Horrorisztikus állapotok uralkodtak egy kistermelőnél, akire a Nébih csapott le. Gyomorforgató felvételeket közölt a hatóság a telepről, ahol 5 tonnányi élelmiszert foglaltak le. Szennyezett, lejárt és rohadó ételt, a trágyadombon pedig több döglött állatot találtak. Ismeretlen származású, bejelentetlen állatokat, nem vezetett egészségügyi dokument
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Ab megsemmisítette a 2020-as klímatörvény egyik pontját, ami a 2030-as kibocsátáscsökkentésre vonatkozik. Az Országgyűlésnek egy éve van a klímavédelemnek jobban megfelelő módosítást hozni.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, július 4-ig rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki múlt vasárnap délután kalapáccsal támadt Jeszenszky Gézára, Magyarország korábbi külügyminiszterére, és feleségére Budapesten.
Orbán Ráhel egy Instagram-posztban bírálta a nyilvános középső ujj felmutatását, vélhetően Molnár Áron videójára reagálva. A színész válaszul egy posztban reagált, amelyben több közéleti ügyben való hallgatását kérte számon Orbánon. Molnár szerint a gesztusnál sokkal súlyosabb problémák is vannak a közéletben.
Az első átvilágítás után jutott az NVSZ olyan információ birtokába, ami alapján újra megvizsgálták az igazgatót. A Belügyminisztérium belső vizsgálatot indított, hogy megtalálja, ki végezte el a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel gyanúsított igazgatójának átvilágítását.
"Emberkereskedelem, szexuális visszaélések, két évtizede garázdálkodó rém és ki tudja hány tönkretett gyermek és fiatal. Gulyás Gergely pedig egy kérdésre sem válaszolt vagy épp hazudott" - írta Magyar.
A Fővárosi Önkormányzat természetesen áll bármilyen újabb átvilágítás elé - közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Kormányinfón elhangzottakra reagálva szerdai Facebook-bejegyzésében.
Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója öt év után távozik posztjáról. A BKK munkatársai a vezetőjüktől egy megható levélben búcsúztak, amelyben kiemelték, hogy Walter irányítása alatt a cég nemcsak szakmailag, hanem emberileg is új szintre emelkedett. A vezérigazgató azután adta be a felmondását, hogy eredménytelenné
Kimagasló eredményeket is hozott a 2024/25-ös tanév a Gyulasportnál. A 3Témában Kertes István, az újabb öt évre kinevezett ügyvezető összegezte az elmúlt időszakot és vázolta a jövő terveit is. Goethe sorait tekinti jelmondatának Kertes István, aki tíz éve látja el a Gyulasport Nonprofit Kft ügyvezetői feladatait, a napokban pedig újabb öt évre kap
Témák: Kimagasló eredményeket is hozott a 2024/25-ös tanév a Gyulasportnál. A 3Témában Kertes István, az újabb öt évre kinevezett ügyvezető összegezte az elmúlt időszakot és vázolta a jövő terveit. Születésének 207. évfordulóján, szülővárosában idézték fel Pomucz György alakját. Az 1848-49-es szabadságharc századosa később az Egyesült Államokban ép
Kimagasló eredményeket is hozott a 2024/25-ös tanév a Gyulasportnál. A 3Témában Kertes István, az újabb öt évre kinevezett ügyvezető összegezte az elmúlt időszakot és vázolta a jövő terveit is.
Alaptörvény-ellenes a klímatörvény - állapította meg az Alkotmánybíróság, amely 2026. június 30-i hatállyal megsemmisítette a jogszabály egyik bekezdését és hiányosság pótlására hívta fel az Országgyűlést.
Tizenöt éve iktatta törvénybe az országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napját, amely így az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap lett. Noha a jelentős területveszteség miatt ez a dátum megrázó évforduló a magyar közösség számára, az még sokkolóbb, hogy az aláírás helyszínén, a versaille
A rendszer indulásakor egy kisebb informatikai hiba miatt előfordult, hogy a jegypénztáraknál nem lehetett azonnal érvényesíteni a biztosítást, ezért az érintett utasokat a MÁV központi telefonos vagy e-mailes ügyfélszolgálatához irányították.