Philadelphia – Százmillió forintos kártérítést kap az a magyar asszony, akinek egy esztelenül száguldozó buszsofőr okozott maradandó sérüléseket Amerikában.
London — Végre boldogok, és jól élnek Londonban VV Fecóék (30)! Az exvalóságshow-hős pár hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy ismét nekivág a nagyvilágnak, azzal a különbséggel, hogy most feleségével és gyerekeivel együtt.
Budapest – Teljesen elvarázsolta VV Attila (35) a villa cuki lányát. Zsófika (21) nem is tudná tagadni, mennyire odáig van a ValóVilág ötödik szériájának győzteséért, hiszen a villában töltött három nap alatt szinte folyamatosan a fiú közelében legyeskedett.
Budapest–Regensburg – Kocsis Zoltán (62) kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója 25 centiméter hosszú műanyag aortával él.
Egyezmények, jogszabályok és egy félelemben élő édesanya. Egy fiatal nő, aki azonnal elveszítheti a kislányát, ha leviszi a játszótérre, és egy rendőr meglátja.
Mint egy lázálom: Európa-szerte keresik a rendőrök Nkuya Soniát, hogy kétéves kislányát Angliába vigyék. Az énekesnő és gyermeke bujkál, a Bors azonban kapcsolatba lépett vele. Tőlünk tudta meg: nincs kegyelem.
Eltűnt egy telefon Orbán Ráhel és Tiborcz István tavaly szeptemberi lagziján. Ki lopta el? Az egyik pincér, Csókási László szerint egyértelmű: vendég orozta el vendégtől a mobilt az esküvői vacsorán.
Néhány hete telesírta az internetet Gáspár Győző: kirúgta a TV2. Tegnap be is zúzták az új CD-it, amelyeken jogtalanul használta az Édes élet logóját. A megsemmisítésnél csak a TV2 lehetett jelen.
A szerelem gyógyítja Bíró Jóstit. A 95 százalékban látássérült férfinak nagy mértékben javult a látása, mióta Edinával él. Korábban csak foltokat látott, most viszont akár húsz percig is tudja nézni a tévét.
Berki Krisztián még a hatalmas muszklikért sem kockáztatná férfiasságát. A testépítő orvosi felügyelet mellet edz, hogy a hálószobában ne okozzon csalódást Pamelának – igaz, el is várja a kényeztetést.
Nem függesztették fel azoknak a rendőröknek a szolgálati viszonyát, akik négy férfit megvertek tavaly szeptemberben – tudta meg a Bors. A kartörő, herecsavaró zsaruk 8 év börtönt is kaphatnak.
Hetek óta folyik a találgatás, hogy kik lesznek az X-Faktor új zsűritagjai. Állítólag Caramelt is kiszemelte magának az RTL, de ő visszautasította az ajánlatot és inkább a TV2-t választotta.
Kovács Zoltánt, a DVTK sportigazgatóját felkeresték az Újpesttől, térjen vissza a klubhoz. Még nincs megállapodás, ám szinte biztos, hogy jelentős változások várhatók a Megyeri úton.
Mi lesz a Citadella és a Szabadság-szobor sorsa, ha sikerül az államnak végleg visszaszereznie? Makovecz Imre építész pár éve például panteont álmodott oda, de egy kaszinó építése sem kizárt.
Elképzelhető, hogy a német csapattal fognak megmérkőzni a FTC játékosai az első meccsen a magyar klub új stadionjában. Bár vannak, akik azt remélik a Real Madrid érkezik majd Magyarországra.
Nem ad tájékoztatást a rendőrség a dakaros raliversenyző ügyében, akit a felesége bántalmazásért jelentett fel. Csak annyit közöltek, még tart a nyomozás.
Galambos Lajos családjában a sok zenész között akad egy kivétel: a lánya tehetséges festőpalánta. A zenész lapunknak elmondta, hamarosan kiállítást is szerveznek Bogi alkotásaiból.
Egy év leforgása alatt nagyobb összeggel nőtt a legtehetősebb vállalkozók jövedelme, mint a listán ötödik Demján Sándor összvagyona – derül ki a Napi Gazdaság toplistájából. Itt a válság vége?
Nyár végén szabadul a börtönből Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok, akinek szokásairól, hangulatáról öccsét, Károlyt kérdeztük. Ő maga 2012-ben nyerte vissza szabadságát.
Szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei rendőrségi szóvivő egy gyerekeknek szóló színdarabban, amit ősztől játszanak a Kecskeméti Katona József Színházban. Gál Kristóf főhadnagy már próbál.
