Március 20-án Szent Cuthbert, Lindisfarne püspöke emléknapja van. Ismerje meg a magányos imádság, a gyógyítás és a természet szeretetének szentjét a nagyböjt közepén! Képzelje el Észak-Anglia vad partjait a 7. században: sziklás szigetek, hideg tenger, ködös reggelek. Itt született körülbelül 634-ben egy fiú, akit Cuthbertnek hívtak. Fiatal korában
Megnehezítette az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy egy következő kormány folytathassa a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli) HÉV-vonalak felújításának tervezését. A projektet már csak egy teljesen új közbeszerzéssel lehet újraindítani.
Magyarországon évről évre nő a hamvasztások aránya, ezzel párhuzamosan mind több család keresi azokat a temetkezési formákat, amelyek közelebb állnak a természethez. A kegyeleti szakemberek tapasztalatai szerint ugyanakkor még mindig sok a félreértés az urnás temetés különböző formáival kapcsolatban, különösen a hamvak természetben, folyóvizekben v
A képviselőnek kötelező volt megjelennie a bíróságon egy rágalmazási perben, ezért nem tudott ott lenni a parlamentben. A távolmaradását igazolta is, a házelnök azonban nem fogadta el.
A Drogkutató Intézet igazgatója szerint Magyarországon is jelentős közbiztonsági kockázatokkal járna a kábítószer-birtoklás büntetőjogi szankcióinak enyhítése vagy eltörlése. Forgács István az InfoRádióban azt mondta: a szerhasználat esetleges növekedése fokozott terhet róna az egészségügyi rendszerre is.
A kormány családtámogatási rendszerének fontos eleme az óvodák építése és megújítása. A gyermekek lelki fejlődésében kiemelt szerep jut az egyházak nyújtotta értékrendnek ezekben az intézményekben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Várpalotán, a Nepomuki Szent János Katolikus Általáno
Nemzetközi és hazai vitát váltott ki, hogy Daria Bojarszkaját, az orosz külügyminisztérium egykori tolmácsát nevezték ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének magyarországi választási megfigyelő missziójához kapcsolódó feladatokra.
Az Európai Tanács szerdai brüsszeli ülésének nyitányán ismét éles konfliktus bontakozott ki az energiaellátás és az ukrajnai háború kérdésében. A tagállamok vezetői közötti nézetkülönbségek ezúttal is elsősorban Magyarország álláspontja körül sűrűsödtek.
Egyensúlyteremtő együttműködések a béke, a mentális egészség és a közösségi harmónia szolgálatában címmel rendezett konferenciát a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara. Minden évben március harmadik keddjén ünneplik a Szociális Munka világnapját. A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara hagyományosan két konferenciával készül a világnap
Drogfogyasztóvá vált és nem tudta feldolgozni a szakítást az a férfi, aki késsel rontott rá volt élettársára. Közös gyermekeik anyját megszúrta, mire a nő gázpisztollyal lőtt rá. Az asszony még ki tudott menekülni a házból, ám az életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
Fenyvesi Gábor fideszes alpolgármester videón vállalta a Kapitány István fórumán tartott akciót. Magyar Péter pártja úgy reagált, ők maradnak a magyar zászlónál.
Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt v
A budapesti ételfutárok a mai napon demonstrációval hívják fel a figyelmet az egyre romló munkakörülményeikre, a kiszámíthatatlan bérezésre és a munkavállalói jogok hiányára. Az egyik országos párt felhívást tett közzé szolidaritásuk kifejezéseként, némi paradoxonnal arra kérik a budapestieket, hogy ma ne rendeljenek ételt futárszolgálaton keresztü
A tehetséget csak tettekkel lehet életre kelteni, mert önmagában nem hoz gyümölcsöt – hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért elismerések budapesti átadóján csütörtökön. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár arról beszélt: a Nemzet
Ismét bajba került Hadházy Ákos, akire újfent lesújtott Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének szigora. A független képviselő nem vett részt a parlament egyik ülésén, emiatt kétmillió forintos büntetést kapott. Hadházy - immár sokadszor - a követőihez fordult segítségért, még a számlaszámát is megadta az utaláshoz. Kövér Lászlónak pedig megüzen
A TISZA Párt elnöke szerint már nemcsak Gulyás Gergely kijelentése utal arra, hogy a kormány beszállna az iráni háborúba. A politikus követeli, hogy Orbán Viktor és a Fidesz hagyjon fel a háborús készülődéssel.
Tisztázta az esetleges iráni háborús segítségnyújtással kapcsolatban felmerült kérdéseket a miniszterelnök az uniós tagországok csütörtöki találkozója után.
A Cpac Hungary nemcsak a konzervatív és jobboldali erők, hanem a józan ész és a normalitás erőinek gyülekezőhelye – jelentette ki az Alapjogokért Központ főigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában. Szánthó Miklós a szombati budapesti Konzervatív Politikai Akció Konferencia (Cpac) kapcsán azt mondta: nem ideológia, hanem józan ész függvénye az,
Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről.
Az EU-csúcs csütörtöki napját követően Orbán Viktor éjszaka már rövid értékelést tartott, pénteken azonban bővebben is elemezte a helyzetet Brüsszelben. Nem "tekerték szőnyegbe és haza is engedik", mert azt remélik a csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz, az lesz majd a második csata, április 12-én, amit szintén meg kell vív
Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki őket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
Őshonosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető az a négylábú, amit a Havanna lakótelepen kezdtek el kergetni péntek reggel. Az állat valószínűleg egy közeli telepről szökött meg.
Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok k
Épségben és sértetlenül megérkeztek Kecskemétre az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) iraki tanácsadó és kiképző missziójában szolgáló magyar katonák, akiket más nemzetek katonáival együtt vontak ki Bagdadból - közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
A kettővel ezelőtti német kancellár ugyanúgy volt kiakadva Magyarországra a migráció miatt, mint most Friedrich Merz Ukrajna miatt, azonban a magyaroknak volt igaza egy évtizeddel ezelőtt is amikor a nyomásnak ellenálltunk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A minisztérium közlése szerint a tárcavezető kif
A Fővárosi Törvényszék szerdán kimondta, hogy Magyarország nem veszi figyelembe a horvát bíróságok által Hernádi Zsolt ellen hozott jogerős ítéleteket – erre reagált a horvát igazságügyi miniszter.
Hétvégén lesz a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futás Budapesten, amely jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd a főváros több fontos közlekedési csomópontján. Az esemény érinti az Árpád hidat, a Margit hidat, a Szabadság hidat, valamint a budai és pesti rakpartokat, továbbá a Margitszigetet is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye sz
Óriási az elkeseredettség a szakmában a Független Benzinkutak Szövetségének szakértője szerint. A kutasok attól tartanak, hogy a választások után már nem tudnak majd engedményeket kiharcolni, ezért még előtte tennének figyelemfelhívó lépéseket.