A miniszterelnök az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos diplomáciai eseményekről, energetikai kérdésekről és belpolitikai ügyekről fejtette ki a véleményét a Kossuth Rádióban.
A Hungária zenekar sikertörténete sok rajongó számára ma is élénken él. A legendás Csókkirály és Limbó hintó dalok annak idején egy rákospalotai lakás falai között születtek. Ahol Szikora Robi gyerekként egész nap a dobján gyakorolt, és ahol később Dolly megismerkedett a zenekar tagjaival. Mától ez a ház hivatalosan is a magyar rock and roll szület
Megoldódott a Penny nemrégiben megjelent saját márkás sörös dobozainak visszaváltása azt követően, hogy a múlt héten több panasz is érkezett, miszerint az autómata nem fogadja be azokat.
Egyik elkezdte, a másik meglátta, a harmadik azt gondolta, milyen jó ötlet – néhány nap alatt meg is volt az illegális parkoló az M85-ös gyorsforgalmi mentén Sopronban, Mosonmagyaróváron és lassan Győrben is. Ingázók kényszermegoldását látjuk. Ausztria már talált választ a helyzetre.
A kézfogást is elutasította a miniszterrel vitázó hallgató, aki végül kiviharzott a teremből. Hankó Balázs szerint a diák eleve provokálni érkezett az egyetemi fórumra.
A toborzási időszakban négy nyílt napot szervez a GFE békéscsabai kara, az őszi félév első alkalmát szerdán tartották a campuson. Nyári Csaba dékánhelyettes elsősorban a campus működését mutatta be a fiataloknak, ugyanakkor a felvételi előtti legfontosabb információkról is beszélt. Az érdeklődést mutatja, hogy szinte az egész vármegyéből érkeztek t
Geopolitikai kockázatok, az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (EKR) szabályainak módosításai és az időjárásfüggő megújulók volatilitása jellemezte az energiapiac idei évét. Ezekre (is) reagálva, az Audax Renewablesnél IT- és AItranszformáció indul, amely algoritmikus kereskedést és az aggregátori képességek bővítését célozza. A kis- és kö
Újkígyóson, a Gyulai úton 2025. december 4-én délután egy tolató személygépkocsi álló autónak ütközött. Személyi sérülés nem történt, de a tolató kocsi vezetőjénél felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan vezetett, a szonda alkoholfogyasztást jelzett nála. A rendőrök az újkígyósi nőt előállították orvosi vizsgálatra, bevonták a vezetői engedélyét és
A Budapesti Nagybani Piac már több, mint 34 éve hazánk első számú piactere a hazai őstermelők és a zöldség, gyümölcs- kereskedők számára. Azt kevesen tudják, hogy ahhoz, hogy heti hat napon keresztül üzemelhessen, közel 70 ember folyamatos, kitartó munkájára van szükség. Nekik köszönhető, hogy mára a Főváros egyik legjobban teljesítő cégévé nőtte k
Kosaras szerkezettel emelték fel a télapót az emeleti ablakhoz, hogy bejuthasson a gyermekekhez. Az intézményben két manó várta: az egyikük mesét is olvasott a kis betegeknek, majd segítettek kiosztani a mikuláscsomagokat.
Hat évvel az első megjelenés után, kedden bemutatták a Méhkeréki gyökerű gyógyítók című könyv második, bővített kiadását. Az írás 113 életutat mutat be. 2019-ben, a Méhkeréki gyökerű gyógyítók első kiadásában 98 orvos, állat- és fogorvos, valamint gyógyszerész szerepelt, a bővített kiadásban már 113 gyógyító kapott helyet, fogalmazott Márk László
A Habitat for Humanity lakhatási jelentéséből kiderült, hogy a magyar háztartások több mint harminc százaléka lakhatási szegénységben él, ami mintegy hárommillió embert érint.
Fideszes aktivisták már nemcsak pultoknál, hanem tabletekkel felszerelkezve a lakások ajtaján is kopogtatnak. Állítólag valamit fel is jegyeznek a tabletjükbe.
A forgalmi irodából kilépő munkatárs szerint csak a metró területén lehet használni a defibrillátort, így azt javasolta az újraélesztésben segítő civileknek, hogy várják meg a mentőt.
Fekete Giorgio és Héra Barnabás egy interjúban tálalt ki a közéleti kiállásuk áráról. Elmondták, mennyi fellépést buktak, és miért indultak inkább San Marino színeiben az Eurovízión.
A látogatók 40 százaléka panaszkodott a sok szemétre és az elhanyagolt állapotokra. A lista 70 ezer értékelés alapján állt össze, mutatjuk a teljes rangsort!
Megállt a Tisza Párt növekedése, a Fidesznek pedig kis mértékben emelkedett a támogatottsága a Závecz Research legutóbbi felmérése szerint, amelynek eredményeiről az InfoRádió Závecz Tibort, a kutatóintézet alapító ügyvezetőjét kérdezte.
Kukásautó-kartellt tárt fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), és több mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki az ügyben, amelyben cégek kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon, több éven keresztül - közölte a GVH.