Hírarchívum - Belföld - 2025 május 25.

2025. május 25. vasárnap

máj. 25
0:15
Tradíció és izgalmak a szentgáli fogathajtó versenyen (vehir.hu)
Fogathajtó versenyt rendeztek Szentgálon szombaton, ahová az ország több pontjáról érkeztek versenyzők, hogy összemérjék tudásukat a lovakkal való harmóniájukban és a helyi sportpályán kialakított akadálypálya kihívásaival. A résztvevők és a nagyobb számú közönség is bizonyította, a magyarok tényleg egy lovas nemzet.
máj. 25
0:21
Rengetegen várták Nagyváradon Magyar Pétert, néhány kiabáló ellentüntető is – "A végső visszaszámlálás megkezdődött" (Blikk)
Magyar Péter megérkezett Nagyváradra! A TISZA Párt elnöke azt vállalta, hogy másfél hét alatt 300 kilométert gyalogol a külhoni magyarokért. Május 14-én indult el a Budapestről, a Szent István-bazilikától. A túrához rengetegen csatlakoztak, a közösségi oldalain pedig rendszeresen élőben is bejelentkezett.
máj. 25
0:21
Orbán Ráhel nem hagyhatja, hogy Várkonyi Andrea túl messzire elhúzzon, 3 milliós karkötővel eredt a nyomába (444.hu)
A témába vágó luxifotóra ezúttal is Hadházy Ákos független képviselő hívta fel a figyelmet.
máj. 25
0:25
Orbán közölte, hogy meg akarja vétózni az orosz energiáról való leválást Brüsszelben (Blikk)
Ha az ukrán energiafenyegetés megvalósulna, akkor az eddigi 7 ezer forintos átlag villanyszámla 14 ezer forintra, a 16 ezer forintos gázszámla pedig 54 ezer forintra nőne. Ezt meg fogjuk akadályozni! - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.
máj. 25
0:25
A rendőri erőszak és a kormány ellen tüntettek a Belügyminisztérium előtt (444.hu)
Újabb tüntetéseket ígérnek.
máj. 25
0:27
2025.05.25. Üzenet: Udvaros Dóra (Gyulatelevízió)
Merítsünk hitünkből, és életünk bizonyságtétel lesz!
máj. 25
0:27
Programváltozás a VeszprémFesten (vehir.hu)
Július 10-én Tátrai Tibor és barátai lépnek fel Beth Hart helyett, aki így 2026 nyarán koncertezik a História Kertben.
máj. 25
0:29
Horváth László kormánybiztos: "Magyarországon az egyik legjobb a közbiztonság Európában" (Blikk)
Magyarországon az egyik legjobb a közbiztonság Európában, azonban erre hallatlan veszélyt jelent a kábítószer és a kábítószerrel összefüggő bűnözés – mondta Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos az Országos Polgárőr Szövetség 2025. évi küldöttgyűlésén szombaton Budapesten. A pusztulásért pedig óriási árat k
máj. 25
0:33
Bemutatjuk Csatai Gergőt – A lufihajtogatás felsőfoka – A léggömbművész szemkápráztató alkotásokkal nyűgözi le a közönségét (Blikk)
Mesés virágok, kardok, mesefigurák és cuki állatok – keresve sem találni szinte olyat, amit Csatai Gergő ne tudta hajtogatni lufiból. A 35 éves szegedi férfi a "lufiépítés" nagymestere, léggömbművészként lenyűgöző szobrokat épít, fellépéseket szervez, sőt még oktat is.
máj. 25
6:51
Hőseink előttünk járnak (Demokrata)
Május utolsó vasárnapján azokra emlékezünk, akik életüket adták a hazáért. Álljunk meg egy percre, és hajtsunk fejet előttük.
máj. 25
6:57
Kettős arcát mutatja az időjárás: a tavasz utolsó napjaira is rengeteg meglepetéssel érkezik (BorsOnline)
Mutatjuk a részleteket!
máj. 25
7:03
Ezek a legveszélyesebb forgalmi csomópontok Magyarországon (Infostart)
A mostani "rangsor" a 2022 és 2024 közötti GPS-adatok feldolgozásával készült el, ez alapján az alábbi utak alkotják az élmezőnyt.
