2025. június 27. péntek

jún. 27
16:33
Az egészségügyi dolgozókat ismerték el a Semmelweis-napi ünnepségen (Gyulatelevízió)
Laszli Soma zongorajátéka színesítette a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházban megtartott Semmelweis-napi ünnepséget. Már hagyomány, hogy ezen a napon kitüntetésekkel ismerik el az egészségügyben dolgozók munkáját. Becsei László főigazgató főorvos köszöntőjében felidézte Semmelweis Ignác alakját. Görgényi Ernő polgármester kieme
jún. 27
16:39
Bejelentést tett Takács Péter Szentesről, öt nappal a stúdiónkban zajlott vita után (ATV)
Miután az ATV-ben vitázott az egészségügyi államtitkár és a tiszás képviselő a szentesi kórházzal példálózott, ma meglett az "eredmény": Takács Péter bejelentést tett a szentesi klimatizált műtőkről.
jún. 27
16:45
Őrület az autós közlekedés péntek délután: 10 kilométeres a torlódás az M1-esen, több helyen is érdemes kerülni (hirado.hu)
Mindenki megindult a Balaton felé annak rendje és módja szerint.
jún. 27
16:51
Ez a három párt jutna be a parlamentbe, ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás (vasárnap.hu)
Győzne a Fidesz (44 százalék), hárompárti parlament alakulna a Tiszával (39 százalék) és a Mi Hazánkkal (7 százalék) egy most vasárnapi országgyűlési választáson. Nem jutna be a Kétfarkú Kutya Párt (4 százalék) és a Demokratikus Koalíció (3 százalék) – közölte szerkesztőségünkkel pénteken közvélemény-kutatásának eredményét a Nézőpont Intézet. Mint
jún. 27
17:09
A Kúria harmadszor is megsemmisítette a szivárványos felvonulást betiltó rendőrségi határozatot (SzMo)
A Kúria szerint a rendőrség nem indokolta megfelelően a döntését, ezért új eljárásra kötelezte őket.
jún. 27
17:21
Kocsis Máté levelet írt a NAIH elnökének a Tisza Párt kiszivárgott adatbázisa miatt (Telex)
A Fidesz frakcióvezetője tájékoztatást kért az eljárás megindításáról és folyamatáról.
jún. 27
17:21
Megkezdődött az aratás (Gyulatelevízió)
Az időjárás megelőzte önmagát, így Péter-Pál előtt napokkal kezdődött a búza aratása a Gyulai Agrár Zrt-nél. Az idei termés beltartalmi értéke nagyon jó, a hozama viszont elmarad a várakozástól. Az aratás kezdetét a hagyomány Péter-Pál napjához köti, a népi megfigyelés szerint ekkor szakad meg a búza gyökere. A Gyulai Agrár Zrt négyszázötven hekt
jún. 27
17:33
Villám csapott két családi házba Budakeszin, minden a lángok martaléka lett (hirado.hu)
Személyi sérülés nem történt, de mind a két többgyermekes család háza lakhatatlanná vált.
jún. 27
17:33
Nézőpont: 108 mandátuma lenne a Fidesznek, 82 a Tiszának, ha most vasárnap lenne a választás (SzMo)
Az elemző szerint a Fidesz támogatottsága stabil, a Tisza Párt pedig csak a régi ellenzék kárára tud erősödni.
jún. 27
17:33
Digitális egészségügyi rendszerek – könnyebbség vagy frusztráció a rendelésben? (Most Hír)
Az elmúlt évek egészségügyi digitalizációs hulláma új korszakot hozott az orvosi praxisok és kórházi osztályok életébe. Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (Eeszt), az online időpontfoglalók, az e-receptek és a digitális betegadminisztráció mind-mind azt a célt szolgálják, hogy hatékonyabb, gyorsabb és átláthatóbb betegellátás valósuljon
jún. 27
17:39
Bejelentették a Kutyapárt listavezetőit, több önkormányzati képviselőjük is van az első ötben (Telex)
Már korábban biztossá vált, hogy Kovács Gergely listán és egyéniben sem indul 2026-ban.
