2025. május 21. szerda

máj. 21
16:51
Miért jöttek Magyarországra a türk államok? (Menedzsment Fórum)
Magyarország még szorosabbra kívánja fűzni az együttműködését a Türk Államok Szervezetével - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
máj. 21
16:51
Súlyos baki az NGM-nél: tévedésből körbeküldtek egy személyes adatokat tartalmazó belső dokumentumot (SzMo)
A személyes adatokat is tartalmazó okirat egy minisztériumi dolgozó áthelyezéséről szólt. A levélben szerepelt a neve, születési adatai, lakcíme és adóazonosító jele is.
máj. 21
16:57
Orbán Viktor a türk csúcson: Az olcsó energiához barátok kellenek (Demokrata)
Videó! A nyugatiak mindent megtettek, hogy a Török Áramlat ne épüljön meg, de mi kitartottunk és megépítettük, mondta Orbán Viktor a türk országok budapesti csúcstalálkozóján.
máj. 21
17:03
Kósa Lajos elmondta, melyik nevektől borul ki – a gyerekek névadását is saját kézbe venné a kormány (Menedzsment Fórum)
A Nyelvtudományi Intézet helyett ezúttal a Magyar Közlöny közölné a választható keresztnevek listáját.
máj. 21
17:03
Sulyok Tamás ennyi embert részesített elnöki kegyelemben a hivatalba lépése óta (SzMo)
A Sándor-palota szerint csak idén januártól májusig 69 döntés született, de pozitív határozat egy sem volt köztük. Sulyok elődei jóval engedékenyebbek voltak.
máj. 21
17:03
A kolostor, ahová Orbánék is szeretnek elvonulni (Telex)
A magyar kormány az elmúlt négy évben ötször tartott kihelyezett ülést a sopronbánfalvi kolostorban. Különleges hely, de nem pont ezért.
máj. 21
17:09
Változás Budapest közlekedésében (Infostart)
A 73-as trolibusz meghosszabbított útvonalon - a Nyugati pályaudvar és a kőbányai Kápolna tér között közlekedik - szombattól - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
máj. 21
17:15
"Vegyél vissza a tempóból, öregem!" – rendszerkritikus beszéddel tért vissza a börtönből az óbudai polgármester (Telex)
A korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere viccelődve kezdte az ülést, majd azt mondta: nem fog lemondani.
máj. 21
17:21
Színes kis virág a drogok szürke zónájában (Infostart)
A kék hajnalka magjai dísznövényként legálisan árusíthatók, azonban a Drogkutató Intézet szerint tiltott hatóanyag is kivonható belőlük, ami viszont már illegális.
máj. 21
17:21
"Itt a hibának súlya van" – Ruszin-Szendi kőkeményen nekiment a miniszternek (ATV)
A honvédelem ma már nem kizárólag a fegyveres szolgálatot jelenti, hanem a közös biztonság megőrzését, a nemzeti egység védelmét, valamint a civil társadalom és a katonák együttműködését – hangsúlyozta a Tisza Párt honvédelmi szakértője a Magyar Honvédelem Napja alkalmából az MTI-nek adott nyilatkozatában.
máj. 21
17:27
A Kúria nem kaszálta el a fővárosi költségvetést, de módosítást kértek a szolidaritási hozzájárulás miatt (SzMo)
Sára Botond szerint törvényellenes, a főváros viszont úgy látja, technikai módosításról van szó. Közben mínusz 41 milliárdon áll Budapest számlája, fejlesztésre már nem jut pénz.
máj. 21
17:33
Orbán Viktor a türk országok magyarországi szerepéről (Infostart)
A türk országok szerepe Magyarország energiaellátásában kulcsfontosságú, ha olcsó energiát szeretnénk, ahhoz barátok kellenek, nem ellenségek - jelentette ki a miniszterelnök a Facebook-oldalán szerdán.
máj. 21
17:45
Felajzott bikáktól retteg egy magyar falu (Infostart)
Három elszabadult, éhező, ivarzó bika tartja rettegésben a Székkutas külterületén élő tanyás gazdákat.