Szecsődi Kari szereti a gyerekeket, ezért keresztanyaként is jól megállja a helyét. Saját bevallása szerint rengeteg időt tölt testvére gyermekével. Habár még nem esett át a végleges nemátalakító műtéten, és tudja, hogy természetes úton nem vállalhat gyermeket, illetve hogy nehéz harc áll előtte, mégis szeretne belevágni a gyermeknevelésbe is. Az énekes Joshi Bharat műsorában mesélt magáról.
Elképesztő újítással rukkolt elő egy amerikai állatkert. Az intézmény különleges módon biztosítja a vadállatok számára, hogy többet mozoghassanak, a vendégeknek pedig, hogy jobban lássák őket.
Egymillió forintért árulják a legdrágább képregényt az interneten, s akadnak több százezres tételek is. Idehaza a régi NDK-s Mozaik-, Asterix- és Lucky Luke-példányokra vadásznak a gyűjtők.
Olimpiai aranyérmes, profi világbajnok ökölvívó, mindent elért pályafutása alatt. Kovács István egyik nagy sportolói álma mégis csak most, 44 évesen teljesült.
Elfogott és brutálisan megkínzott egy prostituáltat a firenzei rém ügyével kapcsolatba hozott gyilkos két éve – a nő túlélte a támadást, és most felkereste a rendőrséget, hogy segítsen kézre keríteni a férfit.
Csodás megmenekülése egy csapásra híressé tette Tazt, a fekete labradort. A kutya Észak-Walesben sétált gaz-dáival, amikor egy 130 méter mély szakadékba zuhant.
Csodával határos módon jött ki a mélyaltatásból egy brit asszony. A négygyerekes anyáról az orvosok lemondtak, férje azonban megtalálta a módját, hogy visszahozza az életbe.
Csodás megmenekülése egy csapásra híressé tette Tazt, a fekete labradort. A kutya Észak-Walesben sétált gazdáival, amikor egy 130 méter mély szakadékba zuhant.
Kettős gyilkos akart randizni egy tévéshow segítségével – miután kiderült, hogy a feleségét és a szeretőjét is megölte korábban, távozásra szólították fel.
Eduarda Amorim nem csak kiváló kézilabdatudása és mosolygós természete miatt szerethető. A BL-győztes győri csapat klasszisa nyelvtehetsége okán is különleges.
Kitiltották a délutáni napköziből Romeo Clarkot (5), mert lányka ruhákat és magas sarkú cipőket szeret hordani. Édesanyja megdöbbent, és fel van háborodva – írja a brit Daily Mirror.
Pink egyik közeli ismerőse kotyogta el, valószínűleg ismét terhes a híresség. Ezt egyébként fotók is bizonyítják, melyeken látszik, a celebnek gömölyödik a hasa.
Egy kanadai cég bemutatta a világ első okoskerékpárját. A Vanhawks Valour bringája GPS segítségével útvonalat tervez, beépített ledjei segítségével mutatja a kerekesnek a megfelelő útirányt, sőt még azt is érzékeli és jelzi, ha kátyús útszakasz következik.
Mégsem adja a szüzességét az az amerikai medikus, aki tavasszal árverésre bocsátotta magát az interneten – pedig a licit már 800 ezer dollárnál (176 millió forint) jár.
Bikini fitness modellt választottak Miss Fit-nek, míg Mr. Fit egy rendőrségi kiképző lett. Tizenkét nő és nyolc férfi jutott be az országos döntőbe. Péntek éjjel hirdették ki a győzteseket.
Egy kisfiút kitiltottak az egyik brit templom játszóházából, mert szeret kislányruhákat hordani. Az ötéves Romeo Clarke édesanyja nyilvános bocsánatkérést vár az egyháztól a szerinte negatív megkülönböztetésért.
Az orvosok már feladták a reményt, de a férje felébresztett a kómából egy négygyermekes asszonyt - azzal, hogy kedvenc esküvői dalait játszotta el neki.
Különleges műsorral készülnek a Haladásnál a Ferencváros elleni, május 18-i szombathelyi rangadó-ra. A pályán csinos lányok is megmutatják majd magukat.
Sem gyereket, sem szerelmet nem jósolt korábban magának Angelina Jolie. A színésznő egy interjúban vallott arról, hogy Brad Pittel ugyan nagyon különböznek, de napról napra szerelmesebbek egymásba.