Napos-felhős idő várható a hétvégén, a hőmérséklet az átlagos körül alakul, de hajnalban a kevésbé felhős, szélvédett helyeken gyenge fagy lehet. A szél élénk, olykor erős lesz, és kisebb eső, zápor szombaton és vasárnap előfordulhat – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A hétvégén északkelet felől érkező hideg örvény teszi változékonnyá az időjárást: a napsütés mellett megnövekszik a felhőzet, és többfelé megélénkül a szél, miközben a nappali csúcsértékek 12-16 fok között alakulnak.
A napsütés mellett újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ismét nagy területen lehet számítani erősen felhős időszakokra, azonban csapadék nélkül – közölte a HungaroMet.
Az elmúlt hetek napsütéses, csapadékmentes időjárása miatt péntektől Csongrád-Csanád, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Már ma is élénk lesz az északkeleti szél, és bár gyülekeznek majd a felhők, eső nem várható. Szombaton kisebb záporokra van esély, a hegyekben viszont akár havas eső, gyenge havazás is lehet.