Budapest - Szuperprodukció a fővárosban. Az Eötvös Cirkusz Nagy kaland 2014 című új műsora igazi csemege a cirkuszt szerető közönségnek. Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt sok újdonságot, meglepetést mutatnak be az új előadásban.
Budapest - Még több második világháborús holttest is előkerülhet a föld alól a Várkert Bazár építkezési területén, ahol a múlt héten tíz német és magyar katona maradványait találták meg.
Katasztrofálisnak nevezte a szerbiai árvízhelyzetet Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök vasárnap Belgrádban, szerinte ezer éve nem volt ekkora ár a térségben.
Meg nem erősített hírek szerint vasárnapra harmincra nőtt az áldozatok száma Bosznia-Hercegovinában, ahol a lakosság több mint egynegyede él az árvíz sújtotta területeken.
Az Európai Uniónak szerepet kell vállalnia a nemzeti kisebbségek védelmében: uniós hatáskörré kell tenni a magyar ügy, a kisebbségek problémáinak rendezését - hangoztatta Kelemen Hunor, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap Nagyváradon.
Magyarország - Nemcsak jobb, de hosszabb életre is számíthatnak azok, aki felsőfokú iskolai végzettséggel és jó állással rendelkeznek, mint azok, akiknek alacsonyabb iskolai végzettségük van – ez derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanulmányából.
Az előző napok heves esőzései után vasárnap nagyrészt már visszahúzódtak medrükbe a patakok és a kisebb folyók Ausztriában, és a legtöbb helyen helyreállt a rend az utakon.
Az indiai parlamentbe minden eddiginél több olyan képviselő jutott be, aki bűnvádi eljárás alatt áll - közölte vasárnap egy indiai civil szervezet, emlékeztetve arra, hogy a bűnözés még mindig kifizetődő a világ legnagyobb demokráciájában.
A szocialisták elnöke szerint pártja, és okosabban és hatékonyabban tudná képviselni a nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben, mint a Fidesz vagy a Jobbik.
Álmában érte a halál azt a 17 éves amerikai lányt, aki szalagavatója után egy romantikus légyott töltött együtt barátjával egy szállodában. A rendőrség és az orvosok egyelőre semmilyen magyarázatot nem tudnak adni a halálesetre.
CANNES - A franciákhoz méltó módon, csinosan és persze tetőtől talpig luxusmárkákban ücsörgött egy golfautóban Vajna Timi (31), aki még mindig a napsütötte Cannes-ban tengeti a napjait.
KISTARCSA - Kétszer is elment az áram, és percekig vijjogott a takarékszövetkezet riasztója az újjáalakult Republic pályafutásának első kistarcsai koncertjén.
Eddig már 24 ezer embert telepítettek ki a heves esőzések és a Száva folyó áradása miatt. Horvátországban és Bosznia Hercegovinában is egyre súlyosabb a helyzet.
Egykori BL-győztes riválisát, a Montpellier-t legyőzve, fennállása során első európai trófeáját szerezte meg a Szeged kézilabda-együttese. Ez a magyar férfi kézilabda első EHF-kupa-sikere is.
Berlin – Beírta a nevét a sportág aranykönyvébe a Pick Szeged férfikézilabda-együttese! A Tisza-partiak az EHF-kupa négyes döntőjének aranymeccsén 29-28-ra győztek az esélyesebbnek tartott francia Montpellier ellen, s ezzel a klub fennállása során először hódították el valamelyik európai kupasorozat trófeáját. A diadallal a díszes serleg mellé 100 ezer euró (30,5 millió forint) is jár…
Alacsony részvétel esetén Gyurcsány Ferenc „bekampányolhatja” a Demokratikus Koalíciót az Európai Parlamentbe – mondta vasárnap Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezető elemzője a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.
Az Európai Unió tagállamai között csak Románia és Lengyelország gazdasági növekedése volt nagyobb éves összevetésben, negyedéves viszonylatban pedig holtversenyben vagyunk a lengyel gazdasággal. A válság utáni években ilyen növekedéssel minden ország kiegyezne - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 A Lényeg című műsorában.
Nicole Kidman fellépése Cannesban megint remek pletykálkodnivalót adott as bulvársajtónak, mivel a színésznő szokása szerint túlzásba vitte a ránctalanítást. Nézze meg, kik botoxoltatták magukat hozzá hasonlóan viaszbábuvá.
Szombathely - Tovább menetel a Ferencváros a dobogó és az európai kupaszereplés felé. A zöld-fehérek a labdarúgó-NB I 29. fordulójában idegenben 1-0-ra legyőzték a Haladást, és megőrizték esélyüket a harmadik hely megszerzésére és az Európa-liga-indulásra.
Rotterdam — Vagy repedtfazék motorhanggal, vagy síri csöndben suhantak a hollandiai Shell Eco Marathon versenyén azok a különös kocsik, amikben egyetlen közös dolog biztosan volt: valószerűtlenül alacsony fogyasztással tesznek meg elképesztően nagy távokat.
Kétezer jelölt indul a koszovói törvényhozás 120 helyéért a június 8-ai előre hozott választásokon - jelentette az InSerbia című szerbiai portál vasárnap.
Herman Van Rompuy, az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak a vezetője egy vasárnapi nyilatkozatában ismételten utalt arra az eshetőségre, hogy az európai parlamenti (EP-) választások után nem feltétlenül az európai pártcsaládok által előzetesen kiválasztott "csúcsjelöltek" közül kerül majd ki az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai…
Óriási hibát követtek el azok a doktorok, akik hosszú időn keresztül nem kezeltek egy súlyos beteg kislányt, mert félrediagnosztizálták. A gyerek fél évet várt arra, hogy végre megkezdjék a gyógykezelését.
Dallas — Elvesztette első számú testőrét és hű barátját George Bush (67). A volt amerikai elnök Facebook-oldalán jelentette be, hogy gyászol, mert a napokban elpusztult a kutyája, Beazley.
Clyde Snow "kliensei" között voltak elnökök, banditák, nácik és fáraók, valamint diktatúrák, népirtások, tömeggyilkosok és lezuhant repülőgépek áldozatai.
Rettenetes jelent játszódott le egy amerikai általános iskolában, tanítás után. Egy 10 éves kislány nemi erőszak áldozata lett, amit egy nála fiatalabb fiú követett el.
A Hungarian flood relief team has rescued six people including three children with a helicopter near Grabovac, Serbia, a spokesman for the Hungarian disaster management authority OKF told MTI on Sunday.
A Fidesz-KDNP EP-listájának második helyezettje szerint az elmúlt években nagyon gyakran az igazi politikai front nem itt Magyarországon, hanem Brüsszelben és Strasbourgban húzódott.
Nem akart engedni az esküvői felhajtásból az a német pár, akinek nem volt elég pénze nagy és csillogó lagzira. A szerelmesek nagy napja, menő öteletiknek köszönhetően, így is emlékezetes lett.
Utcákon át kergette kirablóját egy szekszárdi lakos. A férfinek a lakásából vitték el holmiját, azonban észrevette, és nem hagyta meglépni a tolvajt. A férfit és társát végül a rendőrség akadályozta meg, a lopott holmi is visszajutott gazdájához.