jún. 27
17:45
Karácsony Gergely a Pride-ról: Kezeskedem róla, hogy semmilyen retorzió nem érheti azokat, akik eljönnek (Telex)
A biztonság érdekében módosíthatják az útvonalat a Mi Hazánk miatt, de Pride biztosan lesz. A főváros külön segítőkkel készül az eseményre, de Karácsony többször hangsúlyozta az EU-t képviselőkkel közös sajtótájékoztatóján, hogy ez egy fővárosi rendezvény lesz, a rendőrségnek kötelező biztosítani azt, így megvédeni a résztvevőket is.
jún. 27
17:51
Vitézy Dávid szerint arra panaszkodnak az utasok, hogy nem működik a klíma a BKK-járatokon (hirado.hu)
A politikus levelet írt a BKK vezérigazgatójának emiatt.
jún. 27
17:51
Hosszabb nyitvatartás Gyula kiállítóhelyein (Gyulatelevízió)
Szünnap nélkül tartanak nyitva Gyula kiállítóhelyei a turisztikai főszezon két hónapjában. Július 1. – augusztus 31. között minden nap látogatható lesz ezen a nyáron is a gyulai vár, a gyulai Almásy-kastély, a Ladics-ház, az Erkel Ferenc Emlékház és a Kohán Képtár. Nem tartanak hétfői szünnapot a kiállítóhelyek Gyulán, a két legjelentősebb turiszti
jún. 27
17:51
Navracsics Tibor: Nem ismétlődhet meg a holokauszt borzalma (vasárnap.hu)
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken, Kővágóörsön a Holokauszt 80 emlékhely átadó ünnepségén hangsúlyozta: Nem ismétlődhet meg a holokauszt borzalma, ezért kell emlékeznünk, átélni a történelem ezen szakaszát. Navracsics Tibor, a térség országgyűlési képviselője (Kdnp) kiemelte: ha ismerjük az áldozatok neveit, sorsát, akkor éle
jún. 27
18:03
Till Attila kiállt a Pride mellett (Telex)
"Azt kívánom, hogy szervezett atrocitás nélkül sikerüljön az ünneplés" – írta Instagram-oldalán a műsorvezető.
jún. 27
18:27
Szeretném pofán ütni: Trumpnak üzent a világhírű színész (ATV)
"Te egy másik bolygóról jöttél", így méltatta Al Pacino a Dühöngő bika után Robert de Nirót. A Hollywood-y sztár a közéletben is aktív, az ATV ma esti filmjében az is kiderül, miért akarja "pofán ütni" az USA elnökét.
jún. 27
18:33
Karácsony: A néhány tucat szélsőjobboldali szereplő senki biztonságát nem fogja veszélyeztetni, amennyiben a rendőrség elvégzi az alkotmányos feladatát (SzMo)
A szervezők közölték, hogy a rendezvény biztonságát a rendőrségnek kell biztosítani, de mellettük önkéntesek és biztonsági őrök is vigyáznak majd a Budapest Büszkeség menetre.
jún. 27
18:33
Mráz Ágoston Sámuel: a Fidesz vezet, 108 mandátumot szerezne (vasárnap.hu)
Habár a Tisza Párt megpróbálta elhitetni, hogy a következő parlamenti választást már megnyerte, de a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából egyértelműen látszik, hogy ez nincs így, a Fidesz hibahatáron túli mértékben vezet – mondta Mráz Ágoston Sámuel intézetvezető pénteken a közmédiának. Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet legfrissebb közvéle
jún. 27
18:45
A Kutyapárt listázta a vezetőit (Menedzsment Fórum)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt bejelentette az országgyűlési választási listájának első 5 jelöltjét.
jún. 27
18:45
Bod Péter Ákos: Más politika, más kormány kell (ATV)
Bod Péter Ákos az ATV-ben azt mondta, talpra lehet állítani a gazdaságot, de ehhez teljesen más politika és más kormány kell, hiszen immár ötödik éve nincs növekedés.
jún. 27
18:51
Teljes vonalon leállt a 4-es metró (Telex)
A BKK oldala szerint járműhiba miatt nem közlekedik a metró.
jún. 27
19:03
Négy fontos kérdés a Pride kapcsán – A Magyar Helsinki Bizottság megadja a választ (SzMo)
Mi a helyzet a Kúria döntésével, mit tehet és mit kell tegyen a rendőrség, lehet-e büntetni a résztvevőket? Fontos információk a szombati eseményen résztvevőknek.
