Az iráni labdarúgó-válogatott készül a nyári világbajnokságra, de bojkottálja a Mexikóval és Kanadával társrendező Egyesült Államokat. Mindezt Mehdi Taj, az ország szövetségének elnöke jelentette ki. Közben Mexikó is válaszolt arra a kérdésre, miszerint fogadnák-e az iráni csapatot az esetben, ha áttetetnék oda a mérkőzéseiket.
Nem tekinti legitim tárgyalópartnernek az orosz vezetés Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, még kevésbé arra a szerepre, hogy Kijev nevében aláírja az ukrajnai háborúban a "kapitulációs okmányokat" – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese csütörtökön a Telegram-csatornáján.
A diktatúra keményebb lett, az amerikaiak és az izraeliek sem hisznek abban, hogy most megdönthető. Az iráni ellenzékiek a rezsimet ugyan gyűlölik, de a hazájukat szeretik, és ha az előbbi megdöntése csak az utóbbi porig rombolásával együtt valósítható meg, lehet, hogy inkább nem kérnek belőle.
Megfontolnák, ha Donald Trump segítséget kérne a magyar kormánytól a Hormuzi-szoros felszabadításához - ezt mondta Gulyás Gergely a 444.hu kérdésére a kormányinfón. A miniszterelnökség vezetője szerint azonban az amerikai elnök egyelőre nem kért ilyet. Magyar Péter úgy reagált, szerinte ezzel megbukott a kormány eddigi békepropagandája.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön arról beszélt, hogy egyelőre nem tervezi amerikai katonák küldését a Közel-Keletre, miközben az Iránnal kapcsolatos konfliktus már a negyedik hete tart.
A hírek szerint az EU-csúcson 20 ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbánt, amiért visszavonta támogatását az Ukrajnának szánt 90 milliárdos hitel kapcsán.
A kérdést is nevetségesnek tartja, ezért nem is vizsgáltatja Orbán Viktor, hogyan kerülhettek a Tisza Párt Nemzeti menetén ukrán zászlóval provokáló fiatalok ugyanarra az erkélyre, ahonnan a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas budapesti szervezetének vezetői nézték a felvonulást. Gulyás Gergely ma kérdésünkre arról beszélt: az, hogy az érintett
Csehország kész beruházni a Barátság kőolajvezeték átalakításába, hogy azon fordított irányban is lehessen kőolajat szállítani Szlovákia felé. Erről a prágai tárgyalások után beszélt Karel Havlíček cseh ipari és kereskedelmi miniszter, miután egyeztetett Denisa Saková szlovák gazdasági miniszterrel.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba – az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban. Öt nyugat-európai ország és Japán besegít az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szorosban.
Szlovákia készen áll arra, hogy további intézkedéseket fogadjon el Ukrajnával szemben, amennyiben a kijevi politikai vezetés tovább folytatja a szándékos károkozást Szlovákia gazdaságának – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök.
"Halló, itt Tristan!" A magyar Külügy nevében hívták fel az antiszemita megszólalásairól is ismert litván pártot, gyanús bizniszekre és a magyar nagykövetséggel való kapcsolatokra derült fény.
Csütörtöktől új szabályozás lépett életbe a szlovák töltőállomásokon: a következő 30 napban minden benzinkúton kötelező lesz külön feltüntetni a gázolaj árát a hazai és a külföldi autósok számára. A külföldön regisztrált járművekre más ár fog vonatkozni, amelyet az osztrák, a cseh és a lengyel ár átlagában határoznak meg. Az intézkedés csak a gázol
Becsapódott egy iráni rakétára kilőtt izraeli elfogó rakéta törmeléke a haifai olajfinomítóba, de nincs veszélyesanyag-szivárgás – közölte az izraeli környezetvédelmi minisztérium csütörtökön.
Akik találkoznak Bojarszkajával a magyarországi választási megfigyelő misszión, kockázatnak teszik ki magukat, ők is az orosz titkosszolgálatok radarjára kerülhetnek.
Egy Dubajban élő magyar utazásszervező szerint a város a Covid-időszakot idézően kiürült, mióta megkezdődtek az iráni támadások. Lattmann Adrienn arról számolt be, hogy a szállodák üresek, a dolgozókat fizetés nélküli szabadságra küldik, és mindenki a turizmus teljes leállására készül. Eközben a mindennapok részévé váltak a riasztások és a fejük fe
Tekintettel a nemzetközi olajpiacon kialakult feszült helyzetre Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kilátásba helyezte a az iráni olajra vonatkozó kereskedelmi korlátok részleges feloldását.
Az uniós állam- és kormányfők testületének elnöke szerint a vezetők nem tudják elfogadni a magyar kormány visszakozását a korábban már Orbán által is jóváhagyott ukrán hitelnél.
Épségben és sértetlenül megérkeztek Kecskemétre a NATO iraki tanácsadó és kiképző missziójában szolgáló magyar katonák, akiket más nemzetek katonáival együtt azután vontak ki Bagdadból, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete meghatározatlan időre felfüggesztette a küldetést a biztonsági helyzet kiéleződése miatt – jelentette be a Honvéd Vezérka
"Az elkövetkezendő napokban lehet, hogy fel fogjuk oldani a jelenleg már a tengeren lévő iráni olajszállítmányok elleni szankciókat" – jelentette ki Scott Bessent.
Finnország immár a kilencedik egymást követő évben végzett az első helyen a világ legboldogabb országait rangsoroló World Happiness Report 2026 listáján, miközben a jelentés külön fejezetben figyelmeztet a közösségi média túlzott használatának negatív hatásaira, különösen a fiatalok körében.
Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben újságíróknak, az EU-csúcsról távozva.
Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása miatt az olajár jelentősen megemelkedett, ami növeli az inflációt és lassítja a gazdasági növekedést. A Bloomberg több forgatókönyvet is felvázol, amelyek szerint az árak alakulása és a válság időtartama kulcsfontosságú. A legsúlyosabb esetben az olaj ára akár 200 dollár fölé emelkedhet, ami recesszi
Az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós támogatási hitel továbbra is blokkolva van, mert egy tagállami vezető nem tartja a szavát, de az ígértünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy – jelentette ki Ursula von der Leyen Brüsszelben.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtök esti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Irán "már nem képes uránt dúsítani", és nem képes többé ballisztikus rakétákat gyártani. Azt is mondta, hogy Izrael célja előkészíteni, hogy az iráni nép "saját kezébe vehesse a sorsát".
A miniszterelnök Az EU-csúcsot követően kijelentette: az orosz energiaforrások nélkül Európa nem tudja túlélni ezt a "minden képzetet felülmúlóan súlyos" helyzetet.
Az orosz energiaforrások nélkül Európa nem tud élni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva, újságíróknak nyilatkozva.
Közel 4 milliárd forintnak megfelelő összeget kaszáltak az autósokon Belfast egyik utcájában. Döbbenetes számok láttak napvilágot az egyesült királyságbeli traffipaxok és térfigyelő kamerák jövedelmezőségéről, milliárdokat fizetnek a szabálytalanságon kapott autósok.
Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva.
António Costa szerint "minden vezetőnek tartania kell a szavát, és senki sem zsarolhatja az Európai Tanácsot, senki sem zsarolhatja az Európai Unió intézményeit".
Volodimir Zelenszkij bejelentkezett a brüsszeli EU-csúcson, ahol a magyar vétók feloldását kérte. Orbán Viktor ezt korábban a Barátság vezetéken érkező olajszállítások újraindításához kötötte.