Az Alfa Romeo, a Maserati és a Jeep márkákra építi fel a Fiat Chrysler konszern növekedési stratégiáját, amelytől azt reméli, hogy öt év alatt a globális nagyságrendű autógyártók közé emelkedik.
Akrobatikus ügyességgel mászott fel az alkalmi munkás a 23. emeletre, hogy véghez vigye rettenetes tettét. Hattagú családot irtott, mindössze azért, hogy legyen mit költenie hobbijára.
Kemény hangvételű közleményben bírálta kedden Hannes Swoboda, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője a Fideszt is sorai között tudó Európai Néppárt képviselőit, amiért támogatásukkal a jobbikos Sneider Tamást az Országgyűlés alelnökévé választották.
Lövöldözés tört ki és megszólaltak a szirénák kedd este a Donyeck megyei Mariupolban, ahol a szakadárok által elfoglalt városháza előtt autógumik égnek.
Petro Porosenko független ukrán parlamenti képviselő és elnökjelölt szerint bizonyítékok vannak arra, hogy május 2-án terrorcselekmény történt Odesszában, a szakszervezetek felgyújtott székházában, ahol több mint 40-en égtek benn.
A szuperhős Amerika Kapitányt játszotta a Universal Studios tematikus parkjában egy 29 éves férfi, aki a munkahelyét arra használta, hogy tinilányokat ismerjen meg, akiket aztán szexuálisan zaklatott.
A korábbinál is nagyobb áradásokra, gyakoribb és tovább tartó aszályra és súlyos erdőtüzekre figyelmeztetett az Egyesült Államok különböző régióiban a Fehér Ház által kedden nyilvánosságra hozott Nemzeti klímafelmérés.
Fideszes figyelemelterelésnek tartja Mesterházy Attila azt, hogy a Magyar Nemzet online kiadása szerint a szocialista Molnár Zsolt szkinhedekkel együtt tüntetett 1992-ben.
Az MSZP európai parlamenti képviselői baloldali értékekkel és az ország érdekében fognak politizálni Brüsszelben; határozott, kőkemény érdekképviselői lesznek a magyar társadalomnak, minden magyar családnak - mondta keddi győri sajtótájékoztatóján a párt EP-listájának második helyén induló Ujhelyi István.
A fiatal énekesnő allergiás roham miatt néhány napot kórházban töltött. A már egészségesnek nyilvánított celeb nem hazudtolta meg önmagát, mikor bejelentetett az Instagramon, hogy kiengedték a klinikáról.
Nincs jobb orvos az államnál Csehországban. A "csodatevő" állam a fogyatékkal élők besorolásának átértékelésével évente több ezer személyt "gyógyít ki" - írta a Právo című napilap keddi összeállításában.
Fennállása óta először közölt adatokat kedden a Vatikán arról, hogy hány papot vont felelősségre gyermekek megerőszakolása vagy molesztálása miatt. A Szentszék statisztikája szerint 2004 óta 848 papot zárt ki a szolgálatból, 2 ezer 572 vádlott esetében enyhébben büntetett.
Monica Lewinsky hosszú évek után megtörte a hallgatását és a Vanity Fair magazin internetes kiadásában kedden arról írt, hogy megbánta a Bill Clinton amerikai elnökkel folytatatott viszonyát.
A kormány Nemzeti Programként fogadta el, és másfél milliárd forinttal támogatja a Kreatív város – fenntartható vidék: Új fejlesztési stratégia Kőszeg város példáján elnevezésű koncepció megvalósítását.
A parlament feloszlatásában és előre hozott választások kiírásában állapodtak meg kedden a fő koszovói pártok, miután előző nap a szerb kisebbséget képviselő honatyák távolléte miatt nem tudták megtartani a törvényhozásban a nemzeti hadsereg megalakulásáról szóló szavazást.
Az aktuális és a közelmúltbéli filmsikerek mellett négy premier előtti és egy premiervetítést is tartogat az érdeklődők számára a 3. Artmozik éjszakája, amelyet május 16-ról 17-re virradóra tartanak a fővárosi Toldi, Művész, Puskin és Tabán moziban.