A Televíziós Újságírók Díja gálán idén is kiosztották a hazai tévés szakma egyik legrangosabb elismeréseit. A Budapest Music Centerben rendezett eseményen 15 kategóriában hirdettek győzteseket, többek között műsorvezetők, színészek és műsorok kaptak díjat.
Majka számára az X-Faktor 2025 az egyik legkeményebb televíziós forgatásnak bizonyult, végül három mentoráltja is egészen az Elődöntőig jutott. Munkáját díjazták a Televíziós Újságírók Díjátadóján is, ahol Majka vehette át a Legjobb férfi zsűritagnak járó elismerést. Tavaly év végén az rtl.hu is beszámolt arról, hogy elvették Majka jogosítványát, h
Aoba Icsiko március 21-én ad először koncertet Budapesten. A Telexnek adott interjújában mesélt a csend és a zene viszonyáról, a japán emberek gyönyörű lelkéről, és arról, hogy milyen bálnákkal úszni.
A fürdőszobába lépve megcsapta férje éjszakájának szaga. Sándor piszkos ruhái egy kupacban hevertek a mozaikpadlón, a mosdókagylót és a tükröt piros foltok csipkézték. Etel még csak magában sem szitkozódott, egy kis meleg vízzel lelögybölte a vért, majd tisztára dörzsölte a tükröt. – Májusban jelenik meg Horváth Adél Sok ördögök című regénye, amely
Molnár Áron, a közösségi médiában is rendkívül népszerű színész és aktivista, a hatalmas eléréseivel nemcsak szórakoztat, hanem politikai és társadalmi üzeneteket is közvetít. Ám közösségimédia-felületei nemrég veszélybe kerültek. Szerinte ezek a támadások nem véletlenek, hiszen a hatalmas eléréseivel és nyílt politikai állásfoglalásaival sokak érd
Freddie angol nyelvű Pain & Glory című dalát Lotfi Begi egy lendületesebb, táncolható remixben álmodta újra. A két zenész 8 év után dolgozott ismét együtt, és a friss verzió már a rádiókban is felpörgött. A dal üzenete a motivációvesztésből való visszatalálásról szól – most képi világot is kap.
Molnár Áron hihetetlenül népszerű a közösségi médiában, aminek vannak előnyei és hátrányai is. Áron ezt a népszerűséget kihasználva nyíltan kommunikálja a politikai nézeteit, ami sokaknak szemet szúr. A színész bevallása szerint veszélybe kerültek a közösségi média oldalai, így alternatív módot talált arra, hogy megragadja a figyelmet.
Az autizmus mind a mai napig egy széleskörűen félreértett állapot, amit a történelem során a tudomány is többször összezavart. Az AuTipikus kötet részletesen bemutatja, mit jelent az autizmus.
110 könyvet neveztek be, hét kategóriában osztottak ki díjakat. A kiválasztási szempontok között szerepelt az irodalmi érték mellett az újszerű megközelítés, az illusztrációk művészi minősége, az olvasási élmény megteremtésének módja is.
Az idei Lipcsei Könyvvásáron mutatják be a Duna-antológia legújabb két kötetét. A könyvsorozat a Duna irodalmi szerepét vizsgálja, azt, hogy mi változik, amikor különböző nyelveken mesélünk erről a hatalmas folyóról. A szlovák antológiából Lucia Molnár Satinská utószavát olvashatják nálunk Vályi Horváth Erika fordításában.
A Dankó Rádió tematikus hétvégével tiszteleg Romhányi József előtt március 21–22-én. A hallgatók operetteken, musicalslágereken és ikonikus rajzfilmeken keresztül ismerhetik meg a kivételes nyelvi leleményű alkotó pályáját.
Posztumusz kötet jelenik meg a nemrég elhunyt Fehér Bélától, a Kossuthkifli és a Zöldvendéglő szerzőjétől. A Balkán nagyoperett egy képzeletbeli Budapest-Balkán autóversenyről szól, és minden mondatával az életet ünnepli.
Március 19-én kiosztották az Év Gyerekkönyve Díjakat, a Hubby szakmai zsűrijének döntése alapján 7 kategóriában hirdettek győztest. Újra reflektorfénybe kerültek a verses mesék és a gyerekversek.
A Séfek Séfe legutóbbi adásában a versenyzőknek egy szimultánfőzés során kellett teljesíteniük, méghozzá Wolf András elkészítési módját kellett tökéletesen lemásolniuk. A korábbi zsűritag visszatérése nagy meglepetést keltett, a döntőbe jutásért pedig erősen meg kellett harcolni a versenyzőknek: Wolf elképesztő tempót diktált a konyhában.