máj. 25
7:03
Leragasztott szájjal tiltakoztak a civilek Békéscsabán (ATV)
Leragasztott szájjal, a miniszterelnököt idézve tiltakoztak civilek Békéscsabán az átláthatóságinak nevezett törvénytervezet ellen.
máj. 25
7:03
Megtörtént a bejelentés, megépül Magyarország legbonyolultabb és legdrágább autópályája: itt a dátum, mikor indul a gigaberuházás – térkép (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 25
7:57
2,8 milliós karkötőt szúrt ki Hadházy Orbán Ráhel kezén (Telex)
Orbán Ráhelék a Tiborcz luxusszállodájában működő étterem szülinapját ünnepelték.
máj. 25
8:21
Itt a nagy felmérés – most elmondhatja mindenki, milyennek látja a hazai közlekedési helyzetet (Infostart)
Idén a türelmetlenség a témája a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közlekedésbiztonsági online felmérésének. Az InfoRádió Bartal Tamást, a NÚSZ elnök-vezérigazgatóját kérdezte.
máj. 25
8:21
Gyereknap – A gyermekkor varázsa a mi felelősségünk (vasárnap.hu)
Anya vagyok. Két embernek adtam életet. Két emberke vált ki a testemből, de örökre a részeim maradnak.Tudják, nem megszülni nehéz egy gyereket és még csak nem is nevelni őket. A legnehezebb rész az, hogy elengedjük, tudva, hogy bár belőlünk vannak, tőlünk kaptak lehetőséget az Életre, de a többi már csak rajtuk múlik.  Tudni kell csendben …
máj. 25
8:27
A szovjet csúcstechnológia megoldotta a lakáshiányt, avagy, hogy keletkeztek a budapesti panelházak? (Blikk)
Épp csak nem vált szitokszóvá, míg a lakóihoz a téglaházakban élők egy része megértő sajnálattal viszonyult. Panelban lakni egy időben azt is jelentette, hát nem jutott, több, jobb. Az ingatlanárak elszabadulása azonban már rehabilitálta a sokszor igazságtalanul lenézett panelházakat. A városképből tíz kilométer távolból is látható, a szocializmus
máj. 25
8:45
A végén nem maradnak pénztárosok a boltokban? (Infostart)
Természetes személynél is lehessen fizetni a boltokban - erre irányul egy új törvényjavaslat.
máj. 25
8:45
Iványi Gábor elfogadta a Kdnp elnökségéből kilépő politikus bocsánatkérését (SzMo)
Gaal Gergely azt mondta, sajnálja, hogy tavaly nem álltak ki Iványi Gáborék mellett, és ma már úgy gondolja, hogy "nem kellett volna csendben maradni".
máj. 25
9:03
Orbán Balázs kiírta, mire volt jó, hogy Magyar Péter elsétált Nagyváradra (ATV)
A miniszterelnök politikai igazgazója amiatt ment neki a Tisza elnökének, amit az RMDSZ-es EP-képviselőkről mondott, hogy "kémkednek" a Népppárt frakciójában.
máj. 25
9:09
Német László bíboros: XIV. Leó pápával szemben nagyok az elvárások (vasárnap.hu)
Az új egyházfővel szemben nagyok az elvárások, de XIV. Leó könnyebb helyzetben van elődjénél, ami a béketeremtés lehetőségeit illeti, Ukrajnában éppúgy mint Gázában – nyilatkozta Német László bíboros, belgrádi metropolita érsek az MTI-nek a Róma közeli Ostiában, ahol címtemplomát foglalta el szombat este. Német bíboros úgy vélte, természetes, hogy
máj. 25
9:15
"Életem egyik legnagyobb élménye" – sokan Nagyváradig gyalogoltak Magyar Péterrel (SzMo)
Magyar Péter 11 nap alatt 300 kilométert tett meg. A Szeretlek Magyarország tudósítójának többen is azt mondták, hogy szinte az egész távot végiggyalogolták a TISZA Párt elnökével. A résztvevők arról is meséltek, milyen élmény volt az út, és hogyan fogadták őket az emberek túra során.
máj. 25
9:51
Húsz fok közelében (vehir.hu)
.
máj. 25
10:03
Már 142 termék árát böngészheti az árfigyelő rendszerben (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter aláírásával megjelentek a rendeletmódosítások.
