2014. május 3. szombat

máj. 3
18:13
Amerikában is megjelent a MERS, Szaúd-Arábiában már 109 halottja van a vírusnak (hirado.hu)
A vírus súlyos akut légzőszervi megbetegedést okoz.
máj. 3
18:21
Öt nap alatt négyszer műtötték Erzsébetet (Blikk)
Budapest – Ötven perces rutinműtétre feküdt be a kórházba márciusban Németh Erzsébet (35), egy nappal később azonban már új májat kerestek az élet és halál között fekvő asszonynak. A háromgyerekes édesanyának a félresikerült műtét óta minden nap egy igazi túlélőtábor.
máj. 3
18:21
Tavaly tízezer megkeresés érkezett a betegjogi központhoz (hirado.hu)
A megkeresések többsége a kórházi ellátást érintette.
máj. 3
18:23
Óriásharcsát fogott (Blikk)
Deseda – Embernagyságú, 180 centiméter hosszú, 43 kilogrammos harcsát akasztott a héten Joó Szabolcs a Desesdán.
máj. 3
18:25
Miről álmodik a lány? (Blikk)
Budapest – Kocsis Alexandra (26), a 2012-es Miss Earth Hungary győztese például arról, hogy majd egyszer Formula-versenyautóba is beülhessen.
máj. 3
18:27
Ez a hely tényleg varázslatos! (Blikk)
Budapest – Varázslatos világba csöppen az, aki belép a fővárosi Figaro Bűvészboltba. Az éppen most 45 éves üzletet 1969-ben alapította Szabó István, akinek unokája nemrég vette át a bolt vezetését.
máj. 3
18:29
Avatarnak képzelte magát a gyilkos (Blikk)
Budapest – Ép ésszel nehéz felfogni azt a magyarázatot, amelyet B. Bálint (26) adott arra, miért ölt meg egy számára teljesen ismeretlen embert két évvel ezelőtt egy budatétényi buszmegállóban.
máj. 3
18:39
Háziasszony lett Kiss Orsi (Blikk)
Budapest — Igazán testhezálló feladatot kapott Kiss Orsi (33)!
máj. 3
18:41
Hátán cipelte az asszonyt Váczi Gergő (Blikk)
Geresdlak – Egy különleges finn szokást honosított meg a TV2 riportere hazánkban: a csizmahajító versenyt.
máj. 3
18:57
Úszóbajnokok randevúja (Blikk)
Budapest – A legutóbbi nyári ötkarikás játékok magyar úszóérmesei személyes jelenlétükkel ösztönözték még jobb eredményekre a Komjádi uszodában megtartott első központi felmérőversenyen mindazokat, akik A jövő bajnokai programban pallérozódnak.
máj. 3
18:57
Villamos és személyautó ütközött össze Újpesten (hirado.hu)
Összeütközött a 14-es villamos egy személyautóval szombat délután Újpesten.
máj. 3
18:59
Nyerő lesz Szabó és Vad párosa? (Blikk)
Milánó ‒ Csodálatos rajtot vett a Szabó Gabriella (27), Vad Ninetta (25) egység! A K-4 500 méteren olimpiai bajnok Szabó a milánói Világkupa-futam előtt kevéssel ült össze a KSI kétszeres világbajnok kajakosával, és a jelek szerint jól választott: mindössze öt közös edzéssel a hátuk mögött máris megnyerték a kettesek 500 méteres viadalát.
máj. 3
19:15
Lakatos levente: Egy erotikus kapcsolat titkai 3. (BorsOnline)
Feldúltan lépek utána, izmos mellkasának ütközöm, mire ő két oldalról megragadja a vállam. Szorításától összerándul a gyomrom, parfümének fűszeresen nyers illata átszakítja az izgalmam és a félelmem közti leheletvékony határt.
máj. 3
19:15
Így fest Michelisz második otthona (Blikk)
Mogyoród – Megszépült „főhadiszállásról" vág neki nehéz harcának Michelisz Norbert (29) a túraautó világbajnokság Magyar Nagydíján (Duna Tv és Euro Sport, vasárnap 13.05 és 14.15).
máj. 3
19:15
Így csapott le a vihar országszerte (hirado.hu)
Erős széllel, jégesővel csaptak le a viharok országszerte tegnap délután és ma hajnalban.
máj. 3
19:17
Kegyetlen: egy étel miatt végezte ki feleségét (BorsOnline)
Mindössze annyi volt a nő bűne, hogy nem ismerte a receptet, ezért változatos módokon büntette meg az elégedetlen elmebajos. Később lányaival vacsorázott, mintha mi sem történt volna
máj. 3
19:17
Eurovízió: túl van az első próbán Kállay-Saunders András (hirado.hu)
A Magyarországot képviselő énekes és kollégái már csak az utolsó finomításokat végzik a produkción a dán fővárosban.
