Eddig a szürke hétköznapokban éltek, most viszont reflektorfénybe kerültek, ráadásul a tét, amiért küzdenek, hatalmas. Az x-faktoros tehetségek közül többen nehezen viselik a terhet, ezért lélekmentort kaptak.
A hátsó ajtón osont ki, majd futva menekült Erdélyi Mónika az RTL Klub épületéből. A csatorna egykori sztárja, a kibeszélőshow háziasszonya így fejezte be tévés pályafutását.
Nem fogadta kitörő örömmel egy iskola Angelina Jolie-t. Mivel állítólag kedvezőtlen fényt vet a szerb népre első saját rendezésű mozija. Egy pesti nemzetiségi suli nem engedte a diákjait statisztálni.
Sötét titkokat árult el múltjáról Szokolai László. Az FTC korábbi válogatott futballistáját a nyolcvanas években megpróbálta beszervezni a belügyminisztérium.
A Mal Zrt. vezetősége sejti, de egyelőre nem beszél a katasztrófa okáról. Bakonyi Zoltán tegnap a CNN-nek magyarázkodott, Illés Zoltán pedig elfelejtette, hogy nyolc éve még ünnepelte a céget.
Bármilyen különösen is hangzik, Schobert Norbi támadóinak köszönheti legújabb sikerét. A vércukor-index alapján összeállított ételei segítségével sok hazai híresség szabadult meg feleslegétől.
Perújítást akar a rendőrség a Fő utcai órásgyilkosság ügyében. Az ügy vádlottja ismét az az F. Sz. Attila lenne, akit egyszer már bizonyítékok hiányában jogerősen felmentettek a vád alól.
Sör- és csokireklámokra kérték fel a kiszabadított chilei bányászokat. A hatvankilenc napig raboskodó vájárokról könyv és film is készül, a megélt szörnyűségek milliomossá tehetik őket.
A Kékmacsek leégése után új helyszín után kellett nézniük a Jóban Rosszban sorozat vendéglátósainak. Halász Kristófék egy erotikus klubot vettek birtokba.
Ellenzékként még támadta a Fidesz azokat az intézkedéseket, amelyeket – kissé átalakítva – szerdán Orbán Viktor bejelentett a gazdaság helyreállításának egyetlen lehetőségeként.
Most, hogy Angelina Jolie arra kényszerült, hogy felfedje forgatókönyvét, egy szarajevói író azt állítja, hogy a színésznő – egy az egyben – ellopta a munkáját. És nem ő az egyetlen, aki hasonló vádakkal illeti a jelenleg Magyarországon forgató, neves sztárt.
Hatvan ember töltötte közösségi szálláson a péntek éjjelt a vörösiszap okozta katasztrófa sújtotta ajkai térségben, de további 900 ember nem tartózkodik otthonában, mert háza, vagy ő maga is megsérült és kórházban van, illetve elővigyázatosságból elhagyta települését.
Sokan szívesen bújnának világsztárok bőrébe, de a természet csak néhány embert ajándékoz meg ezzel az élménnyel. Ők voltak Hajdú Péter vendégei, többek között Paris Hilton hazai hasonmása.
Az utóbb ezer év leghidegebb tele csap le Észak- és Kelet-Európára – legalábbis ezt állítják lengyel és orosz meteorológusok, a bolgárok kicsit optimistábbak.
Hajmeresztő kívánsággal állt unokái elé Schwarcz Józsefné: 70. születésnapjára ejtőernyős ugrást kért. A kaposhomoki szupernagyi 4 ezer méter magasságból vetette ki magát és egy kicsit sem félt.
A címlapokon hihetetlenül gyönyörű arccal, csillogó szemekkel mosolyognak ránk a szebbnél szebb sztárok, de ha az utcán, smink nélkül jönnek velünk szemben, nem biztos, hogy felismerjük őket.
A jelek szerint a Vladimir Sztojkoviccsal szembeni mérhetetlen gyűlölet volt az egyik legerősebb indítéka a keddi olasz–szerb Eb-selejtezőn kipattant balhénak. A kapus és a családja azóta is retteg.
Meztelen jelenetet is bevállalt legutóbbi filmjében Helen Mirren. Alapjában véve ez nem meglepő, hiszen ez a 9. produkció, melyben évakosztümben mutatkozott, csakhogy most már 65 éves a színésznő…
Festőművészek és alkotókedvű állatok festményeiből rendeznek kiállítást a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A ZOOart címet viselő tárlat november 15-ig látható.
Nicola Sharp a Facebookot böngészte, amikor megpillantotta egyik ismerőse, 2 esztendős kislányának fotóját. A nővérként dolgozó, 42 éves brit asszony egyből tudta, hogy baj van és a tettek mezejére lépett.
Asiyah Khan Pakisztánból érkezett Nagy-Britanniába és bradfordi szomszédai szerint gyönyörű, barátságos és szorgalmas feleség volt. Nem értik, ki és miért árthatott a 23 éves, terhes nőnek.
Tillmann Zsolt több mint tíz éve elvesztette látását, már csak homályos emlékei léteznek, kedvenc sztárjairól. Azonban most kiegészíthette a róluk alkotott képet: megtapogathatta őket a Vakok Intézetében nyílt arckép tárlaton.
Minden tévhit ellenére a férfiak igenis romantikusak! Sőt a pasik egy része még jobban vágyik a meghitt pillanatokra, mint a hölgyek. Igaz ezt nem mindenki vallja be, mert fél, hogy ettől csorbul tekintélyük.
Nem küldte börtönbe a bíró azt a három brit fiatalt, akik brutálisan összevertek egy férfit a londoni metrón. A dühöngő trió női tagja tűsarkújában ugrált a fején.