Berettyóújfalu — Ellentmondás! Nemrégiben kisírt szemekkel lapunknak a börtönben adott exkluzív interjúban arról beszélt S. Andrea (27), hogy nem emlékszik mi történt férje meggyilkolásának napján, a rendőrség ezzel szemben azt állítja: előre kitervelte férje Ny. László (†31) kegyetlen meggyilkolását.
LOS ANGELES — Gyilkosság vádjával elítélték a három éve túladagolásban elhunyt Anna Nicole Smith (†39) volt barátját, Howard K. Sternt és pszichiáterét, Khristine Eroshevichet.
DEBRECEN — Azt eddig is tudtuk, hogy Lukács Laci (42) nem egy szent, de erre talán senki sem számított. Fennmaradt a kilencvenes évekből egy igencsak kompromittáló videó a Tankcsapda frontemberéről.
BUDAPEST — Angelina Jolie (35) egyre jobban belejön a rendezésbe. Az Oscar-díjas színésznő, aki október eleje óta Budapesten forgatja első rendezését, a hírek szerint azonnal újra a kamera mögé állna, ha a boszniai szerelmes-háborús történetét befejezi.
Szinte folyamatosan együtt játszik Kökény Attila (35) és Patai Anna (11), a két megasztáros versenyző a 24 év korkülönbség ellenére nagyon jó barátságban van. Ám ez a barátság mélyebb és régebbi, mint azt eddig sejteni lehetett. Kökény Attila ugyanis immár 11 éve ismeri vetélytársát.
BUDAPEST — Tóth Gabi (22) is részese lesz annak a celebkoszorúnak, akik a ValóVilág negyedik szériájának indulásakor a villalakók bőrébe bújhatnak, és kipróbálhatják a villa minden zegzugát. A celebek feladata, hogy teszteljék a villát.
BUDAPEST — Már látható világszerte az a videoklip, amelyet több mint 250 szerencsés, köztük 29 magyar rajongó közreműködésével Budapesten forgatott Katy Perry (25).
Finoman erotikus aktfotó jutott szerkesztőségünk birtokába Tallós Ritáról egy névtelen feladótól. Utánajártunk a dolognak, és kiderült: betörtek a színésznőhöz, ellopták a laptopját és vele a képeit.
Keveset vigyázhatnak nagyszülei Sebestyén Benettre. Nem mintha Balázs nem bízna meg édesanyjában vagy anyósában. A műsorvezető úgy gondolja, fiuk nevelése kizárólag az ő feladatuk.
Házakat, kerteket, életeket tett tönkre az emberéleteket is követelő vörösiszapár Devecserben és Kolontáron. Ám a két település közti kegyhely megúszta a pusztítást. Csodát emlegetnek
Valószínűleg részegen vezette buszát az a sofőr, aki egy sportversenyre vitt 27 diákot Szentesen. Bizonytalanságát a tanárok szúrták ki, megállították, és gyalog mentek tovább diákjaikkal.
A Non Stop együttes szájdobosa, Zsolti az RTL Klub tehetségkutatójának köszönhetően végre megtalálta azt a lányt, akire egész életében várt. Mégsem boldog, mert el kell válnia tőle.
Egyre feszültebb a megasztáros énekes, aki rosszul viseli, hogy szeretteitől távol van, és hetek óta csak kritizálják produkciói. A pénteken Gusztos Bence ki is esett a Megasztárból, a zsűri inkább Lakatos Ivettet mentette meg a kieséstől.
Bedrogozott, benyugtatózott szlovák kamionsofőr miatt kellett meghalnia Kárpáti Emesének. Az asszony Pataky Bea legjobb barátnője volt, két gyermeket hagyott maga után.
Féléves kórházi kezelés után csütörtökön este 6 órakor örökre elaludt Magyar Lacika, az a 16 hónapos kisfiú, akinél súlyos szívizombetegsége és koszorúér- elzáródása miatt műszívkezelést alkalmaztak. A kisfiú 106 napig élt a keringéstámogató eszközzel.
Igen szigorú büntetést mért ki a miskolci városi bíróság arra a tizenegy roma vádlottra, akik járőrözésük során csetepatéba keveredtek egy autó utasaival. A vádlottak miatt ketten könnyebben megsérültek és közel százezer forintos kár keletkezett az autóban, de a bíróság mégis átlagosan több mint négy év szabadságvesztésre ítélte őket, mondván támadásuk magyarellenes, rasszista indítékú volt.
Egyedülálló magyar szoftverrel óvják a gyermekeket Magyarországon a pedofiloktól. A program a világon az egyetlen, amely felismeri a szexuális tartalmú fényképeket.
