Vége a kellemes őszi időnek, fagyokkal köszönt ránk ez a hét. Dávid Mihály időjós szerint elkezdődik a tél, sőt valószínűleg havazás nélkül sem ússzuk meg az előttünk álló napokat.
Halálosan megfenyegettek azt a két amerikai férfit, akik egy viccesnek szánt Obama-plakátot helyeztek ki a Colorado államban lévő Grand Junction városában. A plakát - amely egy autópálya melletti hirdetőoszlopon volt látható - Obamát gengszternek, terroristának és melegnek ábrázolja.
A német fővárosba látogató bel- és külföldi turisták kedvelt emléktárgyai közé tartoznak a néhai berlini fal darabkái, amelyekből széles választékot kínálnak szuvenírboltok éppúgy, mint az egykori Checkpoint Charlie környékén megtelepedett alkalmi árusok.
Daniel Radcliffe egy év alatt megduplázta vagyonát, amely már közel kilencmilliárd forintnak megfelelő összeg. Több, mint amennyi felett Vilmos és Harry herceg rendelkezik.
Áramütést szenvedett és könnyebben megsérült egy középiskolás fiú, akinek a kezét osztálytársai érintették hozzá egy elektromos vezetékhez Nyíregyházán, elmondásuk szerint viccből.
A 18-19 éves fiúk gyakorlaton voltak az egyik nagyáruházban, ahol a raktárban lefogták egy diáktársukat, majd egy háztartási kisgép elektromos vezetékéhez érintve a kezét indukált árammal rázatták meg
Ijesztő jelenetnek voltak tanúi a hármas metró utasai a hétvégén. Mint ahogy azt a BKV-figyelő megírta, a Ferenc körút és a Klinikák között nyitott ajtóval száguldott az egyik szerelvény.
Drasztikus exportvisszaesést okozott a magyar gazdaságban a nemzetközi válság, de a Kétszázak nyereségmutatóit vizsgálva a legnagyobb meglepetést az üzemi eredmény okozza
Kétszer is kisorsolták ugyanazt a számsort az izraeli lottón egy hónap leforgása alatt. A múlt szombati számok egytől egyig megegyeztek a szeptember 21-én sorsoltakkal, ami szenzásciós véletlennek szímít.
Az ammoniteszek – a mai nautiluszokkal és tintahalakkal szoros rokoni kapcsolatban lévő, külső héjjal rendelkező puhatestűek – közel 350 millió éven át lakták az óceánokat
Bizony előfordul, hogy egy-egy fellépés során por kerül a gépezetbe és sztárjaink szerencsétlenül járnak a színpadon. Nézd meg a legviccesebb videókat!