máj. 25
10:15
A MOL-tornyon lógva mentettek, erős szélben (Infostart)
Ismét komoly megméretésre készül a HUNOR Mentőszervezet kötéltechnikai versenycsapata, idén június 4. és 7. között Genfben rendezik meg a nemzetközi kötéltechnikai viadalt. Gyakoroltak a MOL-tornyon is.
máj. 25
10:15
Magyar Péter: Orbánék totális pánikba kerültek (SzMo)
"Orbánék propagandája a szokásos hazugságok mellett odáig süllyedt, hogy azt terjesztik, hogy én nem létező/román népviseletben beszéltem tegnap" - írta Facebook-oldalán a TISZA Párt elnöke.
máj. 25
10:15
Fogalma sem volt róla, hogy a leendő pápát edzi, amíg meg nem látta a Szent Péter bazilika erkélyén (vehir.hu)
Május 8-án a Vatikán konklávéja pápává választotta a chicagói születésű Robert Francis Prevost bíborost, aki XIV. Leó néven vált ismertté. Azóta az egész világ megismerte a 69 éves új egyházfőt, de van, akinek már korábbról is közeli kapcsolata volt vele – anélkül, hogy tudott volna róla.
máj. 25
10:21
Mozgásban a Veszprém-Balaton régió! (vehir.hu)
A kultúra után most a sporté a főszerep: a Veszprém-Balaton régió a sikeres Európa Kulturális Fővárosa-programot követően újabb nagyszabású célt tűzött ki maga elé: elindul az Európa Sportrégiója 2026 címért egy aktívabb, egészségesebb jövő reményében.
máj. 25
10:23
Európai kézilabdaligák: Három magyarral bajnok a Metz (vehir.hu)
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra, Szöllősi-Schatzl Nadine és Szemerey Zsófi csapata, a Metz HB szombaton megnyerte a francia női kézilabda-bajnokságot.
máj. 25
10:33
Ilyen különleges gyermeknapot tartottak Zsámbékon (ATV)
Gyermeknapot tartottak a zsámbéki DrivingCamp vezetéstechnikai pályán, ahol kisebbek és nagyobbak utasokként élhették át az autózás izgalmát.
máj. 25
10:33
Caramelnél betelt a pohár: Ezek a faszfejek annyit tanultak meg az Oxfordon, hogy kell megosztani az embereket, aki ezzel próbálkozik, bele fog bukni (SzMo)
"Én egy cigánytelepen nőttem fel Törökszentmiklóson, ott éltem 15 éves koromig. Nem vagyok egy túlképzett ember, de egyet tudok: szeretlek titeket. Azt is tudom, hogy összetartozunk, egyek vagyunk, bárhonnan jöttünk" - fogalmazott az énekes egy koncertjén.
máj. 25
10:33
Váratlan miniszterelnöki rendelkezést jelentett be Orbán Viktor (Demokrata)
Kedves fotóval és egy "miniszterelnöki rendelkezéssel" kíván boldog gyermeknapot a miniszterelnök.
máj. 25
10:51
Caramel: Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket! (444.hu)
Az énekes a szegedi koncertjén tartott egy kisebb beszédet, ahol elmondta, "szeretnünk kell egymást, mert ez a mi közös hazánk", és aki azzal próbálkozik, hogy szétválasszon minket, "az bele fog bukni".
máj. 25
10:57
Hamar János: a fiatalok elmagányosodása az online tér legnagyobb veszélye (Infostart)
A Netmentő Alapítvány szakmai vezetője szerint az online tér egyre jobban beszippantja a 12-18 éves fiatalokat, és egyre inkább az fontos a számukra, hogy ott mi történik velük – mondta el az InfoRádióban Hamar János addiktológiai szakember.
máj. 25
10:57
Marika for Prezident a Harcosok Klubjáról: Kitört a minden eddiginél kegyetlenebb béke-háború (SzMo)
Rainer-Micsinyei Nóra humorista legújabb videójában külön köszöntötte az "új Tóth Gabit", az új "Pannon Madonnát", Muri Enikőt is, és gratulált Mészáros Lőrincnek is ahhoz, hogy röpke két év alatt megduplázta a vagyonát.
máj. 25
11:09
Orbán Viktor vasárnap is üzent (Infostart)
Gyermeknapi bejegyzés a miniszterelnök közösségi oldalán.