Huszonöt országból érkező, közel 50 fellépővel bővült az idei Sziget fesztivál kínálata. A szervezők péntek délelőtti közleménye szerint olyan nemzetközi előadók csatlakoznak a programhoz, mint a brit rapsztár Skepta, az R&B énekesnő Jorja Smith, vagy a világszerte népszerű DJ, Peggy Gou. A bejelentéssel párhuzamosan a napijegyek értékesítése i
Az egyik legfontosabb hely ma Magyarországon – írtuk korábban Esterházy Péter egykori, Emőd utcai otthonáról. Az alkotóházként működő villáról most az Építészfórum forgatott.
Az ÉS idei 12. számában Angyalosi Gergely esszéje Ignotus Hugó írásairól. Kritika Halász Rita és Nádas Péter könyvéről. Tóth Krisztina verse, Lévai Júlia Míra prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Tóth Krisztina konyvét Werner Herzog mutatta be New Yorkban; meghalt Len Deighton angol szerző; Moskát Anitát rangos science fiction-díjra jelölték, Salman Rushdienak elege van a zászlóvivő-szerepből. – Külföldi híreket mondunk.
Hogyan jelenik meg az öregedés témája az irodalomban? 5 olvasnivalót ajánlunk a hét könyve mellé, amelyben az időskori magány vagy éppen az elmúlással szemben dolgozó életszeretet kerül fókuszba.
A kulturális élet több szereplője korábban összeférhetetlenségről beszélt, amiért Lackfi János anyja, Mezey Katalin is benne volt a jelölőbizottságban.
Március 22-én, vasárnap lesz Berzeviczy Albert egykori kultuszminiszter, az MTA korábbi elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alapító elnöke halálának 90. évfordulója. Gali Máté történész, az MCC Történettudományi Műhelyének vezetője szerint Berzeviczy Albert életében kiemelt szerepet kapott a kulturális élet fejlesztése és az olimpiai eszme támogatá
Visszavonta egy horrorregény, a Shy Girl megjelentetését az egyik legnagyobb amerikai kiadó. Az interneten széles körben elterjedt ugyanis a vád, hogy a szerző, Mia Ballard nagyrészt Ai segítségével hozta létre a könyvet.
A Néprajzi Múzeum a Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága című kiállításhoz kapcsolódva novellaíró pályázatot hirdet.A kiállítás középpontjában egy különleges gyűjtemény áll: 25 ezer üvegnegatív, amelyeket a múzeum munkatársai 1921–1922-ben mentettek meg a pusztulástól, és amelyek feldolgozása csaknem száz évvel később hozott új eredményeket.
Negyedévenként jelentkező Írósulik sorozatunkban íróiskolák hallgatói mutatkoznak be, ez alkalommal Kukorelly Endre íróiskolájának egykori növendékei, azóta jórészt több kötetes, elismert szerzők. A negyedik részben Masri Mona Aicha és Piros Vera prózáit olvashatják.
Pintér Béla Kabuki című darabjában semmi sem az, aminek látszik. Itt még a fikció is fikció, mégis képesek voltak bekajálni a kormánypárti megmondóemberek, hogy ez a valóság. Újabb bizonyíték arra, hogy Magyarországon a tudathasadás nemzeti alap lett. Kritika.
Alig tért haza brüsszeli útjáról, máris folytatja országjárását Orbán Viktor. A miniszterelnök péntek este Szentendrén, a Fő téren találkozik a támogatóival.
Bár Till Attila a napokban már a hatodik elismerését zsebelte be a Televíziós Újságírók Díját átadó gálán, a műsorvezető polcán különös módon mégis csak öt trófea díszeleg. A tévés a díjátadó után elárulta, hogy az egyik korábbi kitüntetése egy logisztikai baki miatt már hónapok óta ismeretlen helyen, valahol Európa és Ázsia között bolyong. Tilla u
Pikáns, mégis kifinomult ruhában érkezett Mihályfi Luca az idei GLAMOUR Women of the Year gálára. A fiatal sztár az év énekesnője kategória jelöltjeként vett részt a ragos társasági eseményen érkezett egy csodaszép Kiss Márk ruhában, és előbb bezsebelte az elismeréseket a valóban egyedi szettért, amit viselt, majd az este megkoronázásaként átvette