A főpolgármester szerint az állami tulajdonú MVM feladata lenne az egykori üzem területén felszámolni a súlyos szennyezést, a határidőt azonban évek óta csak tologatják.
Kedden robbant a bomba. A kormány közölte, hogy május közepétől kiterjesztenék az árrésstop intézményét. De melyik termék lesz olcsóbb? Már ezt is tudni.
A Momentum alapítója, volt elnöke és korábbi parlamenti frakcióvezetője azt kezdeményezi, hogy pártja ne induljon el a 2026-os országgyűlési képviselőválasztáson. Fekete-Győr András az InfoRádiónak adott interjút, amelyben saját sorsáról is szólt: ha mégis elindul a párt, kilép belőle. Szerinte a momentumosok nagy része most ott áll a Tisza Párt mö
Nem az orosz földgáz, olaj vagy nukleáris fűtőanyag jelenti a veszélyt, hanem az, ha ezek nem érkeznek meg Magyarországra, mondta Szijjártó Péter Varsóban.
A Pilisi Parkerdő közel 230 millió forint ráfordításával természetvédelmi fejlesztést végez a Budakeszi Vadaspark mellett található 320 hektáros erdőterületen - közölte a társaság szóvivője szerdán.
A középfokú oktatásban továbbra is a technikumi képzések a legnépszerűbbek, 2022 óta pedig 57 százalékkal nőtt a szakképzésből a felsőoktatásba lépők száma – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerda reggel a TV2 műsorában.
Budapest egyik legjelentősebb építési projektjében elkészült a közutat és a villamosvágányt védő állvány. A hídszerkezet tartósságát lőttbeton segítségével biztosítják a KM Építő kivitelezésében zajló beruházásban.
Ma is fenyegető hírek érkeztek Brüsszelből, mert Manfred Weber után ma Ursula von der Leyen tett hűségesküt Ukrajna mellett - mondta a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Salgótarjánban történt az eset: először "csupán" 70 kilométer/órás hajtott a szabálysértő, ám három perccel később már 88 kilométer/órára "javult" a sebessége.
A Fidesz folytatja a titkos országjárását, a miniszterelnök meglepetésvendégként tűnt fel több fórumon is. Olvasóink segítségével keressük a rejtőzködő minisztereket és politikusokat.
Fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből szerda este 9 órakor, vagyis első körben nem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Navarone ágyúi, Collini nem beszél, A pápa ördögűzője, Keoma, Mint a bagoly nappal, Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek, A zsoldos, A gyilkos szalamandra, Még drágább az életed!, és persze a Honfoglalás, a Julianus barát és a Sacra Corona. Mi köti össze ezeket a legendás szerepeket és filmeket? Az olasz és az egyetemes filmtörténet egyi
Kötelező tartozékok: ugye minden autós kapásból felsorolja mindet! Ha esetleg Ön nem biztos a helyes megfejtésben, akkor vizsgálja át a kocsiját, ha nem akar büntetést kapni.
Szeretnék a tükörbe nézni 2026 után is – ezt mondta Híradónknak Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke annak kapcsán, hogy miért szeretné, hogy pártja ne induljon a következő választáson. Úgy látja, a Momentum a kormányváltás gátja lehet. Tompos Márton jelenlegi pártelnök helytelenítette a nyilvánosság bevonását, de azt elismerte, a pártban
Nem szabad hagyni, hogy a környező országokban tapasztalható politikai instabilitás Magyarországra is begyűrűzzön. Vészterhes időket él a liberális demokrácia az Európai Unió országaiban. Sorra hallunk olyan esetekről, amelyek során a nép akaratának és hangjának teljes semmibevétele történik, és ezek a lépések a teljes demokratikus rendbe vetett hi
A Kőszikla-szurdok Zala vármegye egyik legnépszerűbb természeti látványossága, ám a bejárását lehetővé tevő létra- és lépcsősor erősen elhasználódott az évek során.
A házelnök Kapuváron válaszolt arra, miért jelöli a kormánypártok az Alkotmánybíróságba a legfőbb ügyészt. A döntés hátterében több politikai mozgás is állhat.
Orbán Viktor egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy borulhat a rezsicsökkentés Magyarországon, ha az Európai Bizottság döntése értelmében le kell válni az orosz gázról. Az ATV Híradónak nyilatkozó szakértők szerint viszont a két dolognak semmi köze egymáshoz.
"Kiváló alkotmánybíró lesz" Polt Péter Kövér László szerint - írja a Magyar Polgár internetes lap, amely Kapuváron tudott néhány szót váltani a házelnökkel.
A Tisza Párt elnöke rendszeresen beszél arról, hogy a Fidesz megpróbálja ellehetetleníteni őket. Amikor erről kérdezték, Orbán Viktor csak annyit mondott, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania. A Political Capital szakértője szerint a rendszerváltás óta példátlan lenne, ha ezt meglépné a Fidesz, de még törvénymódosítás nélkül sem lehetetl
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Több mint 760 millió forintnyi adomány érkezett a párthoz, de ennek nagy része kis összegű volt. Az állami támogatásokkal együtt a bevétel meghaladta a 6,8 milliárdot.
Egy új kutatás szerint a terhesség alatti marihuána fogyasztás számos magzati rendellenességgel hozható összefüggésbe, mégis nő azoknak a száma, akik ennek a káros hatásnak kiteszik a kisbabájukat. Pedig a füves cigi számlájára írható a visszamaradt magzati fejlődés, az alacsony születési súly, a koraszülés és a magzati halálozás is. Noha a füves c
Soha nem voltam oltásellenes – mondja Györkös Ágnes, a 18 éves Dominik édesanyja. Ez ma már azért tűnik furcsának a nő szájából, mert meggyőződése szerint a fia a kötelező védőoltás miatt szenved gyógyíthatatlan betegségekben, amit immár egy orvosi vélemény is alátámaszt.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon "civilizációs csapat" tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban egy európai szervezésű pódiumbeszélgetésen. Az alelnök a Müncheni Biztonsági Konferencia szervezetének eseményén kifejtette, hog
Két ember meghalt, egy harmadik életveszélyesen megsérült, miután összeütközött egy kombájn és egy személygépkocsi a 4613-as úton, Kőröstetétlen külterületén – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az autót egy 53 éves férfi vezette, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a baleset következtében,
Tények az egészségügy finanszírozásáról – a kormány 280 milliárd forinttal, közel 8 százalékkal többet fordít az egészségügyre 2026-ban - írták Nagy Mártonék. A KT közleményt adott ki.