Budapest – Csúnyán át akarták verni Szebeni Istvánt (34). A Duna Tv műsorvezetője telefonon kapta a jó hírt, amely szerint, mivel évek óta T-Mobile előfizetése van, ő az a szerencsés, aki hűsége miatt több mint másfél millió forinttal lett gazdagabb.
Kipakol polgármesteri irodájából Meggyes Tamás, és átadja azt utódjának, Tétényi Évának. Esztergom volt vezetője nemrég több fideszes prominenssel is tárgyalt, de azt állítja: már azelőtt meghozta döntését. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke korábban a Magyar Televízióban azt mondta: leül tárgyalni Meggyesékkel, mert Esztergomban nem mennek jól a dolgok
Nincs pénz utcai rendezvényekre, elmaradtak az ületi támogatók, veszteséges lett a Mikulásgyár is - mindennek tudható be, hogy végelszámolják a 2002-ben létrejött, public artra szakosodott vállalkozást, melynek az egyik legemlékezetesebb projektje az Erzsébet híd uniós becsomagolása volt
Nagy Imre segítségével válhattunk azzá a néppé, amely kiverte a falból a legelső téglát - jelentette ki a Heti válasznak adott interjújában a köztársasági elnök. Schmitt Pál azt mondta: Nagy Imre példakép. Beszélt arról is, hogy 60 éves koráig nem létezett számára a politika. És megemlítette azt is: megerősítené az államfői intézményt az új alkotmányban
Megkapta a kártérítést az a nő, akivel maró lúgot itattak az Állami Egészségügyi Központban. A kártérítés összegét nem hozzák nyilvánosságra - írja a Népszabadság
Nem élvezheti maradéktalanul a sikereit Sebestyén Balázs. A népszerű műsorvezetőt ugyanis egy megszállott rajongója folyamatosan üldözi, számos kellemetlen percet okozva neki.
A magyar Susan Boyle-t először kidobták a Megasztár castingjáról, Szíj Melinda ugyanis korábban kétszer is indult a tehetségkutatóban, a negyedik szériából azért maradt ki, mert nem írta alá a szerződését.
Megmentették az ajkai kórházban azt a kolontári asszonyt, aki öngyilkosságot kísérelt meg, mert a vörösiszap-katasztrófában elveszítette az élettársát - írja a Népszabadság. Ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek azt mondta: vétkességtől független, objektív felelősséggel tartozik a Mal Zrt.
egy mikrobusz hátulról egy kamionba rohant az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán a 135-ös kilométer szelvénynél. A balesetben ketten meghaltak és többen megsérültek
Kiszel Tünde dominaként pózol új, 2011-es naptárában. A híresség elárulta, a dobermanokon kívül más vadságokat is bevállalt a kötelezően megjelenő kalendárium kedvéért.
Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság indokoltnak tartja kimondani az új alaptörvényben, hogy kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre házasság
Kevés a károk enyhítésére az az összeg, amit a Mal Zrt. felajánlott az iszapkatasztrófa károsultjainak – mindössze ebben egyeztek meg eddig az áldozatok és a cég jogi képviselői.
A legfrissebb felmérések 45, 3 százalékot adnak a munkáspárti Dilma Rousseffnek, míg az ellenzéki szociáldemokrata José Serra a voksok 40,6 százalékára számíthat
Új „irodalmi irányzat” van elterjedőben Nagy-Britanniában: az autók koszrétegébe írt üzengetés. A Daily Telegraph című brit lap ezek közül gyűjtött egybe és tett közé kis csokornyit.
Éves szinten 40 milliárd forint a vagyonkezelői díja és a működési költsége a magánnyugdíjpénztáraknak, ez pedig európai szinten is magas - mutatott rá nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott
Dél-Ázsia különösen érzékeny területen fekszik, mert ebben a térségben változik a legfeltűnőbben az időjárás, ami áradásokkal járó természeti katasztrófákat idéz elő
Dühös anyát és bosszús fiút vártam, mielőtt találkoztam azzal a 17 esztendős fiatalemberrel, akit szeptember 11-én Fradid-rukkerek megkéseltek. Bölcs édesanyát és halk szavú fiút kaptam, akik a jövőbeli áldozatok miatt vállalták a beszélgetést.
Az MSZP kampányfőnöke elismerte, hogy az MSZP-kormányok is lehetővé tették különböző korosztályok számára, hogy visszalépjenek az állami nyugdíjrendszerbe, ám alig éltek az emberek ezzel a lehetőséggel
A meggyilkoltak hozzátartozói csaknem meglincselték Thomas Smith-t az Edinburgh-ban megejtett bírósági tárgyalásán. A 26 éves skót férfi tavaly áprilisban előbb megerőszakolt, majd brutálisan megkínozott, végezetül meggyilkolt egy családanyát és annak tízéves kisleányát.
Világszerte licitálhatnak rajongói a Kaliforgia sztárjára, David Duchovnyra: szombaton tart jótékonysági árverést egy Los Angeles-i non profit szervezet, amelyen 250 dolláros kikiáltási áron bocsátják áruba a színészt.