Orbán Viktor kormányfő már a február eleji évértékelőjében háborút hirdetett a drogterjesztők ellen. Zéró toleranciát hirdetett, és új kormánybiztost is kineveztek a területr, miközben a belügyminisztert, Pintér Sándort utasította, hogy indítson hajtóvadászatot a drogkereskedelem ellen. Ennek eredménye lett az új magyar drogtörvény, ami még az eddi
A húsvét után a május 1-jei hosszú hétvégére is megerősített járatokkal készül a MÁV-csoport. Azokon az útvonalakon, ahol várhatóan nagyobb lesz az utasforgalom, több járművet és nagyobb kapacitást biztosítanak ebben az időszakban. Az elővételben megváltott jegyek nemcsak a kényelmesebb utazást segítik, hanem hozzájárulnak a kapacitások hatékony el
Hamarosan nagy változások állnak be az ATV Csoport egyik csatornájánál, az ATV Spiritnél. A kábeltévé ezután ATV Extra néven folytatja, és a bejelentés szerint a rendkívüli történések csatornája lesz, nagyobb hangsúlyt kap a politika és a közélet. Élőben fogják közvetíteni többek között a parlamenti vitákat, tüntetéseket, nagygyűléseket, kampányren
Eldőlt, mikor indul a második magyar űrhajós: Kapu Tibor május 29-én startol a Nemzetközi Űrállomásra. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos felidézte, hogy az amerikai kiképzési programban a NASA, a Spacex és az Axiom Space legszigorúbb feltételeit is teljesítve Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula a világ élvonalába emelkedett.
Kisebb politikai beágyazottságot, de nagyobb közéleti szerepvállalást várnak a Magyar Katolikus Egyháztól a Szemlélek Alapítvány felmérése szerint a magyarok. A kommunikációs stílus, a hitelesség, a visszaélések kezelése és a közéleti morális iránymutatás terén is negatív értékelést adtak a megkérdezettek.
Sosem szerettem az FC Liverpool futballcsapatát. Az lehetett az oka, hogy amikor elkezdtem érdeklődni a foci iránt, akkoriban éppen sorra nyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és az angol bajnokságokat, én pedig mindig a kicsiknek, a gyengéknek, a meglepetésnek szurkoltam. (Ezt majd egy pszichológus egyszer elmagyarázza. Jellemző, hogy ötven éve a
Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ is válaszolt szerkesztőségünk kérdésire.
A Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter által benyújtott rendelettervezet módosítja az ingatlan-nyilvántartási, telekalakítási, földmérési és térképészeti tevékenységekkel kapcsolatos ügyek és az adatszolgáltatások igazgatási szolgáltatási díjait. A javaslatban megfogalmazott változások főként a fizetési módokat, a köteleze
Az Egyesült Államok északkeleti részének több államában mintegy 700 ezer ember maradt áram nélkül kedden súlyos viharok nyomán, amelyeknek halálos áldozata is volt. Az óránkénti 110 kilométeres sebességet elérő széllökésekben kidőlő fák villanyvezetékeket szakítottak le, és lakóépületekben is károk keletkeztek. Pennsylvania állam nyugati részén Pit
A szankció a parfümöket, hajápolókat és egyéb kozmetikumokat érinti, az érintett országoknak 35 százalékos vámot kell fizetniük. Magyarországot valamiért kihagyták a szórásból.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére – jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. "Hivatalosan is megtörtént a bejelentés, az Axiom 4-es küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós 2025. május 29-én elindul a
A 15 éves Koós Lili már kisgyermekkorában elkezdett korcsolyázni, 10 évvel később pedig már elképesztő nemzetközi eredményeket ért el. Most a fiatal sportoló egy komoly baleset után rögtön a dobogó legfelső fokára állhatott fel Abu-Dhabiban. A nehézségekről, a sérülés utáni felkészülésről, a néma hősökről, és az Egyesült Arab Emírségekben rendezett
A miniszter Nagykőrösön tartott fórumot, ahol a halálbüntetés mellett érvelt és az ellenzéket is kiosztotta. A hangulat feszült volt, többen bekiabáltak neki.
Sem anyagiakban, sem humán erőforrásban nem lehet akadálya a ragadós száj- és körömfájás okozta veszélyek elleni védekezésnek – mondta keddi sajtótájékoztatóján a Győr-Moson-Sopron vármegyei Peresztegen Nagy István. Az agrárminiszter kiemelte: az elhullott állatok elhelyezésekor a szakemberek minden vízügyi és geológiai szempontot figyelembe veszne
A hat hónapos Alex ritka genetikai betegséggel született, amely lassan lebénítaná. Szülei most minden erejükkel azért küzdenek, hogy időben megkaphassa a szükséges kezelést.
Bőven lesz mit tárgyalnia a Tisztelt Háznak a falvak kérdésétől és a tb-kiskönyvektől kezdve, a kapcsolati erőszakon keresztül, a készpénzhasználaton át a vízügyekig.
Folytatódik a menekültügyi eljárások kiszervezésének hulláma: a holland kormány az elutasított menedékkérelemmel rendelkező gyermekeket is az Európai Unión kívüli visszatérési központokba küldené, hogy ott várják meg a származási országukba való visszatoloncolásukat. Közben az Európai Bizottság még az uniós migrációs paktum hatályba lépése előtt él
Droggal és szexvideókkal akarják lejáratni – egyebek közt erről is beszélt Magyar Péter hétfő esti Magyarinfón. A Tisza Párt elnöke szerint a hatalom mindent megtesz, hogy eltüntesse őt a politikai palettáról. A Nézőpont Intézet elemzője szerint Magyar Péter előre menekül, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke viszont úgy látja ez egy teljesen
Polgármestereket kérdeztünk a készülő törvényről, amellyel a települések korlátozhatják a beköltözést vagy az ingatlanvásárlást. A Balatontól a Káli-medencén és a Velencei-tavon át a fővárosi agglomerációig egyetértenek a településvezetők abban, hogy nem sok jóra vezetne egy ilyen szabályozás.
A gyülekezési törvény módosítása a gyermekvédelmi törvényre hivatkozik, ami ellen a Bizottság pert indított 2022-ben. Ítélet nincs, de az EU Bírósága fel is függeszthetné a törvény alkalmazását addig.
Elrendelte Volgográd repülőterének Sztálingrádra való átnevezését Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Kreml sajtószolgálata. "A szovjet népnek az 1941-1945-ös nagy honvédő háborúban aratott győzelme halhatatlanná tétele érdekében elrendelem: a volgográdi nemzetközi repülőtérnek a Sztálingrád történelmi nevet kell adni" – állt a rendelet szöveg
A felmérés szerint egyre többen elégedetlenek az ország helyzetével, főleg az ellenzéki pártok hívei. A Fidesz szavazótábora viszont optimistább lett az utóbbi hónapokban.
Az illegális migránsok elenyésző része valódi menekült, hiszen kevesen tesznek kísérletet a menekültstátusz elnyerésére, ahol személyazonosító okmányt kellene bemutatni és igazolni azokat az állításokat, miszerint ők valóban menekültek – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán, a TV2 Mokka című műsorában. Bakondi György közölte,
A fővárosi közlekedési vállalat szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság részéről megalapozatlan az elmarasztalás és irreális a büntetés, amit egy 2023-as elektromos busztender miatt szabott ki.