Öt nappal az indonéziai szökőár után 135 - mindeddig eltűntként nyilvántartott - túlélőre bukkantak a Szumátrához közeli Mentawai-szigeteken, akik magaslatokon kerestek menedéket - közölték szombaton hivatalos indonéz források.
Elege lett Jordan Bratmannek felesége, Christina Aguilera pajzán kalandjaiból. A férfi szerint az énekesnő leszbikus magatartásával veszélyezteti gyermekük lelki fejlődését.
Az amerikai rockdíva paparazzók egész hadának okozott örömöt, mikor miniszoknyájában óvatlanul annyira előrehajolt, hogy szürke tangája teljesen láthatóvá vált.
Első esküvőjére készül Nagy-Britannia első olyan társközvetítője, amelynek kuncsaftjai kivétel nélkül csúnya emberek. Tom Clifford és Janine Walker alig több, mint egy hónapnyi járás után köti össze életét.
Három órán át állt a forgalom a csütörtökről péntekre virradó éjszaka az 581-es úton a Galaţi megyei Tecuci közelében, mert egy felborult teherszállítóból 1400 disznó szabadult ki és árasztotta el a környéket.
Ma ötvenéves Diego Maradona, a futballtörténet korszakos egyénisége. Az argentinok egykori világbajnokának élete sikerektől hangos, ugyanakkor botrányoktól hemzseg.
KOLUMBIA — Az első nap után minden félelmem elszállt, teljesen biztonságban érzem magam – mondta Horváth Éva (32), aki hétfőn utazott ki új műsora, az Éden Hotel kolumbiai forgatására, és emiatt külön biztosítást is akart kötni emberrablás eseté re.
Különös kegyetlenséggel bánt el egy kovászna megyei férfi egy idős asszonnyal, akit meg akart erőszakolni, de mivel a 86 éves szűz ellenállt, brutálisa módon megverte.
BUDAPEST – Lajcsinak sikerült! Tartósan 100 kiló alatt tartja a súlyát a mulatós zene hazai királya. Elrettentésképpen Galambos Lajos mindennap ránéz a régi kabátjára, ami ott lóg a gardrób ajtaján.
Ami azért is probléma, mert a nők szervezetét jobban rombolja a szesz, mint a férfiakét. Könnyebben és gyorsabban is halnak bele a túlzásba vitt alkoholfogyasztásba.
Az amerikai versenyző, Alexandria Mills nyerte a Miss World 2010 döntőjét, amelyet szombaton tartottak a dél-kínai Hajnan-szigeten lévő Szanja tengerparti üdülőhelyen.
Úgy tűnik, Paris Hiltonnak már nem elég, ha róla szólnak a hírek. A járókelők legnagyobb megrökönyödésére hotdog jelmezben sétáltatta kutyáját Los Angelesben
Osztálytársai dobták ki az ablakon a 14 éves lányt egy Dâmboviţa megyei iskolában. Mivel az osztályterem a földszinten volt, csak a karja törött el. Az egyik elkövető az iskolapszichológus fia.
80 ezer dúsgazdag ember ünnepel és jótékonykodik 2011 augusztus 15-én a világ 80 elit klubjában Los Angelestől Mexikóvároson és Cape Town-on át Hong Kongig és Melbourne-ig. A tekintélyes listára a magyar főváros is felkerült.
Egy iskola sportpályáját választotta hirtelenjében szerelmi együttlétéhez egy pár. A szégyentelen szerelmesek a diákok szeme láttára kezdték kényeztetni egymást. Az aktusról még videó is készült.
A magyarok többsége még mindig inkább a készpénzt használja a bankkártyával szemben. A szakértő szerint azért, mert a kártyahasználat esetében hajlamosabbak a féktelen költekezésre.
Bejött az angol bukmékerek jóslata, a csillagos-sávos lobogó alatt indult Alexandria Mills fejére kerülhetett a korona a rangos eseményen, melynek a kínai Sanya adott otthont.
Aktuális sikereket fél évszázaddal korábbi zenei stílusban előadni nem csak merész, de sikeres gondolat is. A The Baseballs névre hallgató német trió Rihanna Umbrellája, Lady GaGa Poker Face-e és Katy Perry Hot’n’Cold-ja Elvis Presley és Bill Haley stílusában vitte sikerre.
Kifogott a rockzene a Nyári lányokon. Alíz és Edit hiába volt otthon eddig szinte minden műfajban, a kőkemény muzsika nem állt jól nekik. Ezt pechükre nem csak a zsűri, hanem a nézők is így érezték. A párbajban Janicsák Veca ellen véreztek el.