Gyorsított eljárásban ítélt el a Gyöngyösi Járásbíróság egy férfit és a fiát, akik rendőrökre támadtak vasárnap Szücsiben - közölte a Heves megyei főügyész.
A vádlott 2010-től csaknem másfél éven át hetente többször fajtalanságra kényszerítette akkor 7 éves nevelt lányát, akit ha ellenkezett, rendszeresen megvert.
A helyi és a központi kormány is hevesen bírálja az Oisinbo című képregényt, mert az arra utal, hogy a Fukusimában élőknek a sugárzás következtében vérzik az orra.
A budapesti, Móricz Zsigmond körtéri Gomba épülete mostantól teljesen átjárható, július végétől pedig a három körcikkből kettő kulturális és vendéglátó helyiségként, egy pedig jegypénztárként szolgálja majd a lakosságot - mondta Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.
Tartott egy két órás szünetet az a nővér, akinek a felügyeletére volt bízva egy akut bélgyulladásos beteg – ez lett a veszte annak a négy éves kisfiúnak, aki a saját hányásába lelte halálát.
Sydney, Ausztrália – Ritka testi adottságokkal rendelkező ikreknek adott életet Renee Young: a babáknak egy testük van, de közös koponyájukban külön aggyal rendelkeznek, és arcuk is dupla.
Krekó Péter, a PC elemzője szerint ha Orbán Viktor komolyan veszi, hogy az Európai Unió egy értékközösség, akkor azt nem bankautomataként kellene használnia.
Conchita Wurst Eurovíziós szereplése már akkor is emlékezetes lenne, ha nem ő nyeri idén a fesztivált. E mellett a győzelem mellett viszont sikerült leigáznia szinte az összes közösségi médiumot a fesztiválon való megjelenése óta.
Letartóztatott több olyan feltételezett dzsihádistát kedden a francia rendőrség elit alakulata és a csendőrség Strasbourgban, akikről azt valószínűsítik, hogy Szíriában jártak
Beperelte Kovászna megye környezetvédelmi hivatalát a Greenpeace amiatt, hogy engedélyezte egy osztrák társaság Rétyre tervezett fafeldolgozó üzemének a felépítését.
A Gazprom közlése szerint Ukrajna júniusban napi 114 millió köbméter (a hónapban 3,42 milliárd köbméter) orosz földgázt importál majd 1,658 milliárd dollárért.
Az idei év tavaszára a 2003-2007-es időszakban tapasztalható szintre javult a befektetői optimizmus a kelet-közép-európai régióban - állapítja meg a Deloitte Magyarország felmérése.
Különleges versenynek lehetnek tanúi a svájci Alpok lakói. Tavasszal összecsapnak az arra élő, egyébként jámbor tehenek, hogy kiderüljön, melyik nőstény vezesse a csordát.
Joshua Sobol Ghetto című darabjával jönnek, az Omri Nitzan rendezte előadást május 27-én és 28-án a Vígszínházban láthatja a közönség, a holokauszt-emlékév keretében.
Díszdoktori címet kapott a szófiai Nemzetgazdasági és Világgazdasági Egyetemen Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos.
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szerint itt az ideje annak, hogy megreformálják az Európai Unió intézményrendszerét és drasztikusan csökkentsék a bürokráciát.
Brentwood, New Hampshire - Családi konfliktus miatt vonultak ki a kommandósok egy lakóparkba, amelyben egy felfegyverzett férfi, Michael Nolan (47) fenyegetőzött. Végül megölt egy rendőrt, és magára robbantotta a házat.
Cheyenne - Egy 70 éves gőzmozdony ütött el majdnem két turistát, akik annyira belefeledkeztek a fotózásba, hogy tudomást sem vettek a mögöttük közeledő, többtonnás monstrumról – videó.
Az idei első négy hónapban több mint hat százalékkal nőtt a Volkswagen-csoport eladott járműveinek a száma, így rekordszintre, több mint 3,2 millióra emelkedett.
Gyanútlanul látogattunk el a budapesti 4play Lounge-ba, ahol legnagyobb meglepetésünkre az egykori valóvilágos Szandika táncolt nekünk. Mint megtudtuk, a híresség nagyon meg van elégedve jelenlegi karrierjével, a jövőre nézve pedig komoly tervei vannak.
Felkérték az igazságügyi minisztériumot, hogy vizsgálja meg, milyen kapcsolatban áll terroristákkal az ukrán kommunista párt, s ha kell, kezdeményezze a párt betiltását.