spanyol befektetőknek a listáján, akik katari pénzből több európai klubot is felfuttatnának. Szakértőnk szerint évi tízmilliárd forintból BL-főtáblás csapat épülhet.
Hogy a jobbikos Kovács Béla lebukásáért egy volt KGB-ügynökkel fenntartott, konspiratív kapcsolatát okolja, akivel rendszeresen találkozott, ám ezekről a találkozókről külföldi jelzés alapján a magyar polgári kémelhárítás is értesült. Pedig Kovács többször taxit és BKV-járművet is váltott a randira menet. … Folytatás
“Orbán Viktor mégiscsak a Sándor-palotába költözhet. Miniszterelnökké választása után szűk körben komoly és reális lehetőségként ő maga beszélt arról, hogy Áder János megbízatásának lejárta után, 2017-ben elfogadhatja a köztársasági elnöki jelölést” – írja a Népszabadság. A lap összeszedte azt is, … Folytatás
Sajóörös és Kesznyéten között kellett lezárnni egy utat a magas vízállás miatt. Magyarországon az esőzések főleg a Hernádon és a Sajón okoztak árhullámot, de már levonulóban az ár. A pillanatnyi árvízvédelmi helyzetről itt egy térkép. (Boon)
A 27 éves B. Róbert legalábbis ennyit ismert be, miután hétfőn elfogták a komáromi rendőrök. Két társával, a 20 éves G. Józseffel és a 24 éves S. Lászlóval május 9-én tört be a házakba az ajtót vagy az ablakot kifeszítve. … Folytatás
A brit nagykövet szerint kevésbé kiszámíthatatlan Magyarország mint két éve volt. Továbbra is lehet menni dolgozni Angliába, de segély már nem jár a keletről érkezőknek. A brit kormány szerint fontosabb az orosz agresszió elleni fellépés mint a rövid távú gazdasági érdekek.
Szívesebben szavaznak a választók azokra a politikusokra, akik káromkodnak – derül ki egy amerikai kutatásból. No, nem a legcifrábbakra kell gondolni, de egy jól elhelyezett szitokszó győzelmet hozhat.
Tizenkét évi fegyházzal büntette a bíróság szerdán a 2009 januárjában, a budapesti Flórián téren történt túszejtéses bankrablás végrehajtóját. Társát - aki néhány bankrablás alkalmával a helyszínre fuvarozta őt - három évre ítélték.
„Hé te finn légtér, mi nem igazán szeretjük a te fajtádat errefelé!” – mondta Oroszország, pedig a finn légtér egész életében egyszer emelte fel a hangját, az is pár szem eper miatt történt, ötéves korában.
Tovább harcol az állam a civil szféra ellen. Az átfogó vizsgálat célja az, hogy tisztázzák, az elmúlt hetekben felmerült magyar kormányzati gyanú megáll-e, miszerint a Norvég Alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket, vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak.
A gyerek ahelyett, hogy megoldotta volna a házi feladatát, (már nem először) lemásolta egy osztálytársa munkáját, az apja ezért (illetve azért, mert elmebeteg) letérdeltette a kislányt, hátrakötötte kezét, és ütötte-verte őt – közölte Csöcsiang tartományban a helyi rendőrség. Amikor a gyerek légzése … Folytatás
Bemutatták Cannes-ban Mundruczó Kornél nagyjátékfilmjét, a Fehér istent. A filmben több száz kutya szerepelt, és a külföldi kritikák szerint még a hús-vér színészeket is lejátszották a vászonról.
Tallahassee - Hiába fellebbezett Arthur O'Derrell Franklin (48), nem enyhített a bíróság ezer éves börtönbüntetésén, amelyből három évtizedet már letöltött.
A múlt heti orkánszerű vihar után. A nagyobbik számot az Új Szó, a kisebbiket a hirek.sk írta. Utóbbi valamivel kevesebb, mint a 2004. novemberi pusztítás a Tátrai Nemzeti Parkban. Akkor is orkánszerű szél söpört végig a Magas-Tátra déli lejtőin, akkor … Folytatás
Jót tesznek a nőkkel, ha elismerik a probléma létezését, vagy épphogy nőellenes az ilyesmi, mert ürügyet adnak arra, hogy nőket komoly, felelősségteljes pozícióba még véletlenül se nevezzenek ki?