2025. május 29. csütörtök

máj. 29
22:03
Kapa Tibor asztronauta Houstonból üzent a gyerekeknek Kastélyosdombóra (ATV)
A lassan végetérő tanévben 150 hátrányos helyzetű diák digitális felzárkózását támogatta az E.On az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó 2 nevű programjában.
máj. 29
22:15
Baranyi Krisztina: Heteken belül nem lesz pénz a Bkv üzemeltetésére (SzMo)
A IX. kerület polgármestere szerint nem bonyolult jogi lépések, hanem közszolgáltatási összefogás kell a főváros megmentéséhez.
máj. 29
22:15
Halimba sikere többek közt az ötven éve létrehozott óvodának köszönhető (Demokrata)
Befektetés volt a jövőbe, hiszen most látható, hogy bőven megtérült a befektetés, mondta Navracsics Tibor.
máj. 29
22:27
Agrárminisztérium: hungarikum lett a Hortobágyi Csárda is (Infostart)
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
máj. 29
22:33
A magyar felsőoktatás szakított a szocialista nagyvállalati működéssel (Demokrata)
A kulturális és innovációs miniszter az Év Egyeteme 2025 gála díjátadó ünnepségén mondott beszédet.
máj. 29
22:51
Kapu Tibor asztronauta Houstonból üzent a gyerekeknek Kastélyosdombóra (ATV)
A lassan véget érő tanévben 150 hátrányos helyzetű diák digitális felzárkózását támogatta az E.ON az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó 2.0 nevű programjában. Olyan gyerekeket tudnak felkarolni, akik szociális helyzetük vagy tanulási nehézségeik miatt maradnának le a többiektől.

2025. május 30. péntek

máj. 30
0:21
Döntött a Kúria: nem lehet a háziorvosokat egyoldalú szerződésekkel ügyeletekre kényszeríteni (444.hu)
A Kúria azt is leszögezte: szerződés nélkül nem ügyelhetnek a háziorvosok.
máj. 30
0:21
Szijjártó Péternek már nem bérelnek magángépet a hivatali útjaihoz, mióta a bíróság szerint ki kell adnia ezek költségét (Telex)
A bírósági ítélet március 21-én született, azóta mind a 36 repülőútját honvédségi géppel tette meg.
máj. 30
0:21
2025.05.30. Üzenet: Udvaros Dóra (Gyulatelevízió)
Adjunk hálát azokért az emberekért, akik által Isten formál bennünket!
máj. 30
0:25
Karácsony Gergely: A kormány törvénytelenül levont 10,2 milliárdot Budapest számlájáról (444.hu)
Karácsony Gergely korábban bírósági védelmet kért az inkasszó ellen, de úgy látszik, nem kapott.
máj. 30
0:25
Heteken belül nyilvános lesz Magyar Péter, Deutsch Tamás és Dobrev Klára vagyonnyilatkozata (Telex)
A frissen hatályba lépett törvény alapján akár el is vehetik az EP-képviselők mandátumát és mentelmi jogát, ha tévesen töltik ki a vagyonnyilatkozatukat, vagy nem adják le határidőre. Megkérdeztük a választási irodát a részletekről.
máj. 30
0:29
Úgy fogadták el Vitézy nagytakarítási törvényről szóló fővárosi javaslatát, hogy a szövegbe bekerült egy fideszes bekezdés, amit akár a magyar kormány is… (444.hu)
A főváros így felszólította az Európai Uniót, hogy mellőzze a pártpolitikai szempontokat az uniós források kifizetésénél.
máj. 30
0:29
Szentendrén a fideszes képviselők is támogatták, hogy kezdeményezzék a kormánynál a szolidaritási adó csökkentését (Telex)
A város önkormányzata szerint nem mehet tovább, hogy a települések egyre több pénzt fizetnek be a központi költségvetésbe.
máj. 30
0:33
Karácsony Gergely: A mai napon kénytelen voltam leállítani a BKK, a Budapesti Közművek és a közvilágításért felelős cég kifizetését (444.hu)
Karácsony Gergely hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést, ha az Államkincstár nem utalja vissza a fővárostól inkasszált tízmilliárd forintot.
máj. 30
0:33
Walter Katalin: Nem szeretnék megtűrt, legitimáció nélküli vezérigazgató lenni (Telex)
A BKK csütörtökön felmondott vezérigazgatója az elmúlt éveket produktívnak és eredményesnek tartja. Azt határozottan tagadta, hogy a távozásának köze van a BKV körüli korrupciós botrányhoz.
máj. 30
0:37
Orbánék a Mi Hazánk frakciójával is összefognak az Európai Parlamentben (444.hu)
A magyar miniszterelnök az európai szélsőjobb összefogásával foglalná el Brüsszelt.
máj. 30
0:37
A szentesi Fidesz irodája előtt tüntettek az ellehetetlenítési törvény miatt (Telex)
A résztvevők leragasztották a szájukat, és egy Orbán Viktor-idézetet támasztottak a bejárathoz.