máj. 21
17:51
Kövér László mondott beszédet a csángó konferencián (Demokrata)
Az egységes magyar nemzet a XXI. században is változatlanul létezik, hangzott el az Országházban.
máj. 21
17:57
Tatabányán rettegnek az emberek a varjaktól, egy idős nő kórházba került (Infostart)
Dolmányos varjak támadtak egy idős asszonyra Tatabányán. Véres sebet ejtettek a fején.
máj. 21
18:03
EP-jelentéstevő: Orbán belső ellenséggé vált, a Kreml bábja, el kellene venni a szavazati jogát (SzMo)
A holland politikus szerint a magyar kormány új törvénye az orosz mintát másolja. Szerinte ezzel bárkit megbélyegezhetnek, akit külföldről támogatnak.
máj. 21
18:27
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hőseinkre támaszkodva építjük a jövő hadseregét (Demokrata)
A honvédelmi miniszter a magyar folyami hajózás kiemelkedő alakja, Wulff Olaf Richárd újratemetésén mondott beszédet.
máj. 21
18:33
Egyelőre "csak" patkányoznak, de a Trump és a Fico elleni merénylet intő jel (Demokrata)
Tseber "agresszív, fenyegető és többmilliós politikai tábort sértegető megnyilvánulása beismerő vallomásként értelmezhető".
máj. 21
18:39
Kósa Lajos leszámolna a szokatlan utónevekkel (Infostart)
A fideszes képviselő szerint a keresztnévkincs is hozzá tartozik a nemzeti identitáshoz, és a jelenlegi bejegyzési rendszer nem közhiteles módon zajlik. Javaslata szerint a kultúráért felelős miniszter tenné közzé az adható utóneveket.
máj. 21
19:03
A néptáncos lázadó után egy igazi harcos – Muri Enikőre cserélte a NER Tóth Gabit (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 21
19:09
Régi adósságot törlesztenek már hatodik éve – folytatódik a Nemzetek Európája Karrierprogram (Infostart)
A legfőbb célok között továbbra is az szerepel, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik megfelelően helytállnak brüsszeli intézményekben, össze tudják egyeztetni a nemzeti és az európai értékrendet, és jól ismerik az Európai Unió működési mechanizmusait – mondta az InfoRádióban Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet p
máj. 21
19:21
EU: Fidesz-kritika a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat kritikája miatt (Infostart)
Új mélypontot jelent az Európai Parlament Magyarországgal szembeni boszorkányüldözésében, hogy "napirendjére vette" Magyarországot a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat miatt, de "nem fogjuk hagyni magunkat: meg fogjuk védeni a magyar érdekeket, és meg fogjuk védeni a jövő évi választásokat a külföldi beavatkozástól" - jelentette ki Lász
máj. 21
19:45
Sorra kerülnek elő a tiltott felvételek: ennyi gyermek szenvedett szexuális zaklatástól eddig (Pénzcentrum)
Megjelent a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség, az INHOPE 2024-re vonatkozó éves jelentése. A szervezet tagjai - köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline - tavaly közel 1 635 000 online tartalom esetében találták úgy, hogy feltételezetten gyermekkel szembe
máj. 21
20:03
"Végvergődés", "fogalmatlan", végjáték" – brutális kritikákat kapott a kormány költségvetési javaslata (ATV)
Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője a szerdai költségvetési vitában kijelentette: a jövő évi költségvetési tervezet értéktelenebb, mint az a papír, amelyre nyomtatták. Dobrev Klára sem értékelte pozitívan a kormány tervezetét.
máj. 21
20:21
Fizetőssé tennék a hétvégi parkolást Erzsébetvárosban (SzMo)
A kerület már benyújtotta javaslatát a Fővárosi Közgyűlésnek. A cél a lakók helyzetének javítása és a forgalom csökkentése.
