"A Momentum maradt, ami mindig is volt: kis, amatőr, kedves párt, többségében rendes emberekkel. Kár, hogy a liberalizmust találták meg maguknak, mert most ott maradt néhány százezer ember képviselet nélkül" - ezt Somogyi Zoltán posztolta a párt bejelentése után.
A független országgyűlési képviselő szerint három éve adták át az elkészült épületet, de most üres a vasútállomás Csisztapusztán, ahová EU-s pénzből kilátóteraszt is építettek.
Több mint huszonöt éve alkotnak együtt, most pedig ismét közös kiállításon mutatják be lenyűgöző és technológiailag is úttörő műveiket: Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton médiaművészek tárlata 2025. június 7. és szeptember 14. között látogatható a a Csikász Galériában.
"Kérem továbbá kivizsgálni, hogy a Siemens és Mészáros Lőrinc ötszörös áron dolgozó vasútépítő vállalatai nem ukrán fedőcégek-e valójában" – írta élcelődő bejegyzésében a Tisza Párt elnöke.
A gyermektáborok összehasonlításával foglalkozó Táborfigyelő portál adatai szerint idén nyáron 210 ezer fiatal táborozik Magyarországon. Az árak emelkedtek, és egyre népszerűbbek az olyan táborok, mint a robotépítő, a drónprogramozó és a tőzsdetábor.
A 24 éves Aaron Cox őrmester volt az a katona, aki csütörtökön meghalt egy magyarországi hadgyakorlaton, amikor egy katonai jármű felborult. A fiatal őrmesternek ez volt a második bevetése, korábban Lengyelországba vezényelték. A tragédia körülményeinek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van.
Szombat délelőtt ünnepi szentmisén áldotta meg az új okányi katolikus templomot Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök. A Boldog Apor Vilmos templom felavatásakor a püspök úgy fogalmazott, Jézus nem internetcímet vagy mobiltelefont hagyott maga után, hanem a Szentlelket adta az övéinek. A Szentlélek segítségével azóta is bárhol, bármikor, aki él
A fideszes volt alkotmánybíró a Magyar Nemzetben tett magánjavaslatot, ami szükség esetén egy nem fideszes kormány helyett az Alkotmányvédelmi Tanácsra ruházná át a hatalmat.
Kétezer adag paprikás krumpli készül a gyulai Vár mellett, ezeket ingyenesen szétosztották, a Főzz és segíts! program résztvevőinek nevezési díjaiból pedig három civil szervezetet támogatnak. A Gyulai Gyermekosztályért Alapítvány és a Lencsési Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány mellett a kétegyházi Márki Sándor Román Nemzetiségi Nyugdíjas Klu
Nem kímélte a MÁV a szombaton összeomló balatoni közlekedésre adott reakcióját Vitézy Dávid. A volt közlekedési államtitkár szerint a kármentő kapkodás során látszatintézkedések történtek. Lázár János építési és közlekedési miniszter tevékenységét is kritizálta.
A szűrés-gondozás típusú, preventív egészségügyi ellátást támogató rendszerben a betegek számára megkönnyítjük a vizsgálatokhoz való hozzáférést - írja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a Facebook oldalán.
Több ezer utazó ragadt a szombati káoszban, miután műszaki hibák bénították meg a balatoni vonal forgalmát. A MÁV és a minisztérium vizsgálatot rendelt el.
A volt alkotmánybíró szerint 2030-ra akár "baloldali puccskísérlet" is jöhet. Ezért már most átalakítaná az alaptörvényt, és felfüggesztené a kormányt, ha veszélyt érez.
A buszok egy része a fóti Auchan parkolóban kénytelen várakozni, ahol nincs árnyékot adó fa, a mosdókat sem tudják használni, mert az áruház ünnep lévén zárva van.
A buszos szakszervezet vezetője szerint a vonatpótlásra kiküldött sofőrök egy része a fóti Auchannál vesztegel, ahol még vécé sincs, mert az áruház zárva van.
