Egy autósoktató szerint sokszor vizsgabiztosok is oktatnak tanulóvezetőket. A 24.hu-nak nyilatkozó szakember szerint legalább 15-20 olyan autósiskola-tulajdonos, szakmai vezető, illetve oktató tevékenykedik Magyarországon, aki megsérti az összeférhetetlenségi szabályokat, és emiatt az elmúlt öt évben több ezer gyakorlati vizsga volt szabálytalan. L
A képviselő nyilvánosságra hozta az eljárás megszüntetéséről szóló határozatot, mely szerint sokan el sem mentek a képzésekre, csak utólag írták alá a jelenléti íveket. Hadházy nem hagyja annyiban, az Európai Csaláselleni Hivatalhoz fordul.
A pártigazgató szerint a tévézés már a múlté, helyette a Facebookon kell azonnal visszavágni az ellenfélnek. Most minden napot külön mérnek, és ha "elveszítik a napot", azonnal elemzik az okokat.
A városvezetés döntött, december elsejétől tilos cigarettázni a Kiserdőben és a Gyógy téren is. A szívkórház betegei felháborodtak, sokan nem tudják, hova menjenek rágyújtani a hidegben.
Novák Katalint és Varga Juditot sajnálja, Menczer Tamást a legjobb igazolásának tartja, az orosz Barátság-érdemrendre büszke, és még Gyurcsány Ferencet is lerajzolta a Hotel Lentulai műsorában.
A TISZA Párt elnöke ezúttal nem készül beszéddel, háromgyermekes apaként szeretne az emberekhez szólni. Azt írta, advent második vasárnapján a reményről fog beszélni.
Tízórás továbbképzés uniós pénzből az uniós pénzeket elosztó programiroda munkatársainak, épp adventi hétvégén? A kamuszagú ügyet tíz évig nyomozta a rendőrség, majd figyelemreméltó indoklással zárta le.
"Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van" – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
Elszabadultak az indulatok, amikor a politikus Császár Attilával vitázott az adókról. Magyar Péter nem fogta vissza magát, kőkeményen kiosztotta a riportert.
Keményen beleszállt a kormányba a Tisza Párt elnöke a cívisvárosban tartott fórumán. Azt követelte a helyi politikusoktól, hogy végre a gyerekek sorsával foglalkozzanak.
A külügyminiszter büszke a lojalitására, és az sem zavarja, ha a kormányfő klónjának nevezik. A polcán tartja az orosz érdemrendet, Lavrovot pedig az otthonában is vendégül látta.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Folytatódik az átlagosnál enyhébb időjárás a jövő héten is, de marad a borult, párás, gyakran ködös idő, néhol szitálás is várható. A hőmérséklet csúcsértéke a hét első felében 10 Celsius-fok körül alakul, majd csökken a nappali felmelegedés mértéke és vasárnap már csak 1-5 fok valószínű a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzé
A mostani látogatás egy sűrű diplomáciai időszak része, hiszen a miniszterelnök november elején Washingtonban, november végén pedig Moszkvában járt, szombaton pedig bejelentette, hogy a napokban egy jelentős üzleti delegáció ismét az orosz fővárosba utazik gazdasági egyeztetésekre.
A Fidesz kombinálta a Soros-tervet a háborús tervvel, így született meg a Tisza-terv. Talán az eddigi legkuszább narratíváját építette fel a kormány, hogy lejárassa az ellenzéket.
Hajdúböszörményben több gyerek rosszul lett, miután kukacos csokimikulásból evett. A Pest megyei Tápiószentmártonban nem csak kukacot találtak kis csokoládékban, hanem molyt is.
A MÁV december közepétől megszüntette az úgynevezett okosjegy kedvezményt, amellyel korábban az elővételben váltott jegyek árából akár 40 százalékos megtakarítás is elérhető volt.
Három lopott traktort és egy drága terepjárót is megtalált egy Csongrád megyei rendőr. Simon Gábor járőrözés közben és a szabadidejében is lopott járművekre vadászik. A mostani fogás értéke csaknem 100 millió forint. A traktorokat olyan gyorsan megtalálták, hogy mire felkerültek a nemzetközi körözési listákra, már le is foglalták azokat.
A kecskefűz lett az Év fája 2026-ban az Országos Erdészeti Egyesület közönségszavazásán. A kecskefűz az egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él. A húsvéti barkát nagy részben ez a növény szolgáltatja.
Már idén csődöt jelenthet a fuvarozók egy része a jövőre drasztikusan emelkedő úthasználati díjak miatt - ezt a Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára mondta az RTL Híradónak. Egy friss kormányrendelet szerint másfélszeresére ugrik a díj. Hogy ez pontosan mekkora pluszköltséget jelent a fuvarozóknak, nem tudni, mert hetek óta elérhetetlen a hivat
Magyarország és Szlovákia az orosz energiaimportot tiltó REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni az Európai Bíróságon, s kérni fogja annak felfüggesztését az eljárás időtartamára - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Jelöltjei negyven százalékát lecseréli a Fidesz - erről Kubatov Gábor pártigazgató beszélt a kormányközeli Mandiner Klubestjén. Ezt azzal indokolta, hogy aki nem képes jól kommunikálni a digitális térben, annak inkább más feladatot keresnek. Azt is mondta, ő egy dologhoz ragaszkodik a kampányban, mégpedig ahhoz, hogy igazat kell mondani. Magyar Pét
Újrajátszott háború címmel tartott kétnapos konferenciát Budapesten az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszéke és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.
Két emeletet már elbontottak a budapesti Körszállóból, ezt a beruházó cég műszaki igazgatója mondta az RTL Híradónak. Az ikonikus épület felújítása komoly vitákat váltott ki, de több építész szerint statikailag is problémás volt. A cég azt ígéri: a visszaépítésnél megőrzik az eredeti formát és az utcakép sem változik. Az új Körszálló várhatóan 2028
Elhunyt Kudomrák János, a balatonlellei vendéglátás egyik meghatározó személyisége, a Kudomrák Fagyizó alapítója. A halálhírt a család a fagyizó közösségi oldalán jelentette be szombaton.
Magyarország és Szlovákia az orosz energiaimportot tiltó REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni az Európai Bíróságon, s kérni fogja annak felfüggesztését az eljárás időtartamára Magyarország és Szlovákia az orosz energiaimportot tiltó REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni az Európai Bíróságon, s kérni fogja annak fe