máj. 30
0:41
Vitézy Dávid és a Kutyapárt szerint is válságban van Budapest (444.hu)
A Kutyapárt szerint a Tisza és a Fidesz frakciói a 2026-os választásra fókuszálnak, miközben Budapest működése forog kockán. Vitézy Dávid szerint pedig Karácsony Gergelynek össze kéne fognia a frakciókkal. Úgy fogalmazott, ha ez így megy tovább, arra rámegy Budapest.
máj. 30
0:41
Cser-Palkovics: Ha nem lenne szolidaritási hozzájárulás, Székesfehérvárnak több pénze lenne a sportra és kultúrára (Telex)
A polgármester a Mandinernek fejtegette, hogy szerinte jobb lenne, ha a saját adóterhére gazdálkodhatna a város.
máj. 30
4:57
Ennek a döntésnek örülhet most Orbán Viktor – a SPAR-nak is köze van hozzá (ATV)
Az Alkotmánybíróság Orbán Viktornak adott igazat a Pécsi Stoppal szemben.
máj. 30
5:09
A legveszélyesebb autóutak Magyarországon – itt a tízes lista (Infostart)
Ez a tíz leginkább balesetveszélyes útszakasz Magyarországon. Legyen nagyon óvatos, aki ezeken a területeken autózik!
máj. 30
5:27
Kiderült: Ekkorra függetlenedhet teljesen az orosz olajtól a MOL (ATV)
Az idén hatvanéves százhalombattai kőolajfinomítót eredetileg orosz olaj feldolgozására építették. A MOL már tíz éve dolgozik a függetlenedés elérésén.
máj. 30
5:45
Úgy nyomják a gázt a magyar autósok, mint kevesen – itt a tízes feketelista (Infostart)
Szomorú listára került fel Magyarország, nem ezzel kéne büszkélkedni.
máj. 30
6:21
Megtaláltuk a magyar Gulag utolsó túlélőjét (Infostart)
A második világháború utáni korszak legsötétebb évtizedében, 1950 és 1953 között a Rákosi-rendszer rettegett Államvédelmi Hatósága magyarok ezreit internálta kényszermunkatáborokba, illetve telepítette ki mindenféle bírósági döntés nélkül. A leghírhedtebb ilyen munkatábor a recski volt. Eddig úgy tudtuk, hogy az utolsó túlélő tavaly hunyt el. Egy k
máj. 30
6:27
Autóval ütközött a HÉV Csillaghegyen (Telex)
A baleset éjjel történt, esetleges sérültekről egyelőre nincs hír.
máj. 30
6:33
Jól érzékelhető költözési irányok vannak Budapesten – íme, a népszerű kerületek (Infostart)
A fővároson belüli, valamint az onnan ki- és oda betelepülők mozgása végül némi fogyást eredményezett Budapest lakosságszámában.
máj. 30
6:33
Nagy Attila Tibor: Erről szól a Tung Tung Sahur Orbán Viktor oldalán (ATV)
A politikai elemző szerint ez egy üzenet: a miniszterelnök lépést tart a korral.
máj. 30
6:45
Durva csalások Magyarországon, veszélyben a netflixesek is (Infostart)
A nálunk is igen népszerű amerikai médiaszolgáltató nevében küldenek adathalász-üzeneteket. Aki rákattint a mellékelt linkre, búcsút inthet a biztonságának.
máj. 30
6:51
Lemondott Bkk vezérigazgató: Olyan nincs, hogy egyszer csak nem jár a villamos (SzMo)
Walter Katalin szerint a közlekedés fenntarthatósága komoly veszélybe került a fővárosban. A menetdíjak csak a bevételek harmadát fedezik.
máj. 30
6:51
Hétvégére megérkezik a nyár (Telex)
Fürdeni csak a bátoraknak ajánlatos, a Balaton ugyanis egyelőre 16, a Velencei-tó pedig 17 fokos.
máj. 30
6:57
Magyar király találta meg az eltűnt Szent Jobbot (Demokrata)
Évszázadokon át tartó kalandos európai vándorlás során érkezett haza az ereklyeként tisztelt Szent Jobb.
máj. 30
7:21
Cser-Palkovics: Ha nem lenne szolidaritási hozzájárulás, Székesfehérvárnak több pénze lenne a sportra és kultúrára (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 30
7:33
Újra itt a Kopasz: a digitális szabadságharcban kipróbált megafonost is aktivizáltak (444.hu)
Az Aktuális nevű Facebook-oldal jó ideig jegelve volt, most viszont újra van mondanivalója, és pénze is, hogy azt hirdethesse.
máj. 30
7:45
A kormány gyámság alá vonhatja Budapestet - törvénymódosítások sora készítette elő a fordulatot (SzMo)
Költségvetési biztost és csődbiztost is kinevezhetnek. A 27 ezer fővárosi dolgozó egészségügyi ellátása viszont az adószakértő szerint nem kerül veszélybe attól, hogy az önkormányzat nem fizeti utánuk a járulékokat, ahogy azt Karácsony Gergely kilátásba helyezte.
máj. 30
7:51
Megtámadják a jogvédő szervezetek a rendőrség döntését, amivel betiltottak egy Lmbtq-tüntetést (444.hu)
A demonstráció célja többek közt az lett volna, hogy felhívja a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára.
