Delegációk közlekedése miatt 2025. május 22-i, csütörtökig megváltozik a forgalmi rend – hívja fel a figyelmet a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a delegációk közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol – és ameddig – a védett járműv
Május 17-én, szombaton a berlini magyar nagykövetség előtt tömeg gyűlt össze. Szolidaritási tüntetést szerveztek, céljuk az volt, hogy kimutassák a helyi magyarok, hogy az Európai Unióban nincs helye a megkülönböztetésnek.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök Albánia fővárosában, Tiranában vett részt az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján, ahol több más téma közt Ukrajna Európai Unió-tagságának kérdése került terítékre. Orbán Viktor interjút adott Gönczi Gábornak, aki vele tartott a találkozóra. Az interjút szombat este a TV2 Tények című műsorában közvetítetté
Május 20-21-én Budapesten rendezik meg a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozóját. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály szerint a Várkert Bazárba szervezett csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök meghívására részt vesz Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke, Ilham Aliyev, az Azerbajdzsáni Köztársaság elnöke, Shavk
Elképesztően menő - nagyjából így tudnánk összefoglalni, amit Horváth-Vízvári Szilvia tesz, a családanya szabadidejében ugyanis a kadarkúti önkéntes tűzoltóknál szolgál. Imádja az extrém helyzeteket, a lángok oltása felér számára a kikapcsolódással.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Nézőpont Intézet elemzése alapján bárkiből lehet ukrán propagandista, egy összehangolt lejárató akció végrehajtója. Például elég, hogy ha az ukrán elnököt áldozati szerepben tünteti fel. A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint már az is dezinformációs narratíva, ha valaki vitatja a kormány szavazási akcióját.
A vasárnapi tüntetés szervezője egy 23 éves egyetemista, aki a Hadházy-féle tüntetéseken lett jóba olyanokkal, akik aktívabbak szerettek volna lenni a közéletben.
A családi pótlékot igényelni kell, és a jogosultság megszűnését is be kell jelenteni. Ennek elmulasztása nemcsak a támogatás elvesztésével járhat, hanem a jogosulatlanul felvett összeg visszafizetését is maga után vonhatja.
"Elfogadhatatlan, hogy Magyarországgal szemben egy nem NATO-tagállam, Ukrajna, titkosszolgálatok által szervezett lejárató kampányt folytat" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tényeknek. Azt is leszögezte: aki politikával foglalkozik Magyarországon, nem fogadhat el külföldről pénzt.
terjeszthet. A szakértők szerint gyorsan elszaporodhatnak az állatok, amiket eddig Balatonfűzfőnél, Balatonfürednél, Siófok területén, valamint a Velencei-tónál, Gárdonynál találtak. Komoly veszélyt jelenthet.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra, Szöllősi-Schatzl Nadine és Szemerey Zsófia csapata, a Metz HB 32-18-ra nyert a Paris 92 ellen a női kézilabda Francia Kupa szombati döntőjében.
Orbán Viktor szerint vége a rezsicsökkentésnek, ha elfogadják az Európai Bizottság tervét, és teljesen le kell válni Oroszországról. Az energetikai szakértő szerint ez a kijelentés csak egy választási fogás. De az biztos, hogy néhányan elbúcsúzhatnának a hatalmas profittól.
Bár néha éles vitáink vannak, jól látható, hogy az önkormányzatok a pártpolitikai és világnézeti különbségeik ellenére szolidaritást vállalnak egymásért, közölte a KTM.
Május 17-én nagyszabású díjátadó gálával ünnepelték a legjobb alkotókat a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon. A május 15-18. között zajló fesztivál új arculattal jelentkezett idén.
Elektronikai hulladékok gyulladtak meg szombaton késő este Budapesten Kőbányán, a Sírkert út-Kozma utca által határolt területen mintegy száz négyzetméteren terjedtek el a lángok - tájékoztatta a katasztrófavédelem.
A korábbi belügyminiszter, Lamperth Mónika aljasnak minősítette a kormány átláthatósági törvényét, és mint az ATV-ben elmondta, fotelből ülve nem lehet változást elérni.
“Nincs egy árva fillérem sem!" - valamikor ezzel a mondással tudatta valaki, hogy csóró, vagyis hogy nincs nála pénz. Ma viszont elmondhatjuk, igazából senkinek sincs egy árva fillérje sem, hiszen még a múlt ezred végén véglegesen kivonták a forgalomból, ezeket a valamikor értékes mini érméket.
Megkezdődött az új katolikus egyházfő, XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmise vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Keressük a 15 éves NER legikonikusabb mondatát. A mai meccsen a háttérből irányító Feri és a fizetésből megélő magyarok csapnak össze. Itt már a legjobb nyolc közé jutás a tét!
A magyar háztartások medián nettó vagyona 30,6 millió forint volt 2023-ban, ez 55,33 százalékkal haladta meg a három évvel korábbi értéket. Ez egy nagyon szép emelkedésnek tűnik, csak ne lett volna ott az a fránya infláció, ami elvitte a növekedés jelentős részét. Sajnos találni olyan csoportot is, amelynek a vagyona érdemben csökkent az elmúlt idő
A színész-rendező a Partizán műsorában beszélt a civil szervezeteket és a sajtót érintő törvénytervezetről. Szerinte ha most nem történik változás, nagy baj lehet.
Marcin Romanowski, a korrupciós vádak elől Magyarországra menekült lengyel politikus egy lapinterjúban arról beszélt, hogy az új lengyel kormány ellehetetleníteni az ellenzéket. Szerinte Lengyelország a kommunizmusbéli állapothoz tért vissza, de Magyar Péterről is szót ejtett.