Közös holdingba tömörítik a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot; valamint megkezdi a kormány a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását a nők esetében – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök
A hét nagy részében még a Mérleg havában járunk, de hétvégén átlépünk a Skorpió uralma alá, ami az érzelmekben is érezteti a jeleit. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki a bolygók állásából, hogy kire milyen hatással lesz ez a váltás.
Megamelleit használja kézfeje helyett a német Britain’s got talent tehetségkutató show egyik versenyzője. A karatésnak felcsapott modell kebleivel méri a megsemmisítő ütéseket.
A kialakult élet- és balesetveszély - a partfalnak a házakat is veszélyeztető mozgása - miatt még a múlt hét csütörtökön rendelte el a kitelepítést az önkormányzat
A Hitler és a németek - nemzet és bűn című kiállításon hatszáz tárgy, négyszáz fotó, plakátok és filmek mesélnek arról a hatásról, amelyet a Führer gyakorolt az emberekre a náci uralom idején
Michael Jordan, a kosárlabdázás történetének elismerten legnagyobb alakja azt mondja, ha ma játszana, még jobb lenne, mint saját korában volt (véglegesen 2003-ban vonult vissza).
A megkérdezettek 97 százaléka helyesli a kármentő alap megnyitását, az új védőgát megépítésével 92 százalék ért egyet, és 85 százalék szerint helyes döntés volt a vállalat tulajdonosainak és a vállalat vagyonának zár alá helyezése
Lyukóbánya – Magyarország legnagyobb mélyművelésű szénbányájából lassan már csak a jó tíz emelet magasságú meddőhányó maradt a hegyek közt. A völgy lakói attól félnek, egyszer megindul a több millió tonna meddő.
Harrach Péter úgy fogalmazott, hogy van olyan kultúra, ahol léteznek szent tehenek. Hozzátette, hogy Európában nem négylábú szent tehenek, hanem védett intézmények és védett személyek vannak
Mesterházy Attila pártelnök szerint nem egyértelmű, hogy bizinyos szektoron belül miért vannak kiváltságosok, akiknek kevesebbet kell fizetniük válságadó címén
Dunaújváros - Tizennégy lakó kivételével mindenki kiköltözött, illetve legalább éjszakára elhagyja a löszös partfal megcsúszásának veszélyével fenyegetett 41 ingatlant.
Szerkesztőségünk vendége volt a Megasztárból pénteken kiesett gyulai együttes, az Adam's Comedy. A fiúkat leginkább lány rajongóik faggatták, akik nem mindig csak az együttes szakmai jövőjéről érdeklődtek
Santiago - A világ leghíresebb és leggazdagabb bányásza lett egycsapásra az a 33 chilei vájár, akiknek kiszabadítását élő adásban figyelte a fél világ.
Budapest - Nem értik a megasztáros társai, hogy miért akar kiszállni a TV2 tehetségkutatójából Szíj Melinda. Ennek ellenére mindent elkövetnek, hogy megkönnyítsék a győri asszony életét, aki azért borult ki, mert egyre több kommentelő támadja és mocskolja.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által múlt szerdán beharangozott, és önálló képviselői indítványként beterjesztett elképzelés idén 161 milliárd forinttal javítaná a költségvetés helyzetét
Manchester — Rosszul áll Wayne Rooney (24) szénája a Manchester Unitedben. Az angol válogatott futballista összekülönbözött főnökével, Sir Alex Ferguson (68) menedzserrel, s könnyen előfordulhat, hogy a csatárnak már a következő átigazolási időszakban, azaz jövő januárban távoznia kell a klubtól.
Budapest - Turbékoló nászutas pár látszatát kelti Angelina Jolie (35), és Brad Pitt (46) a budapesti forgatásokon, már csak az a kérdés, mi a céljuk vele? Már a külföldi hírügynökségeknek is feltűnt, hogy az Oscar-díjas színésznő és a Trója sztárja több csókot vált nálunk, mint megismerkedésük idején - legalábbis a nyilvánosság előtt