Moszkva - Az odesszai tragikus eseményeket követően lehetetlenné válik Oroszország vagy más állam számára meggyőzni a Délkelet-Ukrajnában élőket arról, hogy tegyék le a fegyvert - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Hazai vizeink mellett számos remek program nyújt kellemes kikapcsolódást az elkövetkezendő hétvégéken: bortúra a Balatonnál, kerékpáros tókerülés a Velencei-tónál, vízikoncert a Dunán, Nagykanizsán sárkányhajó-bajnokság, Tatán történelmi fesztivál várja az érdelődőket.
Kedves Olvasó! Kevés olyan szívmelengető ünnep van, mint az anyák napja. Ekkor köszöntjük édesanyáinkat, megköszönve nekik mindazt a szeretetet és gondoskodást, amellyel születésünk óta elhalmoztak bennünket.
A pekingi asszony fiával együtt költözött el egy szigetre, hogy a szmog elől meneküljön. A távolság így viszont megmérgezte a kapcsolatukat a férjével.
Piacra dobta a 18. század második felében épült franciaországi kastélyát Catherine Deneuve. A legendás színésznő imádott a birtokon lenni, így még a helyiek sem tudják, miért válik meg kedvenc házától.
A III. kerületben találták meg a testet, de még nem állapították meg a halál körülményeit. Közigazgatási eljárás keretében vizsgál a rendőrség, ami azt jelenti, hogy nem valószínű, hogy gyilkosság volt. (via MTI)
Az ágyból felkelnie sem lett volna szabad Eric Thomasnak, aki a halálos diagnózis képzhez kapása után fekvés helyett a kórházban rendezett lakodalmat. Az orvosok lemondtak róla, ám menyasszonya nem.
Jó srácnak, de kemény ellenfélnek tartják világbajnok riválisai a túraautó-vb-sorozatban az ötödik teljes idényét futó Michelisz Norbertet. Norbi most hétvégén is megcélozza a pódiumot.
Az ukrán terrorelhárítás vezetője szerint ez már nem egyszerű felkelés. Kramatorszkban az ukrán fegyveresek visszafoglalták a biztonsági szolgálat épületét.
Közszeméremsértésért tartóztatták le azt az ottawai férfit, aki hónapok óta gyakorlatilag megszámlálhatatlan esetben hódolt kedvenc szenvedélyének a nyílt utcán: mutogatta a nemiszervét.
London — Pár napja készült ez a kép Suzi Quatroról, az 1970-es évek popsztárjáról, az első női basszusgitárosról, aki komoly sikereket ért el a rockzenében.
Több rendbeli szexuális bűncselekménnyel és szexuális zaklatással várolják Tom Cruise egykori testőrét. Sean Ringgold fizikai erőfölényét használta ki beteges vágyai kielégítésére.
Kemény üzengetésbe fogott az egyik legjobb futballistájával, Eden Hazarddal José Mourinho, a Chelsea menedzsere. Az edző belemart a játékosába, mert az kritizálni merte csapata játékát.
A család két tagjának kíséretében Mécs László hegymászó Nepálba tart, hogy segítse és pontosítsa a Himalájában eltűnt Princzkel Tamás felkutatását. A 4bakancs.com szerint az ázsiai országban csatlakozik hozzájuk Szlankó Zoltán is.
Milton Keynes – Kitört a belharc a Forma–1-ben. A száguldó cirkusz sztárjai már nem csak a rivális istállók pilótáit, csapattársaikat is ellenfélnek tekintik.
Topmodellként gyönyörű ruhákban, sminkben, irigykedő tekintetektől övezve végigvonulni a kifutón – talán nincs is a világon olyan tinédzser, aki ne ábrándozott volna hasonlókról, és nincs még egy olyan szakma, melyről annyi tévhit kering, mint erről. Sütő Enikő huszonöt éve foglalkozik modellképzéssel, ismerve annak minden szépségét és buktatóját.
Budapest – Ötven perces rutinműtétre feküdt be a kórházba márciusban Németh Erzsébet (35), egy nappal később azonban már új májat kerestek az élet és halál között fekvő asszonynak. A háromgyerekes édesanyának a félresikerült műtét óta minden nap egy igazi túlélőtábor.
Budapest – Varázslatos világba csöppen az, aki belép a fővárosi Figaro Bűvészboltba. Az éppen most 45 éves üzletet 1969-ben alapította Szabó István, akinek unokája nemrég vette át a bolt vezetését.
Budapest – Ép ésszel nehéz felfogni azt a magyarázatot, amelyet B. Bálint (26) adott arra, miért ölt meg egy számára teljesen ismeretlen embert két évvel ezelőtt egy budatétényi buszmegállóban.
Budapest – A legutóbbi nyári ötkarikás játékok magyar úszóérmesei személyes jelenlétükkel ösztönözték még jobb eredményekre a Komjádi uszodában megtartott első központi felmérőversenyen mindazokat, akik A jövő bajnokai programban pallérozódnak.
Milánó ‒ Csodálatos rajtot vett a Szabó Gabriella (27), Vad Ninetta (25) egység! A K-4 500 méteren olimpiai bajnok Szabó a milánói Világkupa-futam előtt kevéssel ült össze a KSI kétszeres világbajnok kajakosával, és a jelek szerint jól választott: mindössze öt közös edzéssel a hátuk mögött máris megnyerték a kettesek 500 méteres viadalát.
Feldúltan lépek utána, izmos mellkasának ütközöm, mire ő két oldalról megragadja a vállam. Szorításától összerándul a gyomrom, parfümének fűszeresen nyers illata átszakítja az izgalmam és a félelmem közti leheletvékony határt.
Mogyoród – Megszépült „főhadiszállásról" vág neki nehéz harcának Michelisz Norbert (29) a túraautó világbajnokság Magyar Nagydíján (Duna Tv és Euro Sport, vasárnap 13.05 és 14.15).
Mindössze annyi volt a nő bűne, hogy nem ismerte a receptet, ezért változatos módokon büntette meg az elégedetlen elmebajos. Később lányaival vacsorázott, mintha mi sem történt volna
Nem volt könnyű meccs, de kiharcolta a döntőbe jutást a Bajnokok Ligájában a győri női kézilabdacsapat, amely Budapesten is olyan buzdítást kapott, mintha a saját csarnokában szerepelt volna.
Ukrajna — Péntek este két ukrán nagyvárosban is több tucatnyian haltak meg az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok harcaiban. Szombaton újabb ukrán városokban folytatódott, és újabb áldozatokat követelt a kijevi kormány által indított visszafoglaló akció.