máj. 3
19:33
Kiharcolta a Győr a döntőbe jutást (BorsOnline)
Nem volt könnyű meccs, de kiharcolta a döntőbe jutást a Bajnokok Ligájában a győri női kézilabdacsapat, amely Budapesten is olyan buzdítást kapott, mintha a saját csarnokában szerepelt volna.
máj. 3
19:33
Ukrajnában már háború dúl (Blikk)
Ukrajna — Péntek este két ukrán nagyvárosban is több tucatnyian haltak meg az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok harcaiban. Szombaton újabb ukrán városokban folytatódott, és újabb áldozatokat követelt a kijevi kormány által indított visszafoglaló akció.
máj. 3
19:33
Oroszlánkölykök születtek a Gyöngyösi Állatkertben (hirado.hu)
A három hím és egy nőstény kölyök április 22-én jött világra, ám mostanáig titokban tartották a hírt. Az anya Elza, az apa pedig Zimba.
máj. 3
19:35
Sárlavina ölt meg 2000 embert (BorsOnline)
Egy falura zúdult le az ár Északkelet-Afganisztánban, a második kegyetlen pusztítást végzett.
máj. 3
19:35
MSZP: a Fidesz EP-delegációja az elmúlt öt évben csak a Fidesz érdekét képviselt (hirado.hu)
Az MSZP szerint az EU válságát leginkább a konzervatív többségű vonalvezetés okozta.
máj. 3
19:37
Mindszenty életéről rendeztek történelemversenyt Esztergomban (hirado.hu)
A Pápai Református Gimnázium csapata végzett az élen a Mindszenty József bíboros életéről rendezett középiskolai történelemverseny szombaton rendezett döntőjén Esztergomban.
máj. 3
19:39
Angliában bevezetik a Londonnal végződő internetes címeket (hirado.hu)
Máris nagy az érdeklődés a Londonnal végződő internetes címek iránt. A brit főváros lakóinak három hónapon át elővételi joguk van rá.
máj. 3
19:41
Ismét helikopterrel mentették Török Zsoltékat az Annapurnán (hirado.hu)
Jelenleg mindannyian jól vannak.
máj. 3
19:43
Munkavállalásra biztatták a nőket a fogyatékos édesanyák napján (hirado.hu)
Vakvezető kutyával és kerekesszékkel is érkeztek családok a fogyatékos édesanyák napjára.
máj. 3
19:51
Kitiltották a kaszinóból a csaló Ben Afflecket (BorsOnline)
Igencsak kínos helyzetbe hozta magát Ben Affleck, akit pénteken kitiltottak Las Vegas egyik impozáns kaszinójából, mert csaláson kapták.
máj. 3
20:09
Felrobbant a köldöke, gigakártérítést kap (BorsOnline)
Elrontották hasplasztikáját, úton Portugália felé, 10 ezer méter magasan kirobbant testéből. Perre ment, nem akármilyen indokkal, nem akármilyen pénzért.
máj. 3
20:09
Lajhárok ezek a makik (Blikk)
Jászberény — Lassúak és tényleg lajhárok azok a makik, akik a héten érkeztek a Jászberényi Állatkertbe.
máj. 3
20:09
Ezek a nyerőszámok az ötös lottón (hirado.hu)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
máj. 3
20:11
Emberi maradványok a dzsámi körül (Blikk)
Pécs – Emberi csontokat és koponyákat fordított ki a földből a markoló a Pécs-Belvárosi templomnál zajló munkák során.
máj. 3
20:11
Átadták a 24. Mediawave fesztivál díjait (hirado.hu)
A lengyel Bodo Kox Lány a szekrényből című alkotása nyerte el legjobb játékfilmnek járó díját a 24. Mediawave fesztiválon, a legjobb kisjátékfilmért járó díjat Nagy Dénes vehette át Lágy eső című munkájáért, a legjobb kísérleti film pedig a svájci Peter Volkart 606-os szoba című munkája lett.
máj. 3
20:27
Vizsgát kell tenniük a vagyonőröknek (hirado.hu)
Június 1-je után már csak az dolgozhat például biztonsági őrként, aki sikeres vizsgát tett.
máj. 3
20:29
Hivatalosan is megkezdődött az elnökválasztási kampány Egyiptomban (hirado.hu)
Május 26-án és 27-én tartják meg a választásokat.
máj. 3
20:31
Kissé nőtt a feldolgozóipar teljesítménye áprilisban az euróövezetben (hirado.hu)
Jobban, mint ahogy az elemzők várták.