jún. 27
19:09
Karácsony Gergely: Érdekes, hogy a rendőrség szerint neonácik tüntethetnek, de szabadságszerető emberek nem (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 27
19:09
A helyi Rmdsz szerint ismét az 1990-es fekete március logikája érvényesül Marosvásárhelyen (vasárnap.hu)
Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester felfüggesztésével és a hivatali teendőitől való újabb 60 napos eltiltással a román hatalom és igazságszolgáltatás a közösségi stabilitást és az etnikai együttműködés modelljét akarja megbontani – írták pénteki közleményükben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) Maros megyei és marosvásárhelyi vezető
jún. 27
19:33
Putyin kijelentette, Oroszország kész ismét tárgyalni Ukrajnával, s visszaadni újabb 3000 katona holttestét (vasárnap.hu)
Oroszország kész egy újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben pénteken újságíróknak nyilatkozva. Az orosz elnök szerint a két fél által a korábbi tárgyalásokon benyújtott javaslatok homlokegyenest ellen
jún. 27
19:45
Novák Előd szerint a Fidesz hülyét csinál magából, de a Mi Hazánk lezárja a Szabadság hidat (Telex)
A politikus azt írta, a kormánypárt megint feladta a normalitás védelmét, mert nem tartatja be a Pride-ot betiltó törvényt.
jún. 27
19:51
Jó hír a közigazgatásban dolgozóknak: 30 százalékos fizetésemelést jelentett be Navracsics Tibor (hirado.hu)
A tervezett emelést kétlépcsőben hajtanák végre.
jún. 27
19:57
Vitézy Dávid BKK-sikerekről számol be (Menedzsment Fórum)
"Sikerült elérnünk, hogy a BKK rendkívüli intézkedéseket hozzon az elmúlt heti nyári forgalmi zavarok, torlódások miatt! Számos javaslatunkat elfogadta a BKK, így csökken a lezárások mértéke és új buszsávok is létesülnek" – közölte a fővárosi politikus.
jún. 27
20:03
Kegyetlen dugók Budapesten – bejelentést tett a BKK, ez lesz a megoldás? (ATV)
Extra buszsávok kijelölésével és a felszabaduló közúti sávokkal igyekszik hatékonyabbá tenni a fővárosi közlekedést a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút – közölte pénteken a BKK az MTI-vel.
jún. 27
20:09
A Helsinki Bizottság megpróbált rendet vágni a Pride körüli jogi zűrzavarban (Telex)
Azt is megpróbálták megválaszolni, szankcionálhat a rendőrség, ha szerintük nem önkormányzati rendezvénynek számít a Pride.
jún. 27
20:09
Üzenet Medjugoreból: "Az ideológiák, amelyek rombolnak benneteket és lelki életeteket, mulandók" (vasárnap.hu)
Június 25-én, szerdán ünnepelte a medjugorjei plébánia a Szűzanya jelenéseinek 44. évfordulóját. Ezen a napon különleges üzenetet kapott világunk, amely zűrös hétköznapjainkban felüdíti a lelket. A Béke Királynője ebben zavaros és megosztott világban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ideológiák, amelyek rombolnak bennünket, és lelki életetünket,
jún. 27
20:21
Jeszenszky Géza meglepő kijelentést tett Orbán Viktorról, a volt külügyminiszter Magyar Péter Szabadság napi megemlékezésén vett részt (SzMo)
A TISZA Párt vezetője több fotót is megosztott az eseményről, ahol az idős politikus is megjelent, nemsokkal azt követően, hogy kalapáccsal támadtak rá a lakása előtt.
jún. 27
20:21
Hagyjon a kormány nekünk békét, mi megoldjuk – élhetőbb városról beszélgetett Karácsony, Vitézy és két polgármester (Telex)
A múlt héten sétálóutcává alakított Kazinczy utcában beszélgető politikusok szerint az utóbbi években a zöldítés és a parkolás szempontjából is sikerült szemléletváltást elérni a belső kerületekben, de nehéz a valós problémákról beszélni, míg a kormány "suttyóbeszéddel" eltereli a figyelmet.