Szomorú hír érkezett vasárnap a Blikk szerkesztőségébe. Életének 79. évében hosszú betegség után meghalt dr. Kóczán István, aki korábban hosszú évekig volt lapunk orvosszakértője.
A Tisza Párt elnöke a pótlóbuszok miatt szólt be ismét a miniszternek. Szerinte az új vasútfejlesztésért felelős miniszteri biztosnak, Tasó Lászlónak nagy gyakorlata van az uniós pénzek kreatív felhasználásában, és megemlítette a lombkoronasétányt.
Szomorú hír érkezett vasárnap a Blikk szerkesztőségébe. Életének 79. évében hosszú betegség után meghalt dr. Kóczán István, aki korábban hosszú évekig volt lapunk orvos szakértője.
Szombaton összesen 201 zarándok szorult orvosi ellátásra szombaton, a csíksomlyói pünkösdi búcsún – írja a Maszol. Többen elájultak, és volt, aki olyan rosszul lett, hogy kórházba kellett szállítani. Egy nőt újra kellett éleszteni. A Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője, dr. Péter Szilárd szerint nagyjából megduplázódott az orvosi esetek száma.
A szakszervezeti vezető szerint a buszvezetők végül egyetlen buszban bekapcsolhatták a klímát, ott zsúfolódtak össze pihenni, mosdóba pedig a fóti telephelyre mehettek be az egyik járművel.
A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak.
„A béke visszatér, ha nem ragadozóként, hanem zarándokként élünk a világban” – fogalmazott XIV. Leó pápa a pünkösd vasárnapot megelőző virrasztáson a Szent Péter téren.
Igencsak erős szél csapott le szombat délután a Balatonra. Az Időkép által megosztott videó alapján azonban vannak, akik így sem tántorodnak el a fürdőzéstől.
A HUN-REN CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének felmérése kiderítette, átlagos esetekben hetekig, máskor viszont mindössze napokig tart, míg a Duna vize eljut az ivóvizet biztosító kutakig. Ennek a vízminőség védelmében van nagy jelentősége.
A TISZA Párt vezetője azt is üzente a miniszternek: "most először légy férfi. Vállald már valamiért a felelősséget. Itt az idő János, vége van. Menni kell. Hálás lenne érte mindenki".
Élénkül a diákmunkapiac, a 25 év alatti fiatalok bruttó 2000 és 2500 forint közötti órabérre számíthatnak – mondta el az InfoRádióban a Mind-Diák Szövetkezet elnöke. Göböl Róbert felhívta a figyelmet, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás júliustól tovább szigorodik, ami a diákmunkásoknak kedvezhet.
A HUN-REN CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének felmérése kiderítette, átlagos esetekben hetekig, máskor viszont mindössze napokig tart, míg a Duna vize eljut az ivóvizet biztosító kutakig. Ennek a vízminőség védelmében van nagy jelentősége.
A kormány elsősorban arra kíváncsi, hova lett az a tartalék, amit Tarlós Istvántól örökölt meg Karácsony Gergely. A főváros szerint nagy meglepetés nem lesz, már az Állami Számvevőszék is megerősítette, hogy mi vitte el a pénzt. Nem csak Budapest, a nagyobb vidéki városok is folyamatosan égetik el a tartalékaikat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A politikus szerint: "Lázár János nem volt rá képes, ezért kiküldte elnézést kérni az elmúlt napok vasúti összeomlása miatt a közlekedési államtitkárát, a méltán senki által nem ismert Nagy Bálintot". Majd elemezni kezdte, hogy mit mondott az államtitkár.
Áll a bál Hévízen, miután a tófürdő központi épülete hónapok óta zárva tart. Az épületet még márciusban zárták be, annak rossz állapota miatt, de közel három hónap alatt sem nyitották újra.
Sorozatban a harmadik, összesítésben a huszonkilencedik bajnoki címét szerezte meg a One Veszprém HC, miután a kézilabda NB I döntőjének harmadik, vasárnapi mérkőzésén hazai környezetben ismét legyőzte az OTP Bank-Pick Szegedet.