Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben, miután az orosz energiaügyi miniszterhelyettes tájékoztatta a Barátság kőolajvezetéke
A politikai elemző szerint a Fidesz a pénztárcánkon keresztül akar ijesztgetni. De a macskaadó már túl sok lehet a bizonytalanoknak, és a terv a visszájára sülhet el.
40%-kal zuhant a káposzta ára az árrésstop bővítése után. A kenhető sajtok 15, a bébiételek pedig 9 százalékkal olcsóbbak, mint múlt vasárnap - az állami árfigyelő adatai alapján. A Kereskedelmi Szövetség viszont a veszteségeket számolja, és még kevesebb bolti akciót valószínűsít a korlátozás kiterjesztése miatt, illetve azt mondják, ha véget ér az
Rendszeresen szexre vette rá az egyik gyereket a Szőlő utcai intézet korábbi igazgatója - ezt mondta az ügyészségnek a bántalmazott fiatal a hvg információi szerint. Az akkor 15 éves fiú Dobrev Klárának is beszélt a vele történtekről. A fiatal azt is állítja, hogy amikor panaszt tett, utána az igazgató emberei megverték. Elkerült az intézetből, de
Egy "szennyezett" főzőkonyhából származó nyers élelmiszer okozhatta, norovírus terjedt el, de azt nem közölték, milyen nyers élelmiszerről és milyen jellegű szennyezésről van szó. Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületi, közel 600 embert érintő megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata.
Török Gábor politikai elemző részletes bejegyzésben értékelte a Fidesz legújabb kommunikációs taktikáját, amelyben a kormánypárt nem a Tisza Párt valós programját támadja,talán lehetnek előnyei, de a hatékonysága korántsem biztos.
A fűtés a kórház egész területén üzemel, a felújítások miatt csak átmeneti meghibásodások léptek fel. Az elmúlt hetek fűtéskimaradásai miatt három tervezett műtétet halasztottak el. Ezt írta a János Kórház az RTL megkeresésére. Azután kerestük egy intézményt, hogy egy kisgyerekes édesapa arról számolt be híradónknak, hogy fűtetlen kórteremben láttá
Nem készített tanulmányt a Tisza Pártnak, az Indexen közzétett dokumentum pedig egy fércmunka. Ezt mondta híradónknak Surányi György korábbi jegybankelnök, miután több kormányközeli portál azt állította, hogy részt vett a párt adópolitikájának megtervezésében. Az Indexen megjelent állítólagos Tiszás - adótervről Híradónknak több szakértő is azt mon
A volt jegybankelnök szerint soha életében nem is találkozott a dokumentum állítólagos főszerzőjével. A botrányos iratra a Fidesz máris kampányt épít, miközben a TISZA rágalmazás miatt tesz feljelentést.
Célegyenesbe ért a fővárosi közbringa-szolgáltatás, a Bubi harmadik generációja. A BKK hamarosan bejelenti az új partnert, amelynek támogatásával a mostaninál nagyobb, bővíthető, új kerékpárokból álló flotta áll majd a felhasználók rendelkezésére.
Témák: Hatalmas az érdeklődés a napokban átadott Lovarda iránt – mondta Kun Miklós igazgató a 3Témában. A Gyulai Várfürdőben már a következő beruházásokat tervezik, melyek között szerepelhet a kupolás wellness felújítása, a polip medence és a pihenő rekonstrukciója, valamint a hullámmedence újraburkolása. Új alapokra helyezi a közös munkát a Békés
A külügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, miért utazott Orbán Viktor Moszkvába, és miért indítana pert az EU ellen a tervezett orosz energiahordozók kitiltása miatt. Szijjártó szerint az "európai mainstream" háborúba viheti a kontinenst, miközben Magyarország következetesen a béke mellett áll.
A külügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, miért utazott Orbán Viktor Moszkvába, és miért indítana pert az EU ellen a tervezett orosz energiahordozók kitiltása miatt. Szijjártó szerint az "európai mainstream" háborúba viheti a kontinenst, miközben Magyarország következetesen a béke mellett áll.