máj. 21
20:33
Fókuszban az onkodiabetológia (Gyulatelevízió)
Az új tudományágra, az onkodiabetológiára épülő egyesület több mint egy évvel ezelőtt alakult meg. A 3Témában a MODE elnökével, Bánhegyi Róbert Jánossal az eddigi eredményeiket vettük száma és a szervezés alatt álló, őszi tudományos konferenciáról beszélgettünk. Tavasszal volt a MODE, a Magyar Onkodiabetológiai Egyesület megalakulásának első évfo
máj. 21
20:39
Gyula Tv Híradó 2025. 05. 21. (Gyulatelevízió)
Témák: Közel 80 százalékos kárra számítanak a gazdálkodók a gyümölcsök esetében. A kukorica és a napraforgó már kibújt a földből, de látható, hogy a hűvös idő rossz hatással van a növekedésükre. Elsősorban a közelmúlt jogszabályváltozásai szerepeltek az építésügyi szakmai nap programjában. A békéscsabai tanácskozáson építészek és mérnökök beszélték
máj. 21
20:45
Béremelési hullám indul Magyarországon - hivatalos bejelentés (Infostart)
KTM: jön a béremelés a falvak és kistelepülések köztisztviselőinek.
máj. 21
20:45
Valami nagyon furcsa történik az Ukrajnáról szóló szavazólapokkal – megszólalt a kormány (ATV)
Egyre több jelzés érkezik a kormányhoz arról, hogy bár a Voks 2025 szavazólapokat kézbesítették, azok mégsem jutnak el a címzettekhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. Ezeken a lapokon a választópolgárok Ukrajna uniós csatlakozásáról nyilváníthatnak véleményt.
máj. 21
20:57
Orbán Viktor unokaöccsének cége három hónap alatt 648 millió forintos nyereséget hozott össze (SzMo)
A cégbeszámoló szerint az árbevétel minimális volt, a nyereséget más forrásból származó összeg biztosította. A részletek nem derültek ki.
máj. 21
20:57
3Téma – Bánhegyi Róbert János (Gyulatelevízió)
Az új tudományágra, az onkodiabetológiára épülő egyesület több mint egy évvel ezelőtt alakult meg. A 3Témában a MODE elnökével, Bánhegyi Róbert Jánossal az eddigi eredményeiket vettük száma és a szervezés alatt álló, őszi tudományos konferenciáról beszélgettünk.
máj. 21
21:21
Magyar Péter túl van a kétharmadon (SzMo)
Nyolc napja indult el gyalog Nagyváradra a Tisza Párt vezetője. Már majdnem 750 ezer lépést tett meg a politikus, aki a tervek szerint hétvégén érkezik meg a romániai Bihar megye székhelyére.
máj. 21
21:57
Takács Péter készen áll, vitázna a Tisza Párt egészségpolitikusával (Demokrata)
A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerint online térben építgetett kiberbolsevizmus jellemzi a Tisza Pártot.
máj. 21
22:03
Ukrajna csatlakozása a háború importját jelentené (Demokrata)
Ukrajna gyorsított eljárással történő uniós csatlakozása komoly biztonsági és gazdasági, egzisztenciális kockázatot jelentene, mondta Gyopáros Alpár.
máj. 21
22:09
Magyar Péter: A Fidesz vagy a Fideszhez köthető szervezetek pénzt is adtak Simion kampányára (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor beszéde megrázta az erdélyi magyarokat. Az RMDSZ-től hivatalos reakciót vár.
máj. 21
22:27
Egymásnak ugorhat a kormány és a Tisza Párt egészségpolitikusa (Infostart)
A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerint "online térben építgetett kiberbolsevizmus" jellemzi a Tisza Pártot és annak valamennyi képviselőjét. Takács Péter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban az ATV székháza elől jelentkezett be, cáfolva, hogy nem áll ki vitára az ellenzéki párt egészségpolitikusával.