máj. 30
7:51
Sztrájkkal fenyeget a szakszervezet, ha a főváros a BKK-n próbálna meg spórolni (Telex)
Naszályi Gábor szakszervezeti vezető szerint "kemény eszközhöz" kell nyúlniuk a döntéshozók figyelmeztetésének érdekében, de az opciókat még vizsgálják.
máj. 30
8:09
Baranyi Krisztina: A következő parlamenti napon lerobbanhatnának a buszok és a villamosok szorosan az Országház körül (SzMo)
A IX. kerület polgármestere szerint nem bonyolult jogi lépések, hanem közszolgáltatási összefogás kell a főváros megmentéséhez.
máj. 30
8:15
Forgalomkorlátozás az M0 autóúton Törökbálintnál - húzós lesz a nyár első hónapja (Infostart)
Dilatációjavítás miatt forgalomterelésre számíthatnak a közlekedők június elejétől Törökbálint térségében, a Dulácska-völgyhídon, az M0 autóúton. A javítás várhatóan egy hónapot vesz igénybe.
máj. 30
8:15
Orbán Viktor szerint már nemzetközi Harcosok Klubja is van (Telex)
Orbán Viktor szerint ez a Magyarországra látogató jobboldali vezetőkből áll. A miniszterelnök Ukrajnáról és az árrésstopról beszélt a Kossuth Rádióban, védelmébe vette Nagy Mártont, és minden segítséget megígért a parajdiaknak.
máj. 30
8:21
A magyarok hiszékenyek, könnyű a pénzüket kicsalni – Orbán Viktor a rádióban beszélt (Menedzsment Fórum)
A kormányfő az állami médiának adott interjút.
máj. 30
8:21
Orbán Viktor péntek reggel a banki csalásokról: jóhiszemű emberekből álló nép vagyunk (Infostart)
A Kossuth rádióban kezdte a napot Orbán Viktor. Beszélgetésében a kormányfő érintette a banki csalások témáját, de szólt Ukrajna uniós tagságáról, "Európa leendő vezetőiről", akik idejöttek a CPAC jobboldali "dzsemborira". Megemlítette a parajdi segítségnyújtást és az árrésstoppal kapcsolatos további terveket, Nagy Márton szerepével.
máj. 30
8:33
Orbán: Ukrajna veszélyes ország – a magyar nyugdíjasok pénze az ukránoknak menne (ATV)
Van a bűnözés, az ukrán maffiaprobléma is, de ha itt munkát vállalnának az ukránok, "és nagy tömegével érkeznének, akkor a magyar nyugdíjasok pénze, annak tekintélyes része is az ukrán dolgozóknak menne" - mondta Orbán Viktor a reggeli interjújában.
máj. 30
8:39
Kiderült, miért állt be Orbán Viktor a nacionalista román jelölt mögé? (Menedzsment Fórum)
Aggódik az Orbán-kormány az uniós szavazati jogának felfüggesztése miatt, elsősorban a belpolitikai fenyegetéstől tartanak.
máj. 30
8:51
A Kúriához fordulnak a jogvédők, amiért a rendőrség megtiltott egy vasárnapra tervezett LMBTQ-felvonulást (Telex)
A demonstráció célja az lett volna, hogy felhívja a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára
máj. 30
8:57
Péntektől vonat- és buszjegyet is lehet váltani a vasúttársaság applikációjában (Infostart)
Az új applikációban már elérhetők a budapesti közigazgatási határon kívüli HÉV-jegyek, valamint a TramTrainre szóló jegyek is.
máj. 30
9:03
Ezt írta alá éjszaka a miniszter, a készpénzfelvételt érinti (ATV)
2025 végéig az 1000 főt meghaladó, jövő év végéig pedig az 500 főt meghaladó településeken kell kötelezően legalább egy ATM-nek üzemelnie - derül ki a rendeletböl, amit Nagy Márton írt alá.
máj. 30
9:21
Orbán: nem "bülbülszavú", nem negédes – Most megdicsérte Nagy Mártont? (ATV)
Lehet, hogy jön újabb területen árstop ? Orbán Viktor ezt sem zárta ki ma reggel a Kossuth Rádióban, amikor hosszan beszélt Nagy Mártonról, aki nem politikus, nem is sikerorientált. De bíznak benne - tette hozzá. Volt egy pont, ahol a miniszterelnök elnevette magát.
máj. 30
9:21
Az unokázós csalásoktól a nyugdíjasok lenullázásáig jóformán mindent az ukránok nyakába varrt Orbán Viktor (444.hu)
Röpke fél óra alatt.
máj. 30
9:21
Orbán Viktor: Ukrajna egy veszélyes ország, ami be akar épülni az EU-ba (SzMo)
A miniszterelnök szerint ukrán maffiacsoportok csalnak ki milliárdokat a magyaroktól. A Voks 2025-ben már 1,6 millióan mondtak véleményt.
máj. 30
9:27
Napi nyolc óra a képernyő rabságában – Lépni kell a gyerekeink érdekében (Demokrata)
Egy generációnak kell visszatalálnia a valódi játék és az együttlét örömeihez.

Keresés