A miniszter szerint Orbán moszkvai tolmácsa influenzás volt, ezért semmit sem hallott, még azt sem, amikor ő maga a repülőn mellette ülve beszélt hozzá. A sepsiszentgyörgyi Lázárinfón azt is megkérdezték a minisztertől, hogy "milyen volt egy körözött háborús bűnös diktátorral kezet fogni".
A vírus valószínűleg nyers élelmiszerrel került a közétkeztetésbe, de gondot okoztak a higiéniai hiányosságok is. A hatóságok eljárást indítottak a konyhák üzemeltetőivel szemben.
Az elhíresült bazmegelős üzenet után arról kérdeztük az államtitkárt, hogy elfogadható lenne-e, ha egy kórházi dolgozó beszélne így egy állampolgárral. Takács Péter szerint az, hogy milyen visszajelzést kapott a kormánytól az eset után, az csak rá tartozik.
A politológus szerint ma épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy a választási győzelemre készülő Tisza olyan népnyúzó programot ír és jegyez, mint amiről a Fidesz most beszél.
2025, 2022, 2018 – a három dátumban közös, hogy mindegyik évben volt egy Orbán–Putyin-találkozó, és mindegyiken ugyanaz a tolmács segítette Orbánt. Mi ment most félre, mit kellett volna másként csinálnia? Összeszedtük a válaszokat a leggyakrabban felmerülő kérdésekre.
Többször is feszültté vált a hangulat az ATV stúdiójában a külügyminiszter részéről, de általában ezeket a helyzeteket megoldotta azzal, hogy Brüsszelről beszélt. Szijjártó beszélt a magyar-orosz találkozóról is, arról, hogy az orosz cégek részleges kivásárlásának kérdése "sokadik pont" volt.
A Tisza nyíregyházi jelöltje azt mondta, nagyon kemény három napja volt, de túltette magát a támadásokon. Magyar Péter már kormányzati pozíciót is ajánlott neki.
A politológus szerint szoros lesz a verseny, a Tisza esélyét növeli, hogy sikeresen teljesítette a jelöltállítást, de a körülmények a Fidesznek kedveznek. Legközelebb csak márciusban ad előrejelzést.
A főpolgármester és Ferencváros polgármestere is egyetért abban, hogy hosszú távon a népligeti felüljáró lebontására és ott egy szintbeli közúti kereszteződés létrehozására lenne szükség.
A külügyminiszter szerint Szlovákián és Magyarországon kívül mindenki háborúpárti az Unióban. Emellett irracionálisnak nevezte azt a felvetést, hogy Oroszország NATO-tagállamot támadna meg.
A számtalan lakossági panasz és a balesetveszély miatt szigorítják az elektromos rollerek használatát Szegeden, ahol hamarosan akár kétszázezres büntetés is járhat a szabálytalankodásért.
Egy apa a fűtetlen gyermekügyelet miatt írt az államtitkárnak, aki trágárkodva küldte el. A politikus most sem hátrál, sőt, a Tisza Párt elnökét hibáztatja.
A Nyíregyházi Állatpark igazgatója politikai csatatérre lépett, ahol a Fidesz azonnal támadta. Válaszul Magyar Péter nemcsak megvédte, de egyből kormányzati szerepet is szánna neki.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. Megtudták, mi okozta ennyi embernél az ételmérgezést.
Györfi András a kisfiával ment a János kórházba, ahol sokkoló állapotok fogadták. A Partizánban most elmondta, miért tartja a teljes magyar közéletet színvonaltalannak.
Január 1-től 700 ezer családnak nőhet a jövedelme a most bejelentett emelésnek köszönhetően. A kormányfő a családi kedvezmények emelését is belengette.
A Fidesz frakcióvezetője nem finomkodott a Facebookon. Szerinte Tarr Zoltán korábban még büszke volt a megszorító programra, most mégis perrel fenyegetnek.