máj. 25
11:15
Lengyelország az orosz csapás miatt aktiválta a légvédelmét (vasárnap.hu)
Oroszország drónokkal és rakétákkal támadta Kijevet és Ukrajna más régióit, több városban is robbanásokat okozva. A támadásokban eddig legalább 11 ember sérült meg Kijevben. Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Kijev és más ukrán városok ellen. Az éjszaka Moszkva drónokkal és rakétákkal támadta az ukrán régiókat, több városban is robbaná
máj. 25
11:21
Tavaszias gyermeknap (vehir.hu)
.
máj. 25
11:24
Kötelező fagyira vonatkozó miniszterelnöki rendelkezést adott ki gyereknapon Orbán Viktor (hirado.hu)
A kormányfő a közösségi oldalán kívánt boldog gyereknapot.
máj. 25
11:27
Megszűnhet a Hintalovon Alapítvány, ha életbe lép az "átláthatósági" törvény (SzMo)
Az alapítvány nem kap magyar támogatást, a külföldi források viszont ellehetetlenülhetnek. Gyurkó Szilvia szerint ez veszélyezteti a gyermekjogi munkát.
máj. 25
11:27
Donald Trump: “Eljött az atom ideje, és nagyban fogjuk csinálni” (Hungarianpress)
Donald Trump: jelen állás szerint júniustól életbe lép az ötven százalékos vám az EU-ból érkező termékekre. Júniustól életbe lép az 50 százalékos vám az Európai Unióból az Egyesült Államokba érkező áruk után a jelen állás szerint – jelentette ki Donald Trump elnök pénteken a Fehér Házban. Az elnök újságírói kérdésekre válaszolva erősítette meg szán
máj. 25
11:33
Ezért mondta Orbán Viktor, hogy ősztől a csekkeken már ezt látjuk (ATV)
Kedden a gazdasági bizottság már megvitatja Németh Szilárd (Fidesz) új "számlakép"-javaslatát, hogy az áram - és gázszámlákon - a csekkeken - feltüntetik majd azt is: milyen sokkoló nagyságú lenne, ha nem a rezsicsökkentett árat kellene fizetni.
máj. 25
11:33
Megkerülhetetlen szereplő lett a világgazdaságban Veszprém kínai partnervárosa (vehir.hu)
Ningbo, a kínai kikötőváros, amely 16 éve vezeti a világ kikötőinek rangsorát éves áruforgalom alapján, 2025 első négy hónapjában újabb külkereskedelmi csúcsot ért el. Az 472,45 milliárd jüanos forgalom 8,2 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.
máj. 25
11:45
Szájkarate-döntő: "Soha nem vetemednénk arra" vs. "Orbán egy geci" (Telex)
Gigászok harca a NER legikonikusabb mondata címért zajló verseny utolsó fordulójában. Ki nyerjen, Simicska vagy Orbán?
máj. 25
11:45
Ma van a Magyar Hősök Emlékünnepe (vasárnap.hu)
A Magyar Hősök Emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartjuk. Ez a dátum nem véletlen. Az évnek ezen szakasza a természet újjászületését idézi, egyúttal alkalmas arra is, hogy a hősök emléke ne a gyász, hanem a méltó tisztelet és hála jegyében álljon. A választás azt is tükrözi, hogy az emlékezésnek nem pusztán múltba révedő, hanem jövőbe tekintő …
máj. 25
12:09
Zavar a kormányoldalon: nekiment a fideszes polgármester Orbán Viktor kötélbarátjának (Menedzsment Fórum)
Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester azután borult ki, hogy a város focicsapata búcsúzott a magyar labdarúgó-bajnokság legfelsőbb osztályától.
máj. 25
12:09
A Balatonnál befalazták a híres színésznőt (Infostart)
Balatonföldváron befalazva élte túl a háború borzalmait a neves színésznő.
máj. 25
12:21
"Köztudott, hogy a lehallgatások terén nagy tapasztalata van" – mondja az Rmdsz Magyar Péterről (Telex)
Magyar Péter beszólt az RMDSZ-nek, amiért nem akartak találkozni vele Nagyváradon, a párt szóvivője visszaszólt.
máj. 25
12:33
Podcastot indít Németh Balázs a Fidesz-frakció témáiról, állandó vendége Bende Balázs lesz (Telex)
A közmédiából megismert, majd háttérbe vonult propaganda-nagyágyú a szóvivővel együtt fog rendszeresen szakérteni.

Keresés