2025. május 22. csütörtök

máj. 22
0:21
Kegyetlenül csapott le Magyarországra a vihar! Budapest elázott, az M7-es elesett (Blikk)
Kíméletlen erővel csapott le a vihar az ország több pontján. A viharzóna elsőként a Dunántúl nyugati részét és az ország középső részét érte el. A fővárost már javában elárasztotta az esővíz, a Tisza felé pedig csak mostanában fog odaérni.
máj. 22
0:21
Erdoğan akkora delegációval zúzott végig Budapesten, hogy az egész Andrássyt lezárták miatta (444.hu)
Hol van már az 1541-es lopakodó üzemmód!
máj. 22
0:21
Idén is sok Fideszhez közeli civil szervezet járt jól a kormány közpénzosztásával (Telex)
A Városi Civil Alap támogatásait 2024-ben 87 százalékban Fidesz köthető szervezetek kapták.
máj. 22
0:25
Legyen fegyver a magyar rendőröknél szolgálaton kívül is? Mi a jó döntés? (Blikk)
Miközben háromszorosára nőtt a hivatalos személy elleni elkövetett erőszakos cselekmények száma, és a bűncselekmények száma is rohamosan emelkedik, a Belügyminisztérium egyelőre elzárkózik attól, hogy általánosan engedélyezze a civil rendőrök fegyverviselését, bár a szabályzat szerint erre lenne a lehetőség. Pedig a lapunk által megkérdezett szakér
máj. 22
0:25
A Kúrián is nyertek a kárpátaljai menekültek, akiket tavaly egy tollvonással tettek utcára (444.hu)
Pál Norbert kormánybiztosnak egyedileg kell kivizsgálnia a kérelmezők szociális helyzetét, és döntenie arról, hogy részesülhetnek-e állami lakhatási támogatásban.
máj. 22
0:25
Tarlós István: Karácsonynak nem kellett tudnia arról a szerződésről (Telex)
A volt főpolgármester az ATV-ben beszélt arról, szerinte mi történne, ha a Tisza Párt nyerné meg a jövő évi választásokat.
máj. 22
0:27
2025.05.22. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
A feltámadt Krisztus velünk vándorol egészéletünk során.
máj. 22
0:29
Hétvégén is fizetős parkolást vezetne be a Vii. kerületben Erzsébetváros polgármestere (Blikk)
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere szerint hétvégén is fizetőssé kellene tenni a parkolást a kerület teljes területén. A cél, hogy megkönnyítsék a helyi lakosok parkolását, illetve ösztönözzék a látogatókat a közösségi közlekedés használatára. A javaslattal a Fővárosi Közgyűléshez fordulnak.
máj. 22
0:29
Szijjártó Péter úgy látja, a magyar kormány mindent jól csinált a romániai elnökválasztással kapcsolatban (444.hu)
A külügyminiszter szerint nem avatkoztak bele a folyamatba.
máj. 22
0:29
Kocsis Máté szerint az ellehetetlenítési törvény nem vonatkozik influenszerekre és youtuberekre (Telex)
Hogy ezt mi alapján mondja, az nem derült ki.
máj. 22
0:33
Ez fáj majd: holnaptól változik a 2-es metró közlekedése (Blikk)
Pályakarbantartás miatt a 2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion között közlekedik csütörtök és péntek éjszaka, valamint szombaton és vasárnap. A Puskás Ferenc Stadion és az Örs vezér tere között pótlóbusz jár majd – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-t.
máj. 22
0:33
A fideszes véleményvezér véletlenül leszínvonaltalanozta a Harcosok Klubját, Orbán választási hadseregét (444.hu)
Lentulai Krisztián szerint ez ugyanaz a szint, mint amit a DK, a jobbikosok és a Tisza csinál.
máj. 22
0:33
Tseber Roland megbánta a patkányozást, de továbbra is állítja, nem ukrán titkosszolga (Telex)
Tseber az RTL Híradójának azt mondta, fáradt és dühös volt, amiért kémként kezelik.
máj. 22
0:37
Újra kinyílt a kormányzati pénzcsap, ami közpénzt önt az állampárthoz közel álló civil szervezetekre (444.hu)
Németh Szilárd és egy rakás fideszes politikus is örülhet, hogy ismét nyertek.

Keresés