Igencsak erős szél csapott le szombat délután a Balatonra. Az Időkép által megosztott videó alapján azonban vannak, akik így sem tántorodnak el a fürdőzéstől.
A HUN-REN CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének felmérése kiderítette, átlagos esetekben hetekig, máskor viszont mindössze napokig tart, míg a Duna vize eljut az ivóvizet biztosító kutakig. Ennek a vízminőség védelmében van nagy jelentősége.
"Létezik egy gondolat Európában, miszerint a következő 10 év legfontosabb feladata, hogy megütközzünk az oroszokkal" – írta Facebook-oldalán vasárnap Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Hozzátette: "Brüsszelben úgy gondolják, hogy Ukrajna Európa előretolt védelmi vonala, és Ukrajna valójában a mi háborúnkat vívja." Orbán Balázs fel
Húsz Celsius-fokos hőmérséklet-különbség alakult ki az országban vasárnap délutánra – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. A szervezet jelezte, már az ország közepén jár a markáns hidegfront. A front mentén, illetve kissé mögötte nagy területen erősödött meg, fokozódott viharossá az északnyugatira forduló szél, amellyel gyakorlatilag "bezúdul
A TISZA Párt vezetője azt is üzente a miniszternek: "most először légy férfi. Vállald már valamiért a felelősséget. Itt az idő János, vége van. Menni kell. Hálás lenne érte mindenki".
Élénkül a diákmunkapiac, a 25 év alatti fiatalok bruttó 2000 és 2500 forint közötti órabérre számíthatnak – mondta el az InfoRádióban a Mind-Diák Szövetkezet elnöke. Göböl Róbert felhívta a figyelmet, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás júliustól tovább szigorodik, ami a diákmunkásoknak kedvezhet.
A HUN-REN CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének felmérése kiderítette, átlagos esetekben hetekig, máskor viszont mindössze napokig tart, míg a Duna vize eljut az ivóvizet biztosító kutakig. Ennek a vízminőség védelmében van nagy jelentősége.
A kormány elsősorban arra kíváncsi, hova lett az a tartalék, amit Tarlós Istvántól örökölt meg Karácsony Gergely. A főváros szerint nagy meglepetés nem lesz, már az Állami Számvevőszék is megerősítette, hogy mi vitte el a pénzt. Nem csak Budapest, a nagyobb vidéki városok is folyamatosan égetik el a tartalékaikat.
Pünkösdvasárnap, június 8-án Erdő Péter bíboros, prímás a zsúfolásig megtelt esztergomi bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét. A főpásztor az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapjának tudósítása szerint rámutatott: a Szentlélek vezet minket egyéni életünk minden nehézségén át. Ő az, aki vezeti az egész Egyházat is, és ő az, aki féltő szeret
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A politikus szerint: "Lázár János nem volt rá képes, ezért kiküldte elnézést kérni az elmúlt napok vasúti összeomlása miatt a közlekedési államtitkárát, a méltán senki által nem ismert Nagy Bálintot". Majd elemezni kezdte, hogy mit mondott az államtitkár.
Áll a bál Hévízen, miután a tófürdő központi épülete hónapok óta zárva tart. Az épületet még márciusban zárták be, annak rossz állapota miatt, de közel három hónap alatt sem nyitották újra.
"Az új dátum 2029. A korábbi 2030 helyett az Európai Bizottság most már egy évvel korábban, 2029-ben beléptetni Ukrajnát az EU-ba. Mindezt úgy, hogy közben semmibe venné a tagállamok vétójogát" – mondta Hidvéghi Balázs a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában. Hozzátette: "Hozzá vagy
Sorozatban a harmadik, összesítésben a huszonkilencedik bajnoki címét szerezte meg a One Veszprém HC, miután a kézilabda NB I döntőjének harmadik, vasárnapi mérkőzésén hazai környezetben ismét legyőzte az OTP Bank-Pick Szegedet.
Lázár János nem kért elnézést. Vitézy korábban azt írta a kialakult helyzetről, hogy "szürreális", a Tisza elnöke pedig többször is a miniszter lemondását sürgette.
Több gyermek is rosszul lett a nemzeti összetartozás napjára szervezett ünnepségen. A Margitszigetre szervezett koncerten a gyerekek közel egy órán át ültek a tűző napon. A fiatalok táskákkal, sapkákkal, kendőkkel próbálkoztak védekezni a meleg ellen, de a 11 órakor kezdődő eseményen nem sok esélyük volt a meleggel szemben – tudósított az RTL.
Több ismert személy is a közösségi oldalán buzdítja a követőit arra, hogy vegyenek részt a Voks 2025 szavazáson, amelyben a magyar kormány arról érdeklődik, mit gondolnak a magyar emberek Ukrajna uniós csatlakozásáról.
Napos, nyugodt, jellemzően száraz idő várható a jövő héten, a hőmérséklet az átlag körül alakul. A hajnalok főként a hét első felében frissítőek lesznek, melegedés lassú lesz, a hét végére emelkedik 30 Celsius-fok fölé emelkedik a napi csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből,
Az újdonsült bajnok One Veszprém HC sportigazgatója, Nagy László elismerte, nagyon nagy pofon volt a Magdeburg elleni kiesés a BL-ben, a csalódottság érezhető volt a csapaton, emellett „ezer sebből véreztek”, úgyhogy nem voltak túlságosan optimisták a szezon hajrájában, az utolsó mérkőzések előtt. Ennek ellenére „a csapat szépen összeállt fejben, é
Magyarország kormányfője a francia Lci csatornán adott interjút, amelyben egyértelművé tette, hogy az ukrajnai háborúnak csak Donald Trump és az Egyesült Államok vethet véget, Ukrajna pedig sem az Eu, sem a Nato tagjaként nem képzelhető el.
Megalázó, kiszolgáltatott helyzetben, felismerhetően mutatott be egy bántalmazott gyermeket a Tények, emiatt megbírságolta a TV2-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltatóval szemben ugyanakkor új eljárás is indult – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. A Friss FM-et, a Roxy Rádi
A bajnok One Veszprém HC spanyol vezetőedzője, Xavier Pascual a Szeged legyőzését követően elmondta, rengeteg nehézséggel küszködtek a párharc során. Csapata azonban úgy küzdött, amire nincsenek szavak.
Jelentős átalakuláson megy keresztül a magyar bajnok One Veszprém kézilabdacsapatának játékoskerete a 2025/2026-os idényre. A klub a korábban közölt változások után vasárnap este újabb távozókról és érkezőkről számolt be hivatalos oldalán.