A kórház szerint a betegellátás biztosított, annak ellenére, hogy egyszerre hét orvos is bejelentette a felmondását a gasztroenterológiai belosztályról. A doktorok a hónap végén távoznak, de nem a magánszférába, hanem más állami intézményekbe mennek át. Bár eddig is orvoshiány volt, az intézmény szerint a felmondások ellenére sem kell aggódni.
"Maszek Lázárinfók" megtartására kéri a kormánypárti szimpatizánsokat kampánykörútján Lázár János építési és közlekedési miniszter, hozzátéve: de közben "viselkedjenek jobban, mint a tiszások".
Tegnapi riportunkban tévesen állítottuk, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei kormányhivatal megerősítette, veszélyes anyagokat tároltak szabálytalanul a debreceni CATL akkumulátorgyár félkész üzemcsarnokában.
Több egyetem később, visszamenőleg és a saját költségvetése terhére fizeti ki az emelést, amit februárban ígért be a kormány az akkor kezdődő félévre. Sok helyen utólag kell ehhez igazítani a korábbi döntéseket, de a kormány azt ígéri, hogy mindenki meg fogja kapni a pénzt.
Megható videóval búcsúzott az egyik legismertebb lakójától a Veszprémi Állatkert. Nuka, az ázsiai elefántbika új otthonba költözött, és ezzel egy új fejezet kezdődött az életében.
Orbán arról is beszélt, hogy minek jönnének ide oroszok elcsalni a választásokat, ha azt a kibervilágban távolról is megtehetnénk? Szóval szerinte ez egy mese.
Letöltendő börtönt kér az ügyészség a kristállyal kereskedő kecskeméti család utolsó, életben lévő tagjára. A vád szerint a família 2020 óta kereskedett a szerrel, a most 23 éves férfi az anyja és a nagybátyja mellé társult az üzletbe. Tavaly január folyik eljárás ellene.
Pikali Gerda életében a Balaton meghatározó hely: gyerekkori horgásztáborok, nyári emlékek és családi kiruccanások kötik a tóhoz. Bár ma már másképp tekint ezekre az élményekre, a vízparti hangulat továbbra is fontos számára. Most egy új szerep kedvéért tért vissza a magyar tengerhez, ahol – egy temperamentumos olasz családanya bőrébe bújva – még a
Orosházán tartott nagygyűlést Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke kijelentette, hogy Orbán Viktor állításával ellentétben az április 12-i választás nem Ukrajnáról, az ukrán elnökről vagy Donald Trumpról fog szólni, hanem a magyarok oktatásról, egészségügyről és a közlekedésről.
Üzemanyag-felhasználással kapcsolatos esetleges visszaéléseket vizsgáltak a rendőrök gazdáknál és fuvarozóknál az agrárminiszter szerint. Nagy István ezzel indokolta az RTL Híradónak, hogy a védett ár bevezetése után miért kérdezgették a rendőrök, hogy ki mennyi gázolajat tud tárolni a telephelyén. A Belügyminisztérium a Híradónak cáfolta az agrárm
A fővárostól megkapták a közterülethasználati engedélyt, 1400 régi és új közbringa jelenik meg a Manfred szolgáltatásban, még jóval a Bubi 3.0 indulása előtt.
A sorompó felengedése ellenére a várakozó személykocsik előtt áthaladt egy tehervonat Dunaharaszti városában szombat este a Budapest–Belgrád-vasútvonalon. A MÁV szerint az esetnél a sorompó az előírásoknak megfelelően működött. A vonalon egyelőre csak a teherforgalom indulhatott el.
Az ajkai kórház három orvosa első fokon fejenként 540 ezer forintos pénzbírságot kapott. Az eset még 2019-ben történt a Veszprém megyei kórházban – a beteg néhány héttel később meghalt. Az ítélet szerint az életmentő műtétet túl későn végezték el a betegen a szabályszegés miatt, ezért jelentősen csökkentek a túlélési esélyei. A három elítélt közül
Magyarország fejlődése a közösségérzet hiánya miatt is torpant meg, az állandó megosztottság több mint száz éve tart. Hogyan kerekedhetnénk felül ezen? A Magyarország jövő időben új adása ezt járja körbe.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdte az áprilisi országgyűlési választásra keddig regisztrált mintegy 489 ezer levélben szavazó választópolgár számára a szavazási levélcsomagok postázását.
"Kiderülnek dicsőséges korszakokról, hogy végső soron szégyenteljesek voltak. És kiderülnek szürke, homályban maradt emberekről, életművekről, akár csatákról is, hogy mennyire döntőek voltak, és megalapozták a túlélést" – fontos idézetek a műsorból.
Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalm
A szekszárdi Lázárinfó egyik résztvevője kérdezte a minisztert a Nemzeti Meneten történt incidensről, a miniszter válaszában perceken át igyekezett összeukránozni a Tisza Pártot.
Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában.
Az energiapiaci bizonytalanság alaposan felhajtotta a keresletet, megsokszorozódott a gázpalackok iránti érdeklődés, és nem csak nálunk, hanem a környező országokban is.
A miniszterelnök országjárásának második állomásán nem sikerült teljesen megtölteni a Dobó István teret, pedig ezt az eseményt is megtámogatták egy mini-Békemenettel.
Az MVM Next közleményében kéri ügyfeleit, hogy időben kezdjék meg az online elintézendő ügyeik rendezését, ugyanis karbantartás miatt üzemszünetre kell majd számítaniuk márciusban.
"A fizika dönti el, hogy élsz vagy meghalsz" – ezzel a felütéssel tett közzé egy szokványosnak cseppet sem mondható videót a kreszvaltozas.hu a közösségi oldalán. A felvétel egy baleseten keresztül hívja fel a figyelmet a megfelelő sebesség megválasztásának fontosságra.
Újabb ravasz SMS-csalás terjed, ami a Nemzeti Útdíj Rendszer nevében küldve azonnali fizetésre szólít fel, és az autó forgalomból való kivonásával fenyeget. Adathalász átverésről van szó, aki rákattint a linkre és megadja a bankkártyaadatait, könnyen elveszítheti a pénzét.
Csodájára járnak a német orvosok is annak a magyar férfinek, aki három emeletnyit zuhant, majd egy fürdődézsára esett. Bence egy viharban be akarta takarni a házuk megsérült tetejét egy nejlonnal, hogy ne ázzon el teljesen az otthonuk, ám leesett... Valószínűleg éppen a dézsának köszönheti az életét, hiszen ha az nincs alatta, a térkövön végezte vo
A mozgósítás minden választási kampány kulcsa, de mintha most akadozna a Fidesz profi gépezete. A miniszterelnök hónapok óta próbálja felrázni a győzelmekbe belekényelmesedett táborát, újra és újra figyelmezteti őket, hogy végezzék el a munkát. Könnyen lehet azonban, hogy a végén az derül ki: nincs elég ember, akit elvihetnének szavazni.
A magyar nyugdíjrendszer jövője egyre élesebb viták tárgya a romló demográfiai folyamatok és a rendszer fenntarthatóságával kapcsolatos kérdések miatt. Banyár József közgazdász szerint a megoldás egyik kulcsa az lehetne, ha a nyugdíjkorhatár automatikusan követné a várható élettartam alakulását, miközben a valódi problémát továbbra is a tartósan al
Egyre több hazai töltőállomáson ütközhetnek akadályokba az autósok, ugyanis a benzinkutak többsége már mennyiségi korlátozást is kénytelen volt bevezetni. Szakértők szerint a hatósági árszabályozás miatt az import teljesen elapadhat, ami a finomítói nehézségekkel párosulva komolyabb ellátási zavarokat, akár országos szintű üzemanyaghiányt is okozha
Nekiestek a víznek az emberek, a talajvízszint egyes területeken máris métereket süllyedt, ráadásul a fúrt kutakon át könnyebben jut be szennyezőanyag a még meglévő talajvízbe.
Tökéletes rendszer nincsen. A magyarok egyébként is folyton elégedetlenkednek, valós időben ritka a hatalom elismerése és támogatása. Utólag aztán szívesen emelünk szobrokat és dicsőítjük eleink jeles tetteit. Mégis, a mormogás, a duzzogás és az ellenzéki attitűd alapvető jellemvonásunk. Ezért is különleges, hogy a mostani kabinetnek van egy nagyon
A XVI. kerületben elmerült autó kirívó eset, de a fővárosban egyre több a csőtörés a felújítások hiánya miatt. Országosan kezd javulni a helyzet, de évtizedes elmaradásokat kell pótolni.
A harmadéves honvédtisztjelölt március 17-én vesztette életét a budapesti Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. A haláleset körülményeit a hatóságok bevonásával vizsgálják.
Orbán Viktor magabiztos győzelemre készül a 2026-os országgyűlési választásokon, és úgy véli, hogy ezt követően mindenki kénytelen lesz megállapodást kötni velük. A miniszterelnök erről a HírTV Bayer show című műsorának rendkívüli adásában beszélt, ahol többek között a választások tisztaságát érintő vádakat is kommentálta. Kijelentette, hogy az oro