jún. 27
20:39
Gyula Tv Híradó 2025. 06. 27. (Gyulatelevízió)
Témák: A békéscsabai után pénteken a gyulai tagkórházban is megtartották a Semmelweis napi ünnepséget. Az eseményen több elismerést adtak át. Az időjárás megelőzte önmagát, így Péter-Pál előtt napokkal kezdődött a búza aratása a Gyulai Agrár Zrt-nél. Az idei termés beltartalmi értéke nagyon jó, a hozama viszont elmarad a várakozástól. Számos díjat
jún. 27
20:45
Így vizsgálják Kapu Tibor testét a világűrben – forradalmi orvosi adatok születnek (ATV)
Kapu Tibor részvétele az Axiom-4 küldetésben Magyarország számára hozzáférést biztosíthat a nemzetközi űrkutatási és tudományos projektekhez – hangsúlyozta péntek reggel Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna műsorában.
jún. 27
20:45
Janó-Veilandics Franciska: Karácsony Gergely a budapesti közlekedési zűrök megoldása helyett a Pride nevű utcabált szervezi (vasárnap.hu)
"A Fővárosi Fidesz-Kdnp frakcióval világos a kérésünk, hogy legalább napközben nyissák meg a Lánchidat és a rakpartot" – mondta közösségi oldalára pénteken feltöltött videójában Janó-Veilandics Franciska, a Fővárosi Közgyűlés KDNP-s képviselője. "Sokan megkerestek az elmúlt napokban a Budapesten kialakult közlekedési káosz miatt" – mondta el a kere
jún. 27
20:57
Másfél órára leállt a 4-es metró Budapesten, füstöt észleltek a vonalon (hirado.hu)
A BKK szerint járműhiba történt.
jún. 27
21:27
Ezt a cinikus megszólalást engedte meg magának Karácsony Gergely a Pride kapcsán (vasárnap.hu)
Karácsony Gergely szerint ha egy szülő nem szeretné, hogy a gyermeke az utcán meztelen felnőttekkel találkozzon, akkor inkább kerülje el az adott városrészt, a főpolgármester ezzel lényegében no-go zónákat jelöl ki a városban a szülők és gyerekek számára – mondta a Fidesz-Kdnp fővárosi frakcióvezetője egy pénteki Facebook-posztjában. Szentkirályi A
jún. 27
21:57
Junior férfi kézilabda-vb: a magyar válogatott a 14. helyen végzett (vehir.hu)
A magyar válogatott a 14. helyen végzett a junior férfi kézilabda-világbajnokságon, miután utolsó mérkőzésén, pénteken 37-32-re kikapott Svájctól.
jún. 27
22:03
Tudta? A tombolázás is szerencsejátéknak számít! (ATV)
Bár sokan részt vesznek tombolasorsolásokon, kevesen tudják, hogy az szerencsejátéknak minősül.
jún. 27
22:03
Női kézilabda Bl: a Győrrel került össze a Debrecen (vehir.hu)
A Ferencvárost elkerülte, így a címvédő és bajnok Győrrel került össze a Debrecen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki, bécsi sorsolásán.
jún. 27
22:09
Esterházy Mátyás: kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni (vehir.hu)
Esterházy Mátyás, a magyar labdarúgás legsikeresebb játékosmenedzsere szerint egyértelműen látszik, hogy kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni.
jún. 27
22:45
Felszentelték Magyarország első pünkösdi cigánytemplomát Mezőberényben (hirado.hu)
A központi támogatáson túl a beruházást nagyrészt adományokból fedezték.
jún. 27
22:51
Filmvetítéssel és késő esti nyitvatartással is várják a fővárosi fürdők nyáron a közönséget (hirado.hu)
Az iskolai nyári szünet kezdetével változatos programokkal várják a vendégeket a budapesti fürdők.
jún. 27
22:51
Egy palack is számít – példaértékű összefogás a 31. Veszprémi Egyetemi Napokon (vehir.hu)
Több mint 7900 palack és üveg gyűlt össze a 31. Veszprémi Egyetemi Napok ideje alatt kihelyezett MOHU-s gyűjtőkbe. A visszaváltásból származó 397.950 forintot a Pannon Egyetem az Emberkék Alapítványnak ajánlotta fel, akik egy életmentő EKG-készüléket vásárolnak belőle.

Keresés