máj. 3
20:45
Egy lépésre a BL-álomtól a Győr (Blikk)
Budapest – Az utolsó előtti lépést már megtette a Győr női kézilabdacsapata a címvédés felé a Bajnokok Ligájában. A magyar gárda tavaly is idehaza, Veszprémben nyerte meg a sorozatot, s a trónt újra itthon foglalhatja el.
máj. 3
20:45
Megmérgezheti a szerelmet a pénz (BorsOnline)
Még a szexnél is nagyobb tabu a pénz – ám ahogy az ölelkezésről, úgy az anyagiakhoz való viszonyukról is érdemes beszélgetniük a pároknak. Ellenkező esetben komoly feszültségek forrása lehet az eltérő gondolkodásmód.
máj. 3
20:45
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliek száma (hirado.hu)
Magyarországon csökkent az unió tagországai között a legnagyobb mértékben a munkanélküliek száma - ez derül ki az Európai Unió Statisztikai Hivatalának adataiból.
máj. 3
21:03
Ilyen még nem volt: oroszlánt loptak (BorsOnline)
Nehéz elképzelni, miért raboltak el, ráadásul hogyan egy 300 kilós oroszlánt.Márpedig ez történt a Sao Paolo tartományban lévő Monte Azul városban. Vagy bátrak, vagy őrültek voltak az elkövetők.
máj. 3
21:03
Ezért nem szexel a férfi (Blikk)
A nők gyakran találnak ki különböző indokokat arra, hogy ne kelljen ágyba bújniuk, de mi a helyzet a férfiakkal? Sajnos senkit nem tudunk megnyugtatni, ők ugyanolyan gyakran keresnek kifogásokat. De azért ne essünk kétségbe, gyakran előfordul, hogy valóban akadályozza őket valami abban, hogy kielégítsék kedvesüket, csak nem merik bevallani.
máj. 3
21:03
Felborult egy autó Budapesten, az utasai eltűntek (hirado.hu)
Felborult egy autó a főváros XIII. kerületében szombat este, mire a rendőrök a helyszínre értek, a jármű mind a négy utasa eltűnt.
máj. 3
21:05
Padlón a lilák (Blikk)
Budapest – Tovább tart az Újpest futballcsapatának mélyrepülése. A lila-fehérek újabb vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni a bajnokságban, ezúttal az MTK-val szemben maradtak alul 4-0-ra, s így végképp nem sok esélyük maradt, hogy felzárkózzanak a mezőny első feléhez.
máj. 3
21:05
Késlekedik a felkelők kivonulása Homszból (hirado.hu)
A tűzszünet továbbra is él, a szíriai felkelők azonban nem vonultak ki Homsz általuk uralt részéből szombaton.
máj. 3
21:39
Vinné a horvát bajnok a Fradi játékosát (BorsOnline)
Megtisztelő kérő, a horvát bajnok, Dinamo Zagreb kopogtathat a Ferencváros ajtaján vásárlási szándékkal. Lapinformáció szerint a délieknek a bosnyák Muhamed Besicre fáj a foguk.
máj. 3
21:39
A kuponfalók első körben csak veszteséget okoznak (hirado.hu)
A kereskedelmi szövetség főtitkára szerint önmagában kuponos értékesítés óriási ráfizetés, hosszabb távon azonban bejöhet.
máj. 3
21:41
Megtalálták a blackpooli állatkertből ellopott ritka majmokat (hirado.hu)
A brit rendőrség megtalált négy állatot a blackpooli állatkertből hét elején ellopott öt ritka majom közül az Európa-szerte folytatott széleskörű nyomozása után.
máj. 3
21:57
Selena Gomez törölte a múltját (BorsOnline)
Selena Gomez besokallt az alkoholban és kábítószerben úszó kemény buliktól, ezért újraértékelte a barátságait.
máj. 3
21:57
Merényletek Mombasában, három halott, sok sebesült (hirado.hu)
Az egyik támadás az igen népszerű Reef Hotelnél, a tengerparti Nyali negyedben, a másik a Mwembene Tayari nevű városrészben, Mombasa központjától nem messze történt - közölte a kenyai katasztrófaelhárítás.
máj. 3
21:59
Verespatak: Ponta el akarja kerülni, hogy Romániának kártérítést kelljen fizetnie (hirado.hu)
A román média szerint a kanadai fél kártérítési igénye négymilliárd dollárra tehető.
máj. 3
22:15
Tinikkel erőszakoskodott az angyalarcú rém (BorsOnline)
Legalább 18 áldozat van, mindannyian 13 és 17 év közöttiek. A rendőrség szerint az elkövető okos és remekül manipulálja